Az uralkodó krónikása, Bonfini nem beszélte túl a dolgot, alig egy bekezdést szentelt Mátyás pesti vadászkastélyának. A legfontosabb dolgokat azonban így is közölte: hogy a mulatóhely, ahová a király vadászni járt, a pesti mezőségen keresendő, egy mérföldnyire a határban. Hogy aztán egyes történészek a XIX. században ezt a kéjlakot tévesen a Városligetbe, sőt Pest város falain belülre, a mai Ferenciek tere környékére tették, annak számos oka van. Buza Péter meggyőződése szerint főleg az, hogy csak a töredékeket, nem pedig az egész képet nézték.
Az persze kétségtelen, hogy a király halála után eltelt évszázadok - de különösen a százötven éves török uralom - nemcsak a tájat rendezték át alaposan, de a történelmi emlékezetet is megszakították, legalábbis elhalványították. Mégis, amikor a várostörténész az 1980-as évek elején nekifogott megtalálni a pesti határ egyetlen, híresen jó és bőséges vízű forrását, az Illés-kutat, majd fel is lelte az Orczy-kertben, a Ludovika épülete mellett, az a nyomozás egyúttal számos bizonyítékot adott a kezébe a reneszánsz vadászkastély helyét illetően is.
Már a XVIII. század elején, amikor kimérték a pesti majorokat, használták azt a fordulatot helymegjelölésül, hogy az Illés-kútnál, ahol „a régi lövészkunyhók álltak”. Nem sokkal korábban egy Heuszler Donát nevű polgár vetett szemet erre a területre, és kérvényében azt is megírta: ott állnak a régi királyi kéjlak vagy vadászház romjai, ahol ő a terményét is tárolni tudná. De feljegyzések bizonyítják az Üllői mellett egykor húzódó erős, magas fal létét is, és térképeken fellelhető a mai Baross utca és Szűz utca találkozásánál volt „aula regia” - azaz királyi udvar, vendégszállás –, sőt a helyi hagyományban Kutyavillának hívnak egy középkori falazatot mutató épületet a Klinikák metróállomás közelében.
Véletlennek ennyi azért túlzás lenne. Különösen, hogy a vadászkert helyszínének kiválasztását nemcsak az Illés-kút holléte indokolhatja, hanem az is, hogy a Rákosmezején a mai Népszínház utca, Nagykörút, Üllői út, Orczy és Fiumei út vonalában természetes árkok, egykori Duna-ág medrek adtak ki egy olyan hatalmas négyszöget, ahol csak helyenként kellett még fallal is óvni a vadállományt.
És hogy akkor hol van maga a kastély? Buza Péter kutatásai szerint ami maradt belőle, az a Füvészkert igazgatósági épületének alapjaiban és pinceszintjén rejtőzik, illetve egyes maradványai ott lehetnek még a kert talajában. Mi több, egy néhány hete az ELTE Régészettudományi Intézetének docense, Mordovin Maxim által megejtett próbaásatás bizonyította is: már Mátyás korában létezett falakat rejt a föld az igazgatósági épület mellett, és az árokból egy II. Ulászló kori dénár is előkerült.
A bizonyítás kulcsfiguráját báró Szeleczky Mártonnak hívják. Pest megye alispánja volt ő, 1718-ban ajándékba kapta a várostól azt a majort, amelyen a vadászkunyhók és a kéjlak romjai is álltak. Városi palotája a mai Ferenciek tere közelében volt, pont azon a környéken, ahonnan száz-kétszáz évvel később Mátyás feliratát hordozó, faragott vörösmárvány töredékek kerültek elő. Ezek miatt gondolták néhányan, hogy itt volt a vadászkastély, pedig csak az időpontok vágnak egybe: a ferencesek és a környék többi házbirtokosa épp akkor fogtak bele Pest komolyabb újjáépítésébe, amikor Szeleczky az Illés-kútnál kastélyt emeltetett magának. A kor szokása szerint felhasználta a királyi kéjlak alapjait, a talált és bontott töredékekkel pedig megajándékozta a városi szomszédait.
Szeleczky Márton barokk kastélyának homlokzatát ma már a későbbi tulajdonos, Festetics Antal klasszicista hozzáépítése takarja, de az 1847 óta füvészkerti igazgatóságként szolgáló épület pinceszintje rengeteg árulkodó részletet rejt. Egyértelműen kivehetők a középkori falazások, és az alkalmazott sémák megegyeznek a király nyéki vadászkastélyánál feltárt részletekkel is. Nem beszélve arról, hogy a legrégebbi rétegben talált állatmaradványok minden ízükben uralkodói konyhára utalnak: disznó és birka csontja mutatóban sem, a XV. században tenyésztett marhafajtáé és páváé viszont fellelhető közöttük.
Kétszázötvenedik születésnapját tervezi jövőre megünnepelni a pesti Józsefváros. De ha Buza Péter négy évtizedes kutatása végre befejeződik, azaz a régészek, vegyészek, biológusok és kőelemző szakemberek felteszik az i-re a pontot, az különös eredménnyel is járhat: a városrész kapásból hozzáadhat még háromszáz évet a történetéhez.
