Züllés

Nyugodtan kijelenthetjük: Orbán Viktor nem tanult semmit a választási vereségből, újra csak hazai pályán mert megszólalni, a Patriótának adott nyilatkozatot csütörtökön este. De ez volt az a pillanat, amikor a riporter jobb teljesítményt nyújtott a már ügyvezető miniszterelnöknél; elhangzottak normális, ha nem is éles kérdések, és ez önmagában nagy dolog. Orbán viszont megmaradt a régi vágányon, azon a vágányon, amely a kisiklást eredményezte. Vannak persze, akik úgy gondolják, mert tévedhetetlennek és nagy taktikusnak vélik őt, hogy voltaképpen nem is akart nyerni, mivel pontosan tudta, tudja, mit hagyott hátra, milyen helyzetbe sodorta az országot, ezért tudatosan veszítette el a választást.

Én nem hiszem, hogy így lenne; a Fidesz elnöke pontosan az a típus, aki azt hiszi, minden helyzetet meg tud oldani, pestiesen szólva ki tud mozogni. És igen, ő úgy tervezte, hogy ott lesz a következő héten Cipruson is, az informális EU-csúcson, ahol győztes hadvezérként, a Patrióta mozgalom elismert vezéreként néz majd szembe a huszonhatokkal, hogy aztán végképp elfoglalja az Uniót. Ő ezt így gondolta, a valóság azonban mást hozott; logikus – megint a jelleméből fakadóan –, hogy nem megy el, képtelen lenne ugyanis elviselni azokat a tekinteteket, amelyek leasajnálóan szegeződtek volna rá, és még kevésbé azokat a hallgatásokat, amelyek Szijjártó árulásának, és az Putyinnak szóló hízelgésének szóltak volna. Nem, ilyen helyzetet egy Orbán Viktor nem viselt volna el, mint ahogy az sem fért bele az egójába, hogy végre egy olyan riporter elé üljön le, aki nem fogadja el a hamis válaszokat, aki szembesíti mindazzal, ami ebben az általa uralt tizenhat évben történt. Hogy mondja ki végre, hogy a külügyminisztere áruló volt, nem mondom, hogy a hazát árulta, de az EU-t mindenképp, és ne fogadja el az olyan válaszokat, amelyek a korrupció elleni eredményes harcáról szólnak. Nyugodtan kijelenthetjük: Orbán Viktor nem tanult semmit a választási vereségből, újra csak hazai pályán mert megszólalni, a Patriótának adott nyilatkozatot csütörtökön este. De ez volt az a pillanat, amikor a riporter jobb teljesítményt nyújtott a már ügyvezető miniszterelnöknek; elhangzottak normális, ha nem is éles kérdések, és ez önmagában nagy dolog. Orbán viszont megmaradt a régi vágányon, azon a vágányon, amely a kisiklást eredményezte. Vannak persze, akik úgy gondolják, mert tévedhetetlennek és nagy taktikusnak vélik őt, hogy voltaképpen nem is akart nyerni, mivel pontosan tudta, tudja, mit hagyott hátra, milyen helyzetbe sodorta az országot.

Én nem hiszem, hogy így lenne; a Fidesz elnöke pontosan az a típus, aki azt hiszi, minden helyzetet meg tud oldani, pestiesen szólva ki tud mozogni. És igen, ő úgy tervezte, hogy ott lesz a következő héten Cipruson is, az informális EU-csúcson, ahol győztes hadvezérként, a Patrióta mozgalom elismert vezéreként néz majd szembe a huszonhatokkal, hogy aztán végképp elfoglalja az Uniót. Ő ezt így gondolta, a valóság azonban mást hozott; logikus – megint a jelleméből fakadóan –, hogy nem megy el, képtelen lenne ugyanis elviselni azokat a tekinteteket, amelyek leasajnálóan rászegeződtek volna, és még kevésbé azokat a hallgatásokat, amelyek Szijjártó árulásának, és az Putyinnak szóló hízelgésének szóltak volna. Nem, ilyen helyzetet egy Orbán Viktor nem viselt volna el, mint ahogy az sem fért bele az egójába, hogy végre egy olyan riporter elé üljön le, aki nem fogadja el a hamis válaszokat, aki szembesíti mindazzal, ami ebben az általa uralt tizenhat évben történt. Hogy mondja ki végre, hogy a külügyminisztere áruló volt, nem mondom, hogy a hazát árulta, de az EU-t mindenképp, és ne fogadja el az olyan válaszokat, amelyek a korrupció elleni eredményes harcáról szólnak.

szembenéz a tizenhat év hibáival és bűneivel, és innen startol el az új  Fidesszel. Ehhez képest az Elnök abba kapaszkodott bele, hogy 2.2 millió szavazatot kaptak, és ezek az emberek azt kérik tőle, hogy álljon a megújulás élére. Ezért aztán, elfogadva ezt a valójában nem lévő felkérést, ő szervezi át a pártot, kitesz néhány mandátumra éhes múltbéli főszereplőt (Szijjártó? Kövér?, Kocsis Máté?, Menczer? – soroljam még?) , és augusztusra készen állnak arra, az ő irányítása mellett, hogy megmozduljanak.

Ami a 2,2 millió szavazatot illeti, abban igaza van a leköszönő miniszterelnöknek, amiben viszont nincs, és a amit megint nem lát: ez a párt, nem a szavazóit tekintve, erkölcsileg szétesett. Nagyon elfogultnak kell, vagy a rendszer haszonélvezőjének kell lennie annak, aki nem látja azt a mérhetetlen mennyiségű lopást, korrupciót, ami az elmúlt másfél évtizedet jellemezte. A Fideszre szavazók jelentős része érzi ezt a morális széthullást, és valódi változást akar. Amely változásba Orbán nem fér bele. Nem fér bele, mert ő maga vált ennek az erkölcsi gyalázatnak a mintaképévé. Azt várták, miként azt ígérte is, hogy átadja a helyét olyan vezetőnek, aki legalább a minimális őszinteségre képes, szembenéz a tizenhat év hibáival és bűneivel, és innen startol el az új Fidesszel. Ehhez képest az Elnök abba kapaszkodott bele, hogy 2.2 millió szavazatot kaptak, és ezek az emberek azt kérik tőle, hogy álljon a megújulás élére. Ezért aztán, elfogadva ezt a valójában nem lévő felkérést, ő átszervezi a pártot, kitesz néhány mandátumra éhes múltbéli főszereplőt (Szijjártó? Kövér?, Kocsis Máté?, Menczer? – soroljam még?) , és augusztusra készen állnak arra, hogy megmozduljanak.