Amikor Andrzej Wajda bejelentette, hogy filmet készít a katyńi vérengzésről, amelyben személyesen is érintett volt – édesapja is a Lengyelországba benyomuló szovjetek által lemészárolt több mint huszonkétezer áldozat között volt –, ráadásul címnek is a település nevét választotta, csendben fiókba került egy másik filmterv, amely szintén a lengyel történelem e kevéssé emlegetett, filmen akkor még nagyrészt feldolgozatlan fejezetével foglalkozott volna. Végül lengyel-ír-ukrán-ciprusi koprodukcióban, mintegy húsz évvel később elkészült a Gorky Resort című film Łukasz Palkowski rendezésében. A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra (TIFF) a művet Marek Nowowiejski producer és Aidan Gillen ír színész, a film antagonistája is elkísérte – utóbbi a nagyjátékfilmes zsűri tagjaként is jelen volt.
A cselekmény középpontjában Karol Grabowski áll, akit Jakub Gierszał alakít. A szereplőt Zbigniew Sylwan Grzybowski zongoraművészről mintázták. A második világháború elején orosz fogságba esik, majd több száz társával – katonatisztekkel, pilótákkal és értelmiségiekkel – együtt egy kolostorból kialakított internálótáborba szállítják. Itt hamarosan döbbenten értesülnek arról, hogy a németek és a szovjetek felosztották egymás között Lengyelországot. A hazájukat vesztett kiválóságok legnagyobb terhe nem is a tábor túlélése, hiszen nem koncentrációs táborról van szó, hanem inkább egy átnevelő lágerről, hanem az, hogy megőrizzék a hazaszeretetüket.
A tábor főparancsnokának, Vaszilij Zarubinnak (Aidan Gillen) az a feladata, hogy a lengyel társadalmi elitből hithű, oroszbarát kommunistákat faragjon – vagyis még egy esélyt adjon az itt fogvatartottaknak. A film afféle erkölcsi és intellektuális összecsapás, amely végül Grabowski és Zarubin párharcában sűrűsödik össze. A néző persze ismeri a történelmet, tudja, hogy ennek nem lesz jó vége, a lengyel foglyok azonban még reménykednek. A történetben szimbolikus szerepet kap egy kutya is: hozzá kapcsolódnak a legalapvetőbb érzelmek, és a végén a remény jelképévé válik.
A vetítés utáni beszélgetésen arra a kérdésünkre, mennyire tekintik áthallásosnak a művet, Marek Nowowiejski elmondta: nem vezette őket semmiféle aktuálpolitikai agenda. Hangsúlyozta, hogy ez nem a nagy, egyetemes holokauszt története, „csak a lengyeleké”, ezért fontos volt elkerülni a holokausztfilm látszatát. A film a lengyel elitről és az orosz propagandáról szól. Utóbbi pedig szerinte nem változott: ugyanaz volt a második világháború idején, a kommunizmus alatt és most, az ukrajnai háború során is.
A világ változik, de az oroszok nem
– fogalmazott.
Aidan Gillen hozzátette: a művészeknek igenis felelősségük van abban, hogy alkotásaikkal kommentálják és értelmezzék a világ problémáit. Ezért vállalta el Zarubin szerepét is, mert nem egy újabb kliséfigurát kellett eljátszania. – Ha az ember pályája során már sokszor alakított antagonistát, mindig felteszi magának a kérdést, miért vállaljon el egy újabbat. Csak akkor mondok igent, ha van benne valami forradalmi. Itt is ez volt a helyzet – árulta el a színész.
A fődíjas
A 25. TIFF fesztivál fődíját, a Transilvania-trófeát a Lionel (Spanyolország–Franciaország) című film nyerte el. A díjat a színpadon az ír színész, Aidan Gillen, a hivatalos versenyprogram zsűrijének tagja adta át. A Carlos Saiz rendezésében készült játékfilm egy fiatal férfiról szól, aki apjával együtt útra kel, hogy helyrehozza a hosszú évekig tartó távollét és félreértések által megterhelt kapcsolatukat. Lionel és Lionel, apa és fia története, ahogy road movie műfajának keretein belül sokszor intimitásába csomagolt családi portrévá avanzsál, a fikciós és a dokumentumfilm határán egyensúlyozva. Carlos Saiz rendező a színpadon elmondta: „Ez egy film a családról és a második esélyekről, de mindenekelőtt olyan embereket állít a középpontba, akiknek a történetei ritkán kerülnek a képernyőre. Köszönjük, hogy segítettek nekünk láthatóvá tenni őket, és hogy ezzel a díjjal megtisztelték őket.”
