Gyászfeldolgozás építészeti léptékben

A nőalakok köztéri alulreprezentáltságát oldaná fel a közbeszédben elfojtott, de sajátosan nőket érintő tragédia művészi feldolgozásával Koller Margit képzőművész.

„Sosem faragtam még úgy szobrot, hogy időnként bele kellett feküdnöm" – mondja Koller Margit, aki az érzékeny tér kialakításával a gyászoló anyáknak segítene

Még egy olyan regény is maradinak tűnhet az új generáció szemében, mint a Harry Potter, ha nem találja meg a közös hangot a társadalmi trendekkel

Kevés világhírű író mondhatja el magáról, hogy külön Wikipédia oldal taglalja a politikai nézeteit és talán nem is egy ifjúsági regény szerzője esetében számít erre elsősorban az ember. 

 Rowling, habár többször is visszautasította, hogy transzfóbnak nevezzék, a toleráns Z generáció szemében kijelentései miatt az elmúlt években a transzneműek jogai ellen küzdők egyik legismertebb alakja lett

Már a keresztény nevelést is propagandacélokra használja az Orbán-kormány, alapvető európai értékeket hagy figyelmen kívül

Visszatérés a pártállami időszak logikájához, amikor az oktatás az állami ideológia eszköze volt.

 A magyar kormány a keresztény ünnepektől erkölcsi példamutatást remél

Saját bizottságot alapít a Magyar Színházi Társaság

A társaság a továbbiakban Kossuth-díjas művészek alkotta bizottságon keresztül nevez meg jelölteket az állami díjakra. 

Bodor Johanna szeretné, hogy figyelembe vegyék az MSZT véleményét

Kisterpesz, fej lehajt és minden rendben

Kevés kegyetlenebb dolog van a művészetben annál a pillanatnál, mint amikor ítélőszék – nevezetesen a nézők, hallgatók – elé kerül az alkotó műve azonnali értékelésre, főleg, ha a művész maga is jelen van. Talán könyörtelenebb, mint maga a folyamat, amiben jelen esetben a szavak egész, előadott szöveggé állnak össze, de olyan természetes dolog is, amely épp egyidős a költészettel. 

A slam irodalmi műhely versenyére bárki ingyenesen nevezhet, idén is havi rendszerességgel kerül rá sor a budapesti Gödör Klubban. Ha egy sebből vérzünk, az már közösség? - slammelte Kovács Nóra Judit, az est első helyezettje

„Ha egy sebből vérzünk, az m

Ornitológiai ismeretek

Verseny a Vasáért – A tudomány menti meg a négyszáz éve első útján emberi hiúság miatt elsüllyedt hajót

A költséges munkálatok miatt ez veszélyesen sok időbe telik.

A Vasát kora egyik legnagyobb hajójának szánták, a tekintélyes méretén kívül a díszes fafaragások mind a király hatalmának hirdetését szolgálták

Soha nem került ilyen sokba videójátékot fejleszteni, kár, hogy a fogyasztók vásárlás helyett inkább csak játszani szeretnek

Ha életben akarnak maradni, az új trendekhez a fejlesztőknek is alkalmazkodniuk kell.

Óriási várakozás övezi a Grand Theft Auto VI idei megjelenését, amely a várható eladásokat tekintve az ipar valaha volt legértékesebb játéka lesz

Százmilliárdok várhatók a „minőségi” magyar kultúra megteremtésére, egyetlen aprócska ára az állami irányítás

Több mint egymilliárd forinttal kevesebb keretösszeggel, konkrétabb feltételekkel, de ugyanazokkal az ideológiai célokkal jelent meg a 2026-ban felhasználható előadó-művészeti támogatás felhívása.

Pintér Béla és Társulata az állami támogatás elvesztésével fizeti meg a hatalmat nem kímélő előadásainak árát

„Túlélni a féldecis rezsimeket” – Biztosabb helyen, bizonytalan jövővel nyitott meg a Freeszfe új oktató- és alkotóműhelye

Az átalakítási munkálatok még zajlanak, de hivatalosan is megnyitott a Freedom.

A Freedom továbbra is felnőttképzést biztosít, az akkreditált képzéshez további, milliós támogatásokra lenne szükség

Hajléktalanokon segít a német absztrakt és fotorealizmus élő legendája, Gerhard Richter

Akár még egy új, több mint negyven érintett befogadására alkalmas hajléktalanszálló is felépülhet. 

Gerhard Richter festőművész egyik alkotásával

Taylor Swift egy listán Mozarttal

Hiába jó üzlet 2025-ben a lemez vagy akár a kazetta még a feltörekvő előadók számára is, a 60-as, 70-es évek könnyűzenei nagymesterei ellen egyelőre semmi esélyük.

Taylor Swift

Vicc még nem fizetett ilyen jól

Egy tízéves album vezeti a brit toplistát, legnépszerűbb dala pedig jó eséllyel pályázik idén az első számú karácsonyi szám címére is: remek üzlet az ünnepi slágergyár.

Kylie Minogue Xmas című száma egyelőre az amerikai toplistákra nem tört be, de a szezon miatt akár napokon belül a leghallgatottabbak közé ugorhat

Tűrt, tiltott, tabu - Az eddiginél is feketébb listára helyezi az orosz vezetés a Kreml-ellenes Pussy Riot zenekart

Évek óta nem bír vele.

A báró nyomában

A Nobel-díj alkalmából a Cinego műsorra tűzte A báró hazatér című, Krasznahorkai Lászlóról szóló dokumentumfilmet. Az alkotókkal egy nappal a díjátadó előtt beszélgettünk a stockholmi Sture mozi épületében.

Breier Ádám és Vízkelety Márton Stockholmban

Krasznahorkai László átvette az irodalmi Nobel-díjat

A díjátadó szerda délután teltház előtt, a száz éves hagyományhoz hűen a stockholmi Konserthuset épületében zajlott.

Krasznahorkai László necukéja és egy fájóan üres szék

A szokásnak megfelelően az író egyik személyes tárgya is bekerült a stockholmi Nobel-díj Múzeum több mint 250 tárgya közé.

Könyvesbolt, metró, fényjáték: most egész Stockholm Krasznahorkai Lászlóról szól egy kicsit

A svéd fővárosban úgy viszik a Nobel-díjas magyar író műveit, mint a cukrot. Helyszíni riport.

A kezdet, a vég és mi a sor végén

Magyarul, Kurtág György szerezte zongoraszót követően beszélt Krasznahorkai László évmilliókról és a botladozó, parányi emberről Stockholmban, néhány nappal a Nobel-díj hivatalos átvétele előtt.

„Utad az evolúcióban lélegzetelállító, csak sajnos: megismételhetetlen” −

Krasznahorkai László vasárnap mondta el Nobel-beszédét, amelyet a Magvető Kiadó jelentet meg

Egy William Shakespeare nevű embernek szerencséje van, hogy ilyen népszerű

Csak a számok beszélnek, így a zeneiparban még egy Pulitzer-díj is csak apróbetű marad: rangsorolták a század legjobb dalszövegíróit.

Egyes amerikai egyetemeken Swift dalszövegei a tananyag részei, segítségükkel műelemzést oktatnak a hallgatóknak

Az underground meghalt, mégis túlélte

Az a szórakozóhely marad állva, amely képes alkalmazkodni az új trendekhez – például alkoholmentes bulikkal –, vagy amelyet megment saját régimotoros közönsége.

The Windmill (Brixton): London underground törzsbástyája, amit rengeteg zenész, producer és középkorú értelmiségi is felkeres

Jó döntés nincs, csak vesztesek: a politikának az átgondolatlan döntéseken túl fogalma sincs, hogyan kezelje a művészek politikai állásfoglalásait

Az izraeli-palesztin konfliktus mutatja meg, az emberéleteken túl milyen áldozatokat követel egy háború, teljesen mindegy, hogy a szomszédban zajlik vagy tőlünk több ezer kilométerre. Egy világhírű írónő könyvei eltűnhetnek a könyvesboltokból.

Lehet, hogy Sally Rooney művei teljes egészében eltűnnek a brit könyvesboltok polcairól

Azt hisszük nincs időnk, pedig simán rávesz egy apáca is: bőven ráérünk akár napi egy órát kizárólag zenehallgatással tölteni

Egy spanyol lány vallásfilozófiai mélységekkel tölt meg egy olyan műfajt, amely a számos legendás előadója ellenére a mai napig képtelen lemosni magáról, hogy a pop nemcsak a mesterséges édesítőszerről szól.

Rosalíának 11 Latin Grammy-díjat és 2 Grammy-díjat is sikerült be­zsebelnie: előbbi versenyben többek között ő volt az első nő, aki egymás után kétszer is nyert a legjobb album kategóriában

„A homoszexualitással kapcsolatos párbeszédben kevesebb figyelem irányult a leszbikus nőkre, a transznemű embereket pedig sokáig szinte nem is említették”

Budapest fókusszal jelenik meg a DIK Fagazine queer kortárs művészeti lap, a kiadvány magyar szerkesztőjével, Muskovics Gyulával bujkáló történelemről, queer művészetről is beszélgettünk.

Muskovics Gyula kutató, de egyben számos kiállítás kurátora és művész is, alkotásai is gyakran a queerkultúra mélységeibe engednek betekintést

Krasznahorkai László Nobel-díjáról sokan hallottak, de a felmérésben megkérdezett magyarok több mint fele Kertész Imrét már nem tudta megnevezni

Kilencvenöt százalékuk nem is olvasta a friss magyar Nobel-díjas író egyetlen művét sem, de a Publicus Intézetnek a Népszava megrendelésére készült felmérése azt is mutatja, hogy csak az ellenzéki szavazók szerint van jelentősége annak, hogy hazánk nagyjai nem Magyarországon helyezik el hagyatékukat.

A megkérdezettek 95 százaléka még egy könyvét sem olvasta a friss Nobel-díjas magyar írónak

2026 januárjától fix, feltétel nélküli alapjövedelmet kapnak az ír művészeti életben dolgozók

Magyarországon hasonló kezdeményezés a szabadúszóknak jönne jól.

A kreatíviparban egyes munkakörökben a keresetek nagysága a bruttó átlagkereset felét sem éri el

Szigorúbb lesz az Eurovíziós Dalfesztivál

A közönségszavazás korlátozásával, a zsűri mozgásterének kiszélesítésével valamint a versenyző előadók népszerűsítésével kapcsolatos szabályok és a biztonsági intézkedések szigorításával erősítenék meg az Eurovíziós Dalfesztivál szervezői a versenybe vetett bizalmat. 

Az idén felmerült, hogy az izraeli kormány beavatkozott a szavazásba

Egyszerre nyomoz és elbeszél a Nádas Péter és Rajk László kapcsolatát is feldolgozó kiállítás

Végzet helyett megírva.

Rajk Judit és Nádas Péter. A helyszín maga is bizonyíték, Rajk László műteremként használta 2019-ben bekövetkezett haláláig

Hurrá, optimizmus, szórakozás – Mély gödörben a magyar klubélet, a biztos megoldást a jól menő szereplők sem tudják

Lenyelik a békát, hogy életben maradjanak. Van olyan külföldi előadó, aki évente 50 ezer eurót emel a fellépési díján.

A Music Hungary Szövetség a konferencia mellett ún. showcase-t is szervez, megjelenési lehetőséget nyújtva a feltörekvő zenészeknek

Ha lenne Magyarországon kompetens kormányzat, itt tartaná az írói hagyatékokat, de az biztos, hogy az írói hagyatékoknak most jobb külföldön

Így viszont generációkon átívelő, beláthatatlan mértékű csorbát szenved a magyar kultúra, ha az állam továbbra is hagyja, hogy az írói hagyatékok külföldön leljenek otthonra.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél