Képzeljék, mit láttam az interneten! Lehet glóriát vásárolni. Nem tudom, szeretnék-e, kicsit drágállom, és félek, bár mutatós fejdísz, ettől még senki sem nézne angyalnak. Egy aukciós ház hirdeti, 28 ezerért: ezüst glória, festett üveggyöngyökkel, de néhány gyöngy hiányzik. Ez számomra eldöntötte a kérdést: hiányos glóriát nem veszek. Jelmezként már 1450-ért is kapható valami tollglória-féle fejpánt, de úgy látom, az csak gyerekméret. Akikre ma mártírglóriát illesztenének, azok viszont határozottan nagyfejűek. Fejesek, és távolról sem szentek.
Mégis van, aki lázas igyekezettel glóriát festene a fejük fölé. A volt miniszterelnök egyéb ötlet híján azon igyekszik, hogy a jogállam mártírjaként tüntesse fel a lemondásra felszólított méltóságokat. Nem áll nekik jól, különösen, ha a 16 éve lábbal tiport jogállamra hivatkoznak velük kapcsolatban.
Nemcsak azért kell az országnak túllépnie múltján és az azt aláboltozó figurákon, mert most van igazi „alkotmányos pillanat”, ahogy - mint Majtényi Lászlótól tanultam - Bruce Ackerman amerikai alkotmányjogász nevezte. Olyan korszakokat jellemzett így, amelyekben megélénkül a figyelem és érdeklődés az alkotmányos ügyek iránt, és előtérbe kerülnek egy nemzet, egy állam jövőjét meghatározó sorskérdések. Nem vitás, hogy mi most ilyen kivételes korszakban élünk. Amit a Tisza a programjában és kampányában az alkotmányos kérdések közül felvetett, annak tudatában szavazott rá a nagy többség. Ez a támogatás ma már 70 százalékra duzzadt. És cselekvést sürget.
Egy teljes új alkotmány megalkotásához ez az ú.n. „pillanat” nyilván egy évig is eltarthat, de van, amit nagyon gyorsan kell megoldani. Ha pl. haza akarjuk hozni az orbáni normasértések miatt elvont uniós támogatásokat (ezeket a sérelmeket a pénztől függetlenül, saját érdekünkben is orvosolni kell!), akkor gyorsan kell új, jobb törvényeket alkotni. Ha a bukott hatalom vezetője diktál régi kádereinek, akkor az általa fölemelt köztársasági elnök ezeket nem írja alá, az ő Alkotmánybírósága nem hagyja jóvá, vagy a végtelenségig húzza a hatályba lépésüket, hogy a többi szervezet szerepét ne is részletezzem. Akkor mi is tovább fuldokolhatunk. Ahogy a gazdaságunk is, a forrásoktól továbbra is (és az időből kicsúszva végleg) elzárva.
A jelek pedig arra mutatnak, hogy nekik még mindig Orbán parancsol. Csak neki érdeke, hogy emberei tovább feszengjenek lehetetlen helyzetükben, a választók 70 százalékának közutálatát élvezve, arra várva, hogy mikor távolítja el őket egy jogszabály. Ami csak szakszerű jogászi munka kérdésének látszik. De a Fidesz vezére nem tud másba kapaszkodni, más politikai legitimást szerezni, csak az ő bőrük, méltóságuk árán. Mártírt kell csinálnia belőlük. Csak így léphet fel régi szerepében: védelmezőként. A Fidesz számára ismerős, otthonossá koptatott jelmez: eddig az egész országnak hazudtak védelmet. Hol Brüsszeltől, hol migránsoktól, hol az ukránoktól, hol a melegektől vagy „belső árulóktól”. De belőlük már aligha csinálhat hatásos mumust. Európába sikerül újra integrálódnunk, Ukrajnával megegyeznünk, migránsok az istennek se jönnek, legfeljebb a kormány törekvései szerint szabályzott számú vendégmunkások. A legfrissebb felmérés szerint a nagy többségnek semmi baja a melegekkel, a „belső árulókat” meg éppen kormányra emelték.
Legtöbben, ha valamitől, hát a Fidesztől akarnák megvédeni az országot. De akkor miféle védelmet ígérhetnek ők maguk? Csak a festett glóriájú mártírokét, saját levitézlett kádereikét. A politikai piacon is kapható glória, nemcsak a neten, nem is túl drágán. Igaz, itt is hiányzó gyöngyökkel. Jobb híján ezt a politikai missziót kreálták maguknak. Más nem maradt. Mártírglóriát festenek alkalmatlan fejekre, majd kivont karddal védik az ál-vértanúkat.
Beleillik ez Orbán új, szélsőségekre kacsintó szövetségi politikájába is: rajtuk kívül a Mi Hazánk áll ki - meglehetősen vértelenül - pl. a köztársasági elnök mellett. Egy korábban a Fidesz számára releváns kérdéseket feltevő, kevéssé ismert közvéleménykutató cég (a Nézőpont és a Századvég felméréseit még a párt sem használhatja már közröhej nélkül hivatkozási alapként) most azt kutatja: mit szólnának az emberek a Fidesz és a Mi Hazánk közös listájához.
Ha nem volna képzavar, azt mondanám: Orbán maga kapaszkodik görcsösen a festett glóriákba, a maga politikai megmentése, és nem az „áldozatok” érdekében. Ők most sem számítanak, ahogy eddig sem.
Paradox módon épp azzal bizonyították: megérettek a távozásra, hogy nem mennek. „A parancsra tettem” ismert szlogenje helyett ők parancsra – nem teszik. Nem járulnak hozzá ahhoz, hogy helyreállhasson a közbizalom az elnöki funkcióban, a bíróságban, és ami most különösen fontos volna: a rémülten pedálozó ügyészségben.
Viszket a fejük a hamis glóriától. De a megszokás vagy hathatósabb eszközök engedelmességre bírják őket. Talán azzal is áltatják magukat: életükben egyszer „hőssé”, ellenállóvá válhatnak. Pedig megint csak másnak szolgálnak. „Bilincseit a szolga/ maga így gyártja s hordja” - írta Illyés az Egy mondat …-ban.
Igen, így.