A hangsúly a kérdőjelen van. Május 29. óta nem jelenik meg a Népszava nyomtatott változata. Ha ez az állapot véglegessé válik – azaz a címbeli kérdőjel eltűnik -, akkor cseppet sem túlzás korszakhatárról beszélni.
Jelenleg már csak öt országos megjelenésű nyomtatott napilap létezik (Blikk, Bors, Nemzeti Sport, Magyar Nemzet, Világgazdaság), amelyek közül négy a NER- centrum Mediaworks, egy pedig az ugyanazon gyökerű IndaMedia kiadványa. Ebből is látszik, hogy a NER feletti győzelem még korántsem teljes.
Annak idején a Népszabadság tőkeerős tulajdonoshoz kerülését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) sokkal kisebb médiakoncentráció esetén a kiegyensúlyozott tájékoztatás sérülésének veszélyére hivatkozva akadályozta meg – de hát ez már rég lerágott csont. Ugyanez a GVH egyelőre még hallgat, de ezt tudjuk be jóhiszeműen a választás okozta stresszből való lassú eszmélésnek, vagy annak, hogy az új kormány még nem ért rá hatályon kívül helyezni Orbán régi rendelkezését, amivel a konglomerátumot „nemzetstratégiai okból” kivonta a versenyszabályok hatálya alól.
A Mediaworks tavalyi tizennégymilliárdos veszteségének és az állami propaganda-hirdetések megszűnésének következtében várható, hogy ez a monopólium előbb-utóbb GVH nélkül is széthullik. Ez azonban nem oldja meg kedvenc napilapom gondjait. Helyesen írta Facebook oldalán Hargitai Miklós, hogy ennek megoldása végső soron az olvasóktól várható. Ezért az alábbiakban álljanak itt egy régi olvasó gondolatai.
Minél idősebb valaki, annál inkább részei az életének a megszokások, pláne, ha azok bizonyos képességek hiányával vagy gyengülésével járnak együtt. Azt gondolom, még elég sokan vagyunk a nyolcadik (vagy hetedik, vagy akár hatodik) X-en túl, akik már nem lesznek a szó holnapi értelmében „digitális állampolgárok”. Vannak, akik világából ezek az eszközök kimaradtak, de legtöbben (magamat is ideértve) használjuk őket, csak a magunk korlátai között.
Ezek a korlátok nem tudat-, hanem képességvezéreltek. Természetesen én is naponta többször, összességében órákat töltök képernyő előtt, egyre romló látással, kényelmetlen helyzetben. De pl. a telefon vagy a tablet érintőképernyője nem barátom, és már soha nem is lesz az a kezem bizonytalansága és a betűk mérete miatt. Ezért aztán nyugdíjas létem évtizedes „szertartásává” vált reggel az újság behozatala a levélszekrényből, a reggeli utáni kényelmes lazulás a fotelban az újság társaságában.
Ha jól érzékelem, ez mostanra egyfajta „úri passzióvá”, prémium szolgálatássá vált éppúgy, mint ha valaki a mindent uraló fapados légitársaság helyett normál társasággal repül. Nem örülök neki, de kénytelen-kelletlen tudomásul veszem, hogy a kényelemnek ára van. És az ár akkor tükrözi az értéket, ha minden felmerülő költségre fedezetet nyújt – nota bene a nyomdai és terjesztési költségekre is.
Tudom, semmi közöm a Népszava üzleti ügyeihez, arra meg végképp nem kértek, hogy tanáccsal szolgáljak. De olvasóként talán élhetek azzal a feltételezéssel, hogy vagyunk néhányan (persze főleg az én korosztályomban), akik a prémium szolgáltatásért hajlandók lennénk megfizetni azt a méltányos árat, amire nem a bizonytalan hirdetési piac alakulása bír döntő hatással. Nem hiszem ugyanis, hogy a Népszavának pont az árversenyben kellene nyernie, merthogy ilyenről akkor lehetne beszélni, ha létezne konkurencia.
Ami azért nincs, mert szerintem a Népszava olvasója nem kíváncsi a celebek magánéletére, a horoszkópokra, a fogyasztószerek és potencianövelők reklámjaira, a kék fényes thrillerekre, és elég neki a sportról annyi, amit a lap 14-15. oldalán talál; a Magyar Nemzet hazugságaira pedig végképp nem vevő. Amire a lap olvasójának igénye van, az a komoly és kiegyensúlyozott, naprakész és széles látókörű tájékoztatás, amit viszont más napilapnál nem talál meg. És tudom, hazabeszélés, de ez a napilap az egyetlen, amelyik tényleg kíváncsi az olvasók véleményére is.
Az világos, hogy a nyomtatott média évei meg vannak számlálva, de remélem, a számláló csak akkor ér a végére, ha a „digitális nemzedék” már átvette a helyünket, amihez optimistaként még egy-két évtizedet kérni szeretnék. Ne hagyjuk, hogy a kérdőjel helyét a végleges megadás vegye át!
A szerző mérnök-közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
