A demokratikus oldal rendre narancssárga országtérképre ébredt. 2014, 2018, 2022. Fájdalmas volt, de nem meglepő. Legfeljebb hihetetlen. Vajon mivel sikerül rabul ejtenie a kormánypártnak vagy inkább a miniszterelnöknek a fél országot? Ugyanazzal, amivel a másik felét nem? Nacionalizmus, illiberalizmus, ügynöközés, osztogatás. Ez volt. De két éve valami más van. A kegyelmi botránnyal felszínre tört egy mély elégedetlenség. Váratlanul kitermelt magának egy vezetőt. Azóta pedig kampány van. Hosszú ideig az új ellenzéki erő megizmosodásáért (a másik oldalról szétroppantásáért) zajlott, majd a 2026-os választási győzelemért. Kimerültünk benne, ám az ellenzéknek nem csodavárást, hanem valódi reményt szült. Amely hitté forrósodott. De most vége a biztató szavaknak, esélylatolgatásoknak, a lelkesedésnek. Elhalkulnak a felvezető műsorok. Eljött a mérkőzés ideje. Húsz óra van. Sípszó. Elkezdődik két év nehéz éjszakája.
Az első hír úgy 3 százalék feldolgozása után sokkoló. Fidesz: 52%, Tisza: 38%. Úristen! De a szakértők az ATV-n, a Partizánon nyugtatgatnak. Erre még nem érdemes odafigyelni, pár kis falu eredményéről lehet szó. Jól van, elhiszem, de 6 százaléknyi szavazat megszámlálása után még mindig 48-43 a Fidesz javára. Nem, ezt nem lehet kibírni. Az utóbbi időben focimeccseket se tudok nézni, ha nagyon izgulok valamelyik csapatnak. Elkapcsolok a választásról, leteszem a mobilt. Próbálom nézni az új Heti Hetest. De nem hallom, miről beszélnek, min nevetnek, képtelen vagyok ott lenni. Mély lélegzet, visszakapcsolok, de nem merek azonnal a képernyőre nézni. Aztán valahogy mégis odapillantok: 47-43 a Tiszának. És most leszek igazán ideges. Mégis lehetséges volna? Megszabadulunk 16 év után egy kormánytól, amely egyre elvetemültebben uszított embereket egymás ellen, betegesen vádaskodott, háborús félelmet keltett, miközben alig törődött valódi feladatával, a jobblét útjainak keresésével, építésével? Helyette szemfényvesztően osztogatott, szavazótábornak és önmagának, és most többségbe kerülnek azok, akik megálljt akarnak parancsolni mindennek, és megszerzik a győzelmet? Lehet, de hol vagyunk még a végétől! Újra elkapcsolok, kimennék a konyhába mosogatni. De már minden el van mosogatva. Nincs mit tenni, elő a kólával és vissza az ATV-hez, a Partizánhoz.
És jön a szemmeresztés. A kormánypárt sima vesztésre áll. Percről percre fogynak a mandátumai. Kiderül, hogy itt nincs miért izgulni. Óriási ellenzéki győzelem van születőben. Pedig még csak kilenc óra múlt. Elérik a kétharmadot is. Úgy fél óra múlva a miniszterelnök már el is ismeri vereségét. (Előző nap még azt kiabálta a kampányzárón, hogy "akkorát nyerünk, hogy magunk is meglepődünk".) Átgázoltak rajta. Ahogy a 2014-es vébén a németek a házigazda, nagymellényes brazilokon (7-1).
A Demokratikus Koalíció és a Kutyapárt 1 százalék körül végez. Kicsit sajnálom őket. Nyilvánvaló, hogy ennél nagyobb a táboruk, de nem tudták belátni, hogy ez most nem az ő meccsük. A Mi Hazánk összehoz pár mandátumot, amit úgy ünnepel, mintha elfoglalták volna Párizst. Nem számít. Egyelőre nem.
A Tisza Párt diadalt arat. (Talán meg sem alakul, ha vezetője ex-feleségét a kegyelmi ügy miatt nem menesztik a kormányból.) Hatalmas tömeg ünnepel a Batthyány téren. Magyar Péter nem győzelmi tirádákkal, hanem hosszú programbeszéddel fordul hozzájuk és az országhoz. Rendszerváltás, demokrácia, megbékélés, minden másképp lesz. Igen! Mindenkit átjár a hit. Mert ezek a hit pillanatai. Mély szippantás a józan öröm levegőjéből.
Most talán valami tényleg másképp lesz. Megint lesz közös hazánk, újra belekóstolunk a polgári demokráciába, javulnak a közszolgáltatások. A valóságról, létező érdekek ütközéséről, észszerű kompromisszumokról szól majd a közélet, és nem kémtörténetekről, ügynökökről, embrek megalázásáról. Lehet, hogy az utóbbi a legfontosabb. Hogy miről nem fog szólni.
Nehéz éjszakának indult. De szép álmot hozott. Varázslatosan, könnyedén.
