Nyerges Gábor Ádám versei

Hexennacht

Azt mondta, ne félj, mert ő úgyszólván
született táltos, maszek boszorkány,
veled lesz örökké, s ha nem hiszed,
figyeld meg, ahogy a levél zizeg
a szélben, a verandán, a kertben,
s évek múltán függönyöd, ha lebben,
ez juthat eszedbe majd egy éjjel
lombsusogást hallva az erkélyen:
az üres ég és hideg föld között
a semmibe – majd visszaköltözött
hozzád, mi is? Képzelődés, lélek;
hunyorogják majd zárlatos fények.

                       *

Késői órán, mi oly ingatag,
a szomszéd kutyái vonyítanak,
s az ablaküvegben lehetne más,
ki rád tükröződik, a villanás,
mint köréd fonnyad a törékeny múlt,
s az idő szilánkokban körétek hullt,
megcsillan darabjában az egész
emléke, veled van, mint elenyész,

tétovázva, de majd megszólítod,
rád kacsint, felel, közbeszól itt-ott,
csacsognak, zsibongnak halottaid,
s eldönthetetlen, ki van ott vagy itt,
kívülről nézve tán festmény lehetsz,
szobádban egyedül vagy, ténferegsz,
súgsz valamit egy foszlott ruhának,
megtorpansz, épp, mintha szólna utánad
egy hang, hogy ne félj, s újra kiderül,
sosem voltál – nem leszel egyedül.

ahhoz képest a máshogy

drágám néha úgy érzem
hogy elfogyott belőlem az élet
nem tudom ezt pontosan hogy érzem
de elfogyott belőlem az élet

hogy mint liszt a spájzból
fogyott-e el belőlem nem tudom
vagy az időben előre és vissza
fogyott-e el nem tudom csak elfogyott

úgy hogy fáradt vagyok de nem
úgy mint rossz alvás után
hanem mintha a végükön kezdődnének
a napok rossz alvás után

te másképpen szoktad érezni
benned még tombol őrjöng valami
amit én tetszhalálba csitítottam magamban
téged pedig felemészt közben a valami

drágám néha máshogy érzem
és te is néha máshogy
igazából főleg máshogy érezzük
és ez ahhoz képest a máshogy

de sűrűbbek talán ezek a végső pontok
mikor elfogy belőlem vagy téged felemészt
aztán persze mégis találok magamban
és te sem emésztődsz fel teljesen

és ilyenkor már higgadtabban
kívülről szemlélve nézünk vissza rá
és utólag helyére tesszük higgadtabban
ahogy kívülről szemlélve nézünk vissza rá

és ilyenkor úgy képzelem drágám
hogy te meg én sem igazán vagyunk
azaz nem így felemésztve és elfogyva
hanem mint rossz viccben a szereplők vagyunk

dúlva-fúlva és melankolikusan vagyunk
két így tenyésztett kísérleti egér vagyunk
máskor inkább másik viccben vagyunk
hogy ugye van ez a két egér – és mi legfőképp
a kísérleti laborba beszabadult macska vagyunk