Semjén Zsolt és felesége leadták szavazatukat a főváros II. kerületében, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. A miniszterelnök-helyettes az állami médiának azt mondta, óriási a választás tétje, nemcsak Magyarország, hanem Európa sorsa is eldől.
A KDNP elnökének állítása szerint 1989 óta, amióta a politikában jelen van, a mostani volt a legdurvább kampány. – Ebben benne van, hogy óriási a tét és benne van az, hogy kívülről olyan mértékű beavatkozás, gátlástalanság jelent meg, amire nem volt még precedens az elmúlt időszakokban” - mondta, de ez alatt természetesen nem az Orbán-kormány melletti orosz beavatkozást és JD Vance amerikai alelnök kampánylátogatását értette. „Korábban ideológiák, felfogások, politikai filozófiák álltak szemben egymással, még Gyurcsány Ferenc idején is volt valami baloldaliság, most a Magyar Péter-féle Tiszánál semmi más nincs, mint a nyers Orbán-ellenes gyűlölet, ezért nincs szellemi tartalom sem” - jelentette ki.

A miniszterelnök-helyettes beszélt még egy kicsit a háborúról és Ukrajnáról, majd azt mondta, hogy magas részvételi arányra számít, és arra, hogy meg lesz a stabil kormánytöbbség. – Látható, hogy a határon túli magyarok is nagyon nagy számban mennek el szavazni, jóval többen, mint korábban – jegyezte meg.
