„Clapton isten” – írta fel valaki a londoni Arvon Roadon egy hullámlemez-kerítésre. Nem ma volt, hanem jó hatvan évvel ezelőtt, akit érdekel, rákereshet, az Amazonon ma is árulják a fotó másolatát. A graffiti valóságtartalma azóta sokszorosan igazolódott, Eric Clapton a gitár, a blues, a rock és általában a zene meg mindenféle művészetek istene. Ki ne akarta volna hallgatni Bachot, ahogy a mühlhauseni templomban orgonál, Picasso mögött állni, amint festett, a vésőt adogatni Michelangelo kezébe? Május 2-án az MVM Dome-ban ennyire kerülhetünk közel az isteni alkotáshoz, amikor a már 81 éves zseni újra, 2006 után másodszor lép a magyar közönség elé.
Gyakorlatilag mindenkivel zenélt, aki benne van a rocktörténetben. Közeli barátja volt George Harrison, Jimi Hendrix és B. B. King, az I shot the sheriff feldolgozásával ő tette föl a térképre Bob Marley-t és a reggae-t, de az is bőven elég lenne, ha csak pályája legelejét, a Yardbirdsöt, a Creamet, a John Mayall & The Bluesbreakert említenénk. Ivott, kábítószerezett, kereskedelmi méretekben csábította csajokat, és közben világslágerré váló dalokat írt, turnézott, zenélt – mit zenélt, muzsikált! Híres beceneve a Slowhand, de nem azért, mintha lemaradna a ritmusszekció mögött, netán feleslegesen zsonglőrködne a hangszerén, hanem mert egyszer koncert közben elszakadt a húr és amíg kicserélte, a közönség lassú tapssal szórakoztatta magát. Fender Stratocaster gitárjai – Brownie, majd Blackie – ugyanúgy divatot csinált, mint a zenéje. Nem csak az eredeti darabok érnek nagyon komoly vagyonokat, de a másolatok árából is kijönne egy-egy jobb autó. (Nem olyan, mint az övé. A Ferrari külön neki gyártott egy egyedi darabot, az SP12EC-t, de van neki tucatnyi egyéb pacis autója is. Franciaországban viszont bevonták a jogosítványát, mert becenevéhez teljesen méltatlan módon 216 kilométer per órával hajtott egy Porschét.)
Eric Clapton több stílusban is felért a csúcsra, de a bluestól indult és mindig oda is tért vissza, abból merített. Már fiatalon főszerepet játszott az amerikai feketék zenéjének európai sikerében és diadalmas visszatalálásában az Újvilágba. Időről időre váltott a Mississippi delta „fekete” bluesa és a „fehér” country blues között, s közben mindkettőben autentikus maradt – nem mintha a rockban vagy a reggae-ben nem lett volna az. Pszichedelikus korszakának negyedórás, improvizatív gitárszólói éppen olyan jól mentek neki, mint a rövid, szigorú műfaji szabályok között maradó dalok. Különben is, érett, mint a jó bor: muzikalitása, ízlése és kreativitása sosem volt kérdéses, de a kor haladtával egyre letisztultabb a játéka. Mostani világturnéját Európában kezdte és ősszel majd a texasi Austinban fogja befejezni. Kora és egészségi állapota látszólag semmiben sem akadályozza, két-három naponta koncertezik.
Hozzánk Krakkóból érkezik és Prágába megy tovább.
Mára maroknyian maradtak az eredeti hősök közül: Paul McCartney, Ringo Starr, Mick Jagger, Keith Richards, Elton John, Bob Dylan, Paul Simon, Carlos Santana, Rod Steward, Jimmy Page, Robert Plant. Ők se mind koncerteznek, de ha valamelyikkel még sikerül összefutnunk, ne úgy nézzünk rájuk, mint múzeumi tárgyakra, mert utolsó leheletükig adni akarnak. Talán elleshetjük a matuzsálemektől, mi a fiatalság titka, mitől voltak olyan fantasztikusak azok a régi évtizedek és mitől lehetnének ilyenek a mostaniak...
Infó: Eric Clapton. Előzenekar: Andy Fairweather Low and the Low Riders. 2026. május 02., este 8 óra. Budapest - MVM Dome
