gyilkosság;elfogás;emberölés;Császártöltés;

Megölték egy császártöltési présház tulajdonosát

Korábban eltűntként keresték, azonban számos gyanús körülmény bukkant fel.

Két embert vett őrizetbe a rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megölhették a Bács-Kiskun vármegyében található Császártöltésen található egyik présház tulajdonosát - olvasható a rendőrség csütörtöki tájékoztatásában.

Egy folyamatban lévő bűncselekmény felderítése során derült fény a gyilkosságra. A páros kihallgatása és elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.

A Baon úgy tudja, hogy a Kossuth utcában található családi házban élő 57 éves férfi április elején tűnt el ismeretlen körülmények között. Hozzátartozói a közösségi médiában kértek segítséget a felkutatásához, később a szomszédok és ismerősök is bekapcsolódtak a keresésbe, miközben bejelentést tettek a rendőrségen. A hatóságok vizsgálatot indítottak, szerdán jelentős volt a rendőri jelenlét a településen. A férfi mintegy 20 évvel ezelőtt Romániából költözött Magyarországra, és Császártöltésen vásárolt magának családi házat. A környezetében élők kedves emberként ismerték, a helyi szörpgyárban dolgozott, munkatársai és szomszédai egyaránt kedvelték. Az utcában élők elmondása szerint korábban befogadott egy szintén Romániából érkezett fiatal párt, akiknek lakhatást biztosított.

A portál úgy tudja, tőlük származik az az értesülés, hogy a férfi néhány nappal korábban Erdélybe indult rokonlátogatás céljából. Az albérlők állítása alapján egy mikrobuszba szállt fel, ezt követően azonban nyoma veszett. A Romániában élő lánya a közösségi oldalon jelezte, hogy az édesapja nem érkezett meg hozzá, és az is szokatlan volt számára, hogy nem szólt előre az utazásról. A közvetlen szomszédok arról számoltak be, hogy a férfi korábban minden utazása előtt jelezte nekik, hogy gondoskodjanak a kutyájáról, ez azonban most elmaradt. Mivel sem a családtagjai, sem a környezetében élők nem kaptak tőle életjelet, az eltűnés gyanús körülményei miatt értesítették a hatóságokat. Szerdán a helyszínen a rendőrökkel együtt megjelent az eltűnt férfinál lakó fiatal pár női tagja is, akit meg nem erősített értesülések szerint korábban a helyi polgárőrök segítségével fogtak el, míg élettársa elmenekült. A Baon információi szerint a rendőrök később elásva megtalálták az eltűnt 57 éves férfi holttestét. A település alpolgármestere úgy tudja, a két feltételezett elkövető az áldozat albérlője és ismerőse lehet.

Idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, de az eset körülményeit vizsgálják a hatóságok.