Tisztázással kell kezdenem: a cikkem címe Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát a HVG-ben megjelent interjúja címének a parafrázisa. Az ugyanis ez volt: A hatalom túlszerette az egyházakat.
Hogy a Fidesz mit szeretett és mit nem, azzal ellenzéki politikusok, elemzők számtalanszor foglalkoztak. Most azonban az a kérdés, hogy katolikus egyházunk milyen magatartást tanúsított a kormányzat részéről mutatkozó, kétségtelenül túlfűtött, szenvedélyes, ámde erkölcsi szempontból kifogásolható fölkínálkozással szemben. Mi tagadás, helyi egyházunk egyre kevésbé pironkodva viszontszerette a Fidesz-kormányzatot.
A kérdésfelvetés azért is indokolt, mivel számtalan reflexió jelenik meg a sajtóban teológusok, professzorok és főpapok részéről, amelyekben a választások után keresik az egyház megújulásának lehetőségét.
Habár Veres András győri megyéspüspök a 777 Podcastnak adott interjújában kijelentette, hogy a választásoknak ehhez semmi köze sincs: pusztán az ecclesia semper reformanda - az egyház mindig megújulásra szorul - elv érvényesül. S amikor rákérdeztek a DPK-gyűlésen történő részvételére, ezt válaszolta: „Egyáltalán nem tartom hibának, hogy ott voltam. A béke melletti felhívásról szólt a találkozó.”
Ilyenkor azért egy pillanatra meghökkenünk. Hiszen ez a regnáló hatalom választási kampányának rendezvénye volt. Így is hirdették meg a digitális köröket. Nem lehetett félreérteni. Az egy vitathatatlanul pártpolitikai gyűlés volt tehát, amelyen egy főpapnak semmi keresnivalója sincs.
„Minden püspök önálló és szabad” - ez az interjúban is elhangzik. Az egyik püspök nem szól bele a másik dolgába, a II. Vatikáni Zsinat által hangsúlyozott kollegialitás elve érvényesül. Ámde ez nem azt jelenti, hogy egy püspök akár a tényektől is függetlenítheti magát. És a Zsinat mást is mondott: a világi híveket nem lehet kiskorúnak tekinteni. Hogy gondolhatja azt egy főpap, hogy a laikusokat ezzel a mellébeszéléssel félre lehet vezetni? Hogy a pásztorbotjába kapaszkodva elsétálhat, mintha mi se történt volna? Annyira lesütött szemmel járt az utcákon, hogy nem látta a háborús pszichózist terjesztő plakátokat? Nem látta a televízióban még az ifjúsági műsorokat is megszakító véres videókat? Ez lenne a béke?
Nem véletlen, hogy Nádor Koppány Zsombor teológus, aki Semjén Zsolt tanácsadója, egyetértőleg hivatkozik a Veres-interjúra. Nincs itt, kérem, semmi látnivaló! Minden úgy történt, ahogy lennie kellett. Akinek meg nem tetszik, az írhat egy teológiai eszmefuttatást az egyház megújulásáról, de csak az elvi kérdésekről, nehogy valamelyik püspök megbántódjon. Merthogy ők igen érzékeny és önálló hatalommal rendelkező személyek.
De nemcsak ezért, a tapintat miatt kell vigyázni. Végül is az egyház hierarchikus szervezet. A főpapok dolga, hogy tárgyaljanak a mindenkori kormányzattal. Mi, világi hívek és egyáltalán, a hazai közvélemény pedig gondolhat, amit akar. Legfeljebb csökken a templomba járók száma, és egyre kevesebb rátermett fiatal választja a papi hivatást.
Noha azért van itt más is, ami elgondolkozásra késztethetné Veres püspököt. Nevezetesen püspöktársa, Székely János, aki ez idő szerint a Magyar Katolikus Püspöki kar elnöke, és a választás másnapján a püspöki konferencia nevében levelet írt. Ebből idézünk: „Az új helyzet az egyházak számára új lehetőséget is jelent. Arra hív, hogy az egyház eredeti küldetésének megfelelően a lelkek üdvét szolgálja, a hit, a remény és a szeretet örömhírét élje és hirdesse.”
Eszerint a választások mégiscsak új helyzetet teremtettek az egyház számára. „Az egyház mindig megújulásra szorul”-elv konkretizálódik. Legfeljebb az a halványan körvonalozódó kérdés merülhet fel bennünk: ahhoz, hogy a helyi egyházunk visszatérhessen eredeti küldetéséhez, egy parlamenti választásra volt szükség? De legyünk belátóak, hiszen Székely püspök úr nehéz helyzetben van: olyan közösség elnöke, amelynek tagjai „önállóak és szabadok” - ahogy a Veres-interjúban elhangzott.
Sajnálatos, hogy helyi egyházunk a Fidesz-kormányzat iránti lojális magatartása miatt a katolikus egyháznak a zsinati dokumentumokban, a pápai szociális enciklikákban kifejtett társadalmi küldetése alapelveivel került szembe.
„A politikai hatalom gyakorlásában alapvető a szolgálat szelleme… Ez föltételezi a nyílt és következetes harcot bizonyos kísértések ellen, mint például a tisztességtelen eszközök és a hazugság igénybevétele; a közösség vagyonának jogtalan fölhasználása egyes személyek javára vagy párthíveik megnyerése végett; a tömegtájékoztatási eszközök kétértelmű vagy törvénytelen fölhasználása a hatalom megszerzése, megtartása vagy növelése érdekében.” Ugye, milyen ismerős gondolatok?! Sokszor hallhattunk efféle megjegyzéseket a Fidesz-kormányt kritizálók részéről. Mégsem tőlük van az idézet, hanem II. János Pál pápa „Christifideles laici” kezdetű apostoli buzdításából (1988., 42. p.).
