Ikarosz zenéje

Két fontos döntést (az átlag napi 35 ezerből) már meg is hozott, aki a BMC-nél megjelent Decisions We Make-et a reggeli kávé után és az üzenetek böngészése előtti helyezi a lejátszóba. A „Kafka zeneműbolt” kapujában fog „landolni” az aspiráns 49 perc után, aki a további bámészkodás mellett is dönthet, de be is léphet ismét, mielőtt bezárnának. Szabó Gábor nem véletlenül emlegette, hogy a tengerentúlon egy európai muzsikust az európaisága tesz érdekessé az ottani szakma és a közönség számára. Egy européer jazzer egyediségének igazi mércéje mindig az, ha nem akar úgy zenélni, mintha Chicagóban született volna. A Dés Quartet a „jazzrecycling” módszerét alkalmazza, mikor a műfaj megszületésekor Louisianában fellelhető európai muzsika komponenseit teszi karakteresebbé a zenei „ízfokozók” alkalmazásával, miközben precízen lehántják a műfajra időközben „rárakódott” rutin mantráit, a zenei közhelyeket. Az originalitás két kulcsszava adott: az innovatív komponálás és az egyedi hangzás. Gabriel Kahane a kísérőszövegben utal is az első kapcsán a Bad Plus Abolish Bad Architecture (Le a rossz építészettel) című „kiáltványára”, amiben az alter jazz formáció bőgőse, Reid Anderson deklarálta az ’ABA’-projekt lényegét. A komponálás kreatív fordulatának apostola állítja, ha valaki a basic megoldások helyett „unortodox” dallamokat ír a kottába a diatonikus harmóniák „fölé”, azzal egy izgalmas sosemvolt soundot teremthet.

Minden a Dés Music Caféban szervírozott specialitás ezt a receptet követi.

Mielőtt gyanút fogna valaki, hogy nem csak a festőkre igaz az állítás, hogy sok jó művész másol, a többi meg lop –  praktikus felidéznünk, hogy a muzsikában a műfajok vagy stílusok karakteres egységeinek kreatív új rendbe illesztése évszázados hagyomány, neve is van: liaison. A lemez kompozícióinak egy részét szerzőként jegyző specialisták garantálják az egyedi megszólalást. A zongorista Philipp Nykrin változatos alapszövetet rajzol fel a bőgő nélküli kortárs kamarazenéhez, a gitáros Kenji Herbert a „Homo Ludens I-IV” témavariánsai közben lazán megidézi elemekben Ritchie Blackmore rockos gesztusait, a west coastot és a fusiont is. Aki drónnal száll fölébe, annak izgalmas zenei térkép lesz e táj, és külön felhívom figyelmét a Vorarlbergben klasszikus, Bernben pedig jazztrombita képzésen pallérozódott Martin Eberlére, aki - virtuózan, de sosem öncélúan - észrevétlen képes váltani egy pillanat alatt a barokkról Miles Davis fátyolos tónusára. Az újkori nyelvújítási leleményként „Büntelem”-re keresztelt prelűdöt a „tánctételekből” felépített mainstream szvit követi. Akit az ABA a gyakorlatban megközelítés vonz, az a nyitó track mellett a koncept etalonjára, a „Brigittenauer Ballad”-ra fókuszáljon. A „People at Places”, a „Obsession Unlimited” vagy a „Dad Jokes” mesterdarabjaiban érzékelhető, hogy az ütős arzenált kezelő Dés milyen fontos eleme a zenészek szimbiózisának.

Aki az ikaroszi repülés közben látni vélte a kör alakban ábrázolt óegyiptomi sárkánykígyót, a teljesség, az örök körforgás és megújulás szimbólumát, de mégsem sikerül eldöntenie, hogy az aznapi 35 ezerből melyik fontos döntésekre érdemes feltétlenül időt szakítania, az nyomja meg újra a play gombot.