Azt hiszem, itt az ideje, hogy visszahelyezzük tartójába a magyar zászlót. Igen, visszavettük a becsületét, vége van, nyertünk. Viszont a lobogót eddig magasba tartó marokra most egész más, szabadjon mondanom, bonyolultabb, hovatovább precíziós feladatok várnak.
A bukott élcsapat egyelőre vonogatja a vállát: ti főztétek, hát egyétek is meg, innentől nem az én ügyem. Bár különböző repülők indulnak mindenfelé, a türkmagyar érdekvédelem utolsó bástyájaként Moszkva is elesni látszik, így a jelek szerint az öregfiúk maradnak a nyakunkon. A győztes többséget kurvaanyázó-buzizó utóvédharcok közepette a másodvonal egy része pedig a hiteltelentől az őszintéig terjedő skálán magyarázkodik.
De ez csak a látszat. Orbán Viktor pihen, vár és készül. C terv indul. Magyar Péteréket most banánhéjak alá rejtett gazdasági aknák tömkelege várja.
Itt van mindjárt a „védett” üzemanyagár. Mivel az olajipar előzetesen nyilván jelezte Orbánnak, hogy még egyszer nem vállalja át a színtisztán politikai „üzemanyagár-védelem” több száz milliárdos költségét, amaz egy huszárvágással, harsogó háborús propagandájuk közepette, piacra dobta az ország „olcsón beszerzett” teljes benzin- és dízelvésztartalékát.
No most, jelentem, a készlet néhány napon belül kifogy. Értem, hogy már megindult az egymásra mutogatás – csinálja a Magyar, ha annyira okos; nem, az ügyvezető kormány dolga –, ha még sokáig tilitoliznak, le fognak állni a kutak. És nem azért, mert ne érkezne olaj az Adriáról. Hanem mert literenként több száz forintos veszteséggel ki se nyitnak. Ezen az se sokat változtat, hogy Zelenszkij megerősítette a Barátság április végi újranyitására tett választások előtti ígéretét.
Félreértés ne essék, a legkevésbé se pártolom, hogy akkor jöjjön a piac, és egekbe az árakkal. Pontosan ezért mondom, hogy most figyelem és gyors, hatékony, precíz munka szükséges. A szándék, a lendület, a politizálás itt édeskevés: a szakértelem immár elengedhetetlen, életbe vágó, létkérdés.
Kétharmad ide vagy oda.