Nem érdemes kerülgetni a lényeget: a 2026-os választás nemcsak Orbán Viktor rendszerének végét hozta el, hanem a magyar baloldal egy korszakának lezárását is. Egy politikai világ ért véget, és ezzel együtt minden olyan rutin, önfelmentés és túlélési technika is, amelyre a baloldal (és a többi ellenzéki párt) hosszú éveken át berendezkedett.
Nem megtagadva az MSZP történelmi szerepét a többpártrendszer, a szociális piacgazdaság kialakításában, az euroatlanti integráció képviseletében, már nem az a kérdés, hogyan lehet visszaszivárogni a régi helyekre, hanem az, hogy van-e bátorságunk belátni: a pálya teljesen átrajzolódott. Ami történt, az több, mint egyszerű kormányváltás. Korszakváltás, amivel új időszámítás kezdődhet, és amely elvezethet egy rendszerváltáshoz.
Tanulságos, ahogyan a régi ellenzéki modell megbukott. Nem részben, nem átmenetileg, hanem alapvetően. A 2010 utáni ellenzékiség egyik legsúlyosabb tanulsága, hogy a társadalom egy idő után nem látott hiteles alternatívát abban a politikában, amelyet a belső versengés, a kiszorítósdi, az önmagába záródás és a stratégiai rövidlátás uralt. Nem tagadom, én 2024-től amellett érveltem, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy a baloldalnak legyen parlamenti képviselete, sőt egy pártokon átnyúló együttműködést kezdeményeztem zöldekkel, liberálisokkal. De eljött az a pont, amikor be kellett látnom: a politikai realitás erősebb a szándéknál. Nem voltak partnereink, és ami még ennél is fontosabb: választóink azt üzenték, ne induljatok a választáson.
Azzal, hogy nem indultunk, nem egyszerűen kiszorultunk a versenyből, hanem hozzájárultunk ahhoz, hogy a rezsim leváltható legyen. Ebben a helyzetben az MSZP döntése keserű, de tudatos politikai áldozat, amelynek ugyanakkor súlyos következményei vannak. A párt kikerült a parlamentből, elveszítette annak nyilvánosságát, közjogi lehetőségeit, a működéséhez szükséges költségvetési támogatását, viszont ezzel végleg megszűnt az az illúzió, hogy a régi működés apró korrekciókkal még fenntartható. Az MSZP, a baloldal nem azért gyengült meg, mert egy kampány rosszul sikerült. Azért gyengült meg, mert évek alatt elveszítette a társadalmi talaját, a nyelvét, a hitelét és sokszor a bátorságát is.
Éppen ezért a legfontosabb vita ma már nem a múltról szól. Nem arról, ki mit hibázott 2014-ben, 2018-ban vagy 2022-ben. Ezeket a vitákat részben már lefolytattuk, részben elmulasztottuk, részben pedig egyszerűen meghaladta őket a valóság. A kérdés most az, milyen szerepet vállalhat a baloldal egy új politikai korszakban. Mert a jövő baloldala nem ott kezdődik, hogy hány képviselője van a parlamentben. Hanem ott, hogy van-e mögötte élő társadalmi szövet, van-e közösségi ereje, van-e erkölcsi és politikai hitelessége. Ha nincs, akkor minden mandátum ideiglenes. Ha van, akkor a parlamenti visszatérés is csak idő kérdése.
A demokrácia helyreállítása a magyar politika alapfeladata. De ettől még a baloldalnak nem szabad feloldódnia mások történetében. Láthatóvá kell tennie a saját ügyét is: az igazságosabb, szolidárisabb, emberségesebb Magyarország ügyét. Ezért én nem a régi pártforma restaurálásában hiszek. Nem abban, hogy vissza kell szerezni egy elvesztett világot. Abban hiszek, hogy létre kell hozni egy újat.
Az MSZP akkor tehet történelmi szolgálatot, ha nem önmagát akarja konzerválni, hanem kezdeményezőjévé válik egy szélesebb szocialista/szociáldemokrata közeg kialakulásának.
Egy olyan politikai világnak, amely nem kizárólag választási logika szerint létezik, hanem újra társadalmi beágyazottságot teremt.
És ezt az ügyet ma már nem lehet nosztalgiából képviselni. Nem lehet a múlt reflexeiből, a régi jóléti panelekből, a megszokott szólamokból élni. A XXI. század baloldalának értenie kell a technológiai átalakulást, a mesterséges intelligencia hatását, a termelékenységi válságot, a munka világának szétesését, a platformgazdaságot, a bizonytalanság új formáit és a gyorsuló egyenlőtlenségeket. Ha ezekre nincs érvényes válasza, akkor nem korszerű politikai erő, csak történelmi emlék. Ez olyan baloldal, amely egyszerre modern és szociális. Amely az emberi méltóság, az oktatás, az egészségügy, a lakhatás és a kultúra oldalán áll, de közben pontosan érti azt is, hogy a világ megváltozott. Nem elég újraosztani azt, ami van; azt is meg kell mondani, hogyan lesz igazságosabb, emberibb és fenntarthatóbb az a világ, amely most formálódik körülöttünk.
Amit javaslok, az nem egy klasszikus kampánypárt feltámasztása. Hanem egy olyan szervező erő létrehozása, amely képes újra összekapcsolni a baloldali világ szétszórt szigeteit. Mert ma ez a világ létezik, csak széthullott, elbizonytalanodott, részben elnémult. Nem a semmiből kell kezdenünk, de nem is hazudhatjuk magunknak, hogy minden rendben van. A szervezeti rendrakás önmagában nem politika. Az csak alap. A valódi feladat a hálózatépítés. Újra kapcsolatot kell teremteni azokkal, akik a baloldali értékeket a gyakorlatban képviselik: önkormányzati képviselőkkel, polgármesterekkel, szakszervezeti szereplőkkel, civil közösségekkel, helyi ellenállási pontokkal, szakmai és értelmiségi műhelyekkel. És igen, meg kell találni azokat a fiatalokat is, akik ma még talán nem egy pártban, hanem egy ügyben hisznek. Mert minden élő baloldal ügyekből, közösségekből és részvételből épül fel — nem apparátusból.
Ez a stratégia szerintem egyszerre szükségszerű és kockázatos. Szükségszerű, mert a parlamenten kívül rekedt baloldalnak csak akkor lehet újra politikai súlya, ha nem logókban, hanem társadalmi viszonyokban kezd gondolkodni. És kockázatos, mert a baloldal válsága nem csupán szervezeti. Mély hitelességi válság is. A mozgalmi nyelv önmagában nem fogja visszahozni a bizalmat. A választók nem új szavakat várnak, hanem új minőséget. Ezért a valódi kérdés nem az, hogy tudunk-e új szervezeti formát találni. Hanem az, hogy képesek vagyunk-e új politikai igazságot mondani Magyarországról. Tudunk-e a társadalom nyelvén beszélni. Tudunk-e egyszerre igazságosak, korszerűek és bátrak lenni. Tudunk-e végre nem csak reagálni, hanem kezdeményezni.
A túlélés ugyanis önmagában nem stratégia. A nosztalgia nem program. A sértettség nem politika. Ha a baloldalnak van jövője Magyarországon, akkor az csak abból születhet meg, ha újra megtanul közösséget építeni, társadalmat szervezni és világos, korszerű ajánlatot adni azoknak, akik ma biztonságot, méltóságot és igazságot keresnek. Én ezért nem a pálya szélén látom az MSZP helyét. Hanem ott, ahol a jövő politikája elkezdődik: az emberek között, a közösségekben, a konfliktusokban, a szolidaritás új formáiban. Parlamenten kívül is lehet valaki politikai tényező, ha van mondanivalója, ha van szervezőereje, és ha van bátorsága szembenézni önmagával.
Most ez a feladat. Nem kevesebb.
A szerző az MSZP alapító tagja.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.