Többen arról beszéltek, hogy itt, Solymáron, a Pest megyei 3-as választókörzethez tartozó településen régen erősebb volt a jobboldali kötődés, de az elmúlt évek betelepülései, a lakosság gyors cserélődése és a helyi ügyek körüli elégedetlenség érezhetően átrajzolhatja a pártszimpátiát.
Van, aki változást remél, és van, aki éppen a kormányzati stabilitást tartja a legfontosabbnak. Egy anya és lánya például arról beszélt, hogy a Fideszt támogatják, még ha szerintük sincs minden rendben. A világpolitikai helyzet, a háborús fenyegetettség, a migráció és a gazdasági bizonytalanság ellen csakis a Fidesz lehet a biztos választás. Eközben szóba kerülnek a helyi sérelmek is: a két éve kivetett építményadót, a körforgalom „olcsósított megvalósítása”, a településfejlesztés vitatott döntéseit. Szerintük a faluban is nőtt a feszültség, főleg a fiatalabbak elégedetlenek, és egyre inkább számít, ki kire szavaz.
Mások éppen ennek az ellenkezőjét hangsúlyozták: elegük van a megosztottságból, és nem egy politikus személye, hanem a változás reménye vitte őket az urnákhoz. Kovács Zsolt kerékpárral érkezett, ő már szavazott, a feleségét várja. Szerinte a Fidesz sok jobboldali választó bizalmát is elveszítette, és ma már sokaknak nem az számít, jobb- vagy baloldali-e egy párt, hanem hogy igazságosabb, élhetőbb országot ígér-e. Azt mondta: Solymáron sokat változott a közhangulat, de hogy ez elég lesz-e a fordulathoz, azt még senki sem tudja.

A kérdéseinkre megállók visszatérő élménye a széthasadt közélet, valamint hogy a baráti társaságokban is megszaporodtak a viták, a sárdobálás. A barátság azért megmarad, legfeljebb ha találkozunk, nem beszélünk politikáról – mondja egy fiatal nő. Hozzáteszi: „nem azért a barátaim, mert ugyanarra szavaznak, hanem mert jó emberek – de sokan már csak azt nézik, ki melyik pártot támogatja”.
Egy Tiszára szavazó férfi szerint a Fidesz „eljátszotta a bizalmat” még sok jobboldali gondolkodású embernél is, és nem az oldalak fontosak számára, hanem az, visszaszorul-e a korrupció, lesz-e igazságosabb ország. Saját életét jónak érzi, nem vár személyes gazdasági csodát, de érzelmi kérdésnek tartja, milyen légkörben él tovább Magyarország.
A szavazókörben a Fidesz delegáltja ugyanakkor arról beszélt, hogy szerinte a Fidesznek még mindig lehet többsége, noha ő is úgy látja, többen mennek el voksolni, mint korábban. Úgy fogalmazott: a Tisza erősödése valóban mozgósította az embereket, de az ellenzéki kampány hangnemét sportszerűtlennek tartja, és úgy érzi, sok választó emiatt is ragaszkodik inkább a kormánypárthoz.

