Dé:Nash;Rendszerbontó Nagykoncert;

Dé:Nash: Az aktuális közhatalommal rendelkezők azok, akik több bajt tudnak elkövetni

Parlamenti szexizmusról, kisajátított közjavakról is írt már dalt – a budapesti Rendszerbontó Nagykoncert előtt a rendszerkritikus rap jövőjéről is kérdeztük Dé:Nasht.

Dé:Nash egy karakter, aki 2018 óta, gyakorlatilag zenei karrierje kezdetétől kritizálja a rendszert. Pár éve úgy nyilatkozott, ez a karakter átalakulóban van. Az identitása része, vagy inkább a protestálás eszközévé vált az évek során?

Azt gondolom, a változás leginkább a megjelent dalok hangvételében és abban mutatkozott meg, hogy történt egy elmozdulás a direktebb kritikák irányába. Ami a koncertek performatív részét illeti, ott megmaradt a karakterbe bújás – nemcsak az én részemről, hanem a közönség részéről is. Ez egy kölcsönös élmény: a regnáló pártkoalícióval és az általuk közvetített, nem ritkán sulykolt üzenetekkel szembeni protestálás, ami egyben stresszlevezetés is. Részemről ez akkor is protestszándék, ha a karakter változott az évek alatt. Ami történik, az az egyes üzenetek felerősítése – bár olykor erre nincs is szükség, mert eleve súlyos az, ami miatt megszületik egy dal. Úgy szoktam erre gondolni, hogy a South Park alkotói 2016-ban, Donald Trump megválasztása után azt mondták: innentől már nem nagyon tudnak mit hozzátenni a valósághoz. Ezzel a magam szintjén én is gyakran találkozom: sokszor nem kell „domborítani” a valós eseményeket, elég aláhúzni őket. Ilyen például a Csujó című dalomban a parlamenti szexizmus kérdése: az a lényege, hogy az elmúlt fél évben olyan sebességgel zajlanak az események, akkora lépcsőfokokat vesz a közélet, hogy sok minden gyorsan feledésbe merül.

Ki megy kihez? A közönség bővül az üzenet miatt, a műfaj népszerűségével, vagy eleve keresik ezeket a tereket?

Magam részéről inkább a karrierem elején volt ennek nagyobb médiavisszhangja, amikor pontosabban tudtam volna válaszolni. Azt gondolom, hogy ezek a hangok – ahogy a zenében, úgy például a színházban is – eleve léteztek. Ami egyedi, hogy például Krúbi vagy Beton. Hofi ebben óriásira tudott nőni a széles körű népszerűséget tekintve. Valószínűleg volt rá igény: Krúbi jó példa arra, hogy direktebb, töményebb üzenetekre is vevő a közönség. Ez az igény az évek alatt nem csökkent, hanem nőtt – talán azért, mert ezekről a témákról egyre nyíltabban lehet beszélni, ami bizonyos közegekben normalizálja is ezeket az álláspontokat. Az én esetemben inkább egy szűkebb közönségről van szó, akik gyakrabban és figyelmesebben követik a napi politikát – és őszintén szólva nem is nagyon találkozom köztük kormánypárti nézetű emberekkel.

Kisajátított nemzeti jelképekről, baráti osztogatásról, Felcsútról is írt már dalt. Volt olyan téma, amelyről nem szívesen készített zenét? Ami már annyira súlyos, hogy nincs az a humor, ami oldaná? Gondolok például a Szőlő utcai botrányra.

Általában érzem, minek érdemes dalt szentelni ízléses keretek között, ezért nem nagyon merült fel bennem ilyen dilemma – például a gyermekvédelem körüli ügyek kapcsán. Más témáknál viszont igen, például a homofóbia esetében. Nekem problémás az is, amikor csak híresztelések keringenek egyes politikusok szexualitásáról – ezt nem tartom jó iránynak. Nálam ez átlépi az ízlés határát, ha sugalmazásokra épül az üzenet. Volt olyan, hogy egy frappánsnak gondolt sort végül kihagytam, mert egy kormánytag nem nyilvános szexualitására utalt volna.

A dalaiban kritizálja a rendszert, de az ellenzéket is. Látja, mit hozhat a jövő a zenéjében, ha változik a politikai helyzet?

Vannak ötleteim, és készülnek olyan dalok is, amelyek nem az aktuálisan regnáló hatalomhoz kapcsolódnak. Hogy ezekre mekkora igény lesz, nem tudom. Nyilván arányaiban több dalom szól a tizenhat éve hatalmon lévőkről és az ellenzékükről. Szerintem ez hasonló a független újságíráshoz: sok médiumot ellenzékinek bélyegeznek, pedig nem az ellenzékhez tartozik, hanem a közéletből fakadóan válik azzá. Az aktuális közhatalommal rendelkezők egyszerűen több hibát tudnak elkövetni. Nem azt mondom, hogy az ellenzék ne adna elég muníciót, de nagyobb hatással van az emberre az, hogy milyen propagandaplakátok jönnek szembe, mint például az, hogy Zuglóban milyen ügyek történnek. Médiafogyasztóként én is többet találkozom a kormány ügyeivel, mert ezek nagyobb súlyú hírek – és ez formálja a dalok arányát is. Őszintén nem látom, mi lesz az eddigi repertoárom sorsa, de például van egy lekötött koncertem májusban: 40 perces műsor, és van egy dalom a Decathlonról is – azt is elő lehet adni akár hétszer-nyolcszor.

Gábor Miklós közel 300-szor játszotta Hamletet 1962 és ’67 között. A próbafolyamat közben és az előadásokról naplót vezetett, melynek harmadik, javított és bővített verzióját adja most ki Hamlet naplója címmel a MASZK Országos Színészegyesület és a POKET Zsebkönyvek. Erről kérdeztük Vecsei H. Miklóst, a sorozat egyik elindítóját, aki maga is játssza Hamletet.