Azt állította Orbán Viktor (a kiütéses választási vereség utáni első interjújában, a Patrióta YouTube csatornának), hogy „a nemzeti oldal hívei leginkább a hazájukért aggódnak”.
Ezzel szemben a tény az, hogy nincs nemzeti oldal, csak nemzet van, sokféle oldallal, és mindegyik nyilvánvalóan aggódik a nemzetért. A többség pedig már olyannyira aggódott, hogy el is kergette Orbánt. Jobb nagyon későn, mint soha.
Azt állította továbbá a még hivatalban lévő miniszterelnök, hogy „méltóságteljesen kell viselni a vereséget. Ez egy erőpróba. Tort ülnek rajtunk, bántják a nemzeti oldalon lévőket, de méltósággal kell viselni minden méltatlan piszkálódást”.
Ezzel szemben a tény az, hogy nincs méltatlan piszkálódás, csak nagyon is méltó, nem bántják a nemzeti oldalon lévőket, és nem ülnek tort rajtuk. A Fidesz még nem is halt meg, csak haldoklik. Lám, a miniszterelnök hangosan méltatlankodik. De már ki figyel oda?
Azt is állította Orbán, hogy „soha nem tűrtem meg korrupciót. Minden ügyben, ahol komoly gyanú merült fel, a hatóság eljárását támogattam.”
Ezzel szemben a tény az, hogy nemhogy nem tűrte, éppen ellenkezőleg: kifejezetten korrupciós rendszert épített ki, amelyben rokonok, barátok, lojális szolgák nyúlhatták le óriási tételekben az állam pénzét. A bűnös nagy egészhez képest csak apró adalék, ahogy a miniszterelnöki vej megszerezte az első milliárdjait az államilag eltusolt Elios-üggyel, ahogy a 300 milliárd forintos lélegeztetőgép bizniszt sem lehetett kivizsgálni, vagy ahogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványokba tolt több százmilliárdos nyeresége elvesztette közpénz jellegét. Orbán Viktor ezt mind-mind támogatta, a hatósági eljárásokat viszont nem. Talán még lesz alkalma arra, hogy egy hatósági eljárásban is elmondja, miért nem.
Azt állította ezen kívül a miniszterelnök, hogy „a luxizás életmód kérdése, és ennek folytatása öngyilkosság lenne”.
Ezzel szemben a tény az, hogy Pusztaverszáj ura nem beszélhet mások luxizásáról, csak az öngyilkosságról. Megtörtént.
Azt is állította a leköszönő kormányfő, hogy az ország rengeteg kihívással – háborúval, migrációval, inflációval – néz szembe, és nem tudja, hogy akik most következnek, képesek lesznek-e „legalább olyan jól megvédeni hazánkat, mint mi tettük”.
Ezzel szemben a tény az, hogy egyáltalán nem védték meg az országot, vagy nem is kellett megvédeniük. Az elmúlt négy évben az unió egyetlen más országa sem sodródott bele az ukrajnai háborúba, pedig nem Orbán vezette őket, aki az inflációtól annyira megvédett minket, hogy attól koldultunk. Választói szóra nagyon is érdemes volt, de Orbán-szóra már nem.
Azt állította még Orbán, hogy az elmúlt 16 év egyik legsúlyosabb kormányzati kudarca a Paks II. beruházás lassúsága volt. „Ha azt képesek lettünk volna sokkal gyorsabban megépíteni, akkor a magyar gazdaság ma sokkal könnyebb helyzetben lenne”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a 2014 óta tervezett paksi atomerőművet nem lassan építették, hanem sehogy. Csak a gödröt ásták ki, az első betont pedig idén februárban öntötték bele. Sok száz milliárd eddig elvert forint mellé. Késő bánat, eb nyilatkozat.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.