A magyar futball kommunikációban világbajnok - ez igaz az utánpótlásnevelésre, az akadémiai rendszerre is. Rendszeresen olvasunk arról, hogy a hozzánk érkező külföldi vendégek megdöbbennek, milyen csodálatosan fölszereltek a magyarországi akadémiák, a játéktér minősége vetekszik a nyugat-európai klubok pályáival.
Sajnos azonban a szépen lenyírt gyep, a gyönyörűen karbantartott műfüves pálya, a felújított öltöző, a frissen mázolt edzői szoba nem tud mérkőzést nyerni. A silány szakmai munkát nem lehet eltakarni a csillogó külsőségekkel. Az akadémiák teljesítményét a pályán elért eredmények, illetve a külföldre eladott játékosok száma alapján lehet mérni. Ezekben a mutatókban a magyar utánpótlásfutball nem versenyképes. A területen dolgozó edzők hiába kapnak kiemelt fizetést, ettől a többségük nem tanul meg angolul, nem érez késztetést arra, hogy fejlessze a tudását, mert a számlára érkező pénz a legfontosabb. Az pedig jön, számonkérés viszont nincs.
Az MLSZ hiába próbálja rákényszeríteni a klubokat arra, hogy biztosítsanak rendszeresen játéklehetőséget az utánpótláskorú játékosoknak, ha alig akadnak olyan fiatalok, akik rendelkeznek azzal a mentális és fizikai képességgel, ami a régió legjobban fizetett, ám leggyengébb élvonalbeli bajnokságához minimálisan szükséges. Itthon sztárnak kikiáltott fiatalok kullognak haza külföldről, miután azzal szembesülnek, hogy mire egyet pislognak, a minőségi edzésmunkával felkészített csapattársuk már régen elvitte előlük a labdát vagy elsodorta őket.
Ilyen háttér után egyáltalán nem meglepő, hogy a korosztályos válogatottak csak akkor vesznek részt Európa-bajnokságon, ha Magyarország a rendező, mert a selejtezőkből esélyük sincs továbbjutni.
Lehet váltogatni a szövetségi edzőket a nemzeti csapatok élén, de ettől a játékosok nem fogják tudni azt, amit senki sem tanított meg nekik.