Június 12-én valamennyi uniós tagállamban kötelezővé vált a 2024 májusában elfogadott migrációs és menekültügyi paktum végrehajtása. Ez teljesen átalakította az EU migrációs és menekültügyi rendszerét, és központi elemévé vált a migráció új uniós megközelítésének. A közösségben most először áll rendelkezésre egy átfogó keretrendszer, erős külső határvédelemmel, méltányos és szigorú menekültügyi szabályokkal, egyensúlyt tartva a szolidaritás és a felelősségvállalás között.
Lassan főtt meg a béka
A 2015-ös menekültválság során Svédország lakosságarányosan több menedékkérőt fogadott be, mint bármely más uniós nemzet. A szándék nemes, ám az ezt követő évtized ambivalens tapasztalatai – a párhuzamos társadalmak kialakulása, a nehezen integrálható, segélyekre utalt tömegek megjelenése és a korábban ismeretlen, klánokhoz köthető erőszak – sokkolták a svéd közvéleményt. Az északi jóléti állam humanitárius intézményrendszerét és polgárainak befogadó hozzáállását alaposan próbára tett mindez, és ennek következtében mára a skandináv országok váltak a külső határellenőrzés és a menekültügyi eljárások szigorításának legfőbb támogatóivá, élükön Svédországgal.
Pedig voltak idők, amikor az ország neve egyet jelentett a feltétel nélküli szolidaritással, maga volt a globális lelkiismeret, amely tárt kapukkal várt bárkit.
Ma, 2026 nyarán azonban a svéd parlamentből érkező hírek egy egészen más országról tanúskodnak: eltörölt állandó tartózkodási engedélyek, kötelező állami jelentési kötelezettség a dokumentálatlan migránsokról, és a bevándorlási hivatal (Migrationsverket) iránymutatásaival összhangban az állampolgárság megszerzésének szigorítása.
De hogyan jutott el a világ leginkább befogadó állama odáig, hogy mára az Európai Unió egyik legkeményebb határvédelmi szószólójává váljon? A humanitárius szuperhatalom alkonyának vagyunk szemtanúi, vagy ez ébredés a multikulturális álomból? A válasz nem a hirtelen jött idegengyűlöletben, hanem a svéd modell belső logikájának és a valóság közötti ellentmondásban rejlik.
A skandináv jóléti rendszer egyenlete egyszerű: a magas adókért cserébe az állam világszínvonalú szociális hálót biztosít.
Ez azonban feltételezi a társadalmi kohéziót, a magas szintű foglalkoztatottságot, a polgárok közötti bizalmat. A rendszer csak akkor működik, ha a befizetők és az ellátásra szorulók aránya egyensúlyban marad. A társadalom lassan ráébredt, hogy a korlátlan befogadás és a nagyvonalú szociális állam együttesen fenntarthatatlan luxus. Nem lehet egyszerre nyitott határokat és zárt, biztonságos jóléti rendszert fenntartani.
Kiskaputól kiskapuig
Svédországban élő magyarok számoltak be lapunknak arról, hogyan zajlott le mindez a szemük előtt évtizedek alatt. Elöljáróban elismerik, hogy bűnözés, bandaháború valóban létezik a svéd városokban, de annak mértékét korábban a Fidesz túlhangsúlyozta. Arra, hogy egy átlagember ilyennel találkozzon, az anyaországban élő lakosokhoz hasonló esélye van, magyarázzák. Nem lett Mordor a városaikból, nem ilyen a téren érzékelték a változást. Először apróságokban, mint mondjuk abban, hogy régebben ismeretlen fogalom volt a kátyúzás: éjszaka felmarták az egész útszakaszt, reggelre új aszfaltot kapott a felület. Majd azt vették észre, hogy egyre kevesebb pénz jut az addig megszokott dolgokra. Az okokat hamar megsejtették, szintén saját tapasztalatból.
Egy magyar férfi Göteborgnak egy egyébként békés lakótelepén lakott, zömmel bevándorlók között, akiből néhányan nyíltan felvállalták, hogy nem akarnak dolgozni, csupán a jóléti állam lehetőségeit kívánják kihasználni. De beszélgetett olyan afrikai férfival, aki – a papírjait állítása szerint elvette tőle az embercsempész – a szemmel látható koránál legalább 20 évvel idősebbnek mondta magát, majd a magyaroknak nevetve mesélte, hogy ő már a gondtalan svéd nyugdíjas életre készül. Egy bevándorló nő a nyelviskolában arra a kérdésre, hogy mik a távolabbi tervei Svédországban, egyszerűen annyit felelt: „Gyerekeket szülök.” A tanár érdeklődésére, hogy jó, ez nagyon szép dolog, de mihez kezd utána, megismételte: „Megint gyerekeket szülök.”
A svéd társadalombiztosítás pedig a jelek szerint valóban számol azzal a lehetőséggel, hogy vannak családok, ahol bőséges a gyermekáldás.
Az adatokat Försäkringskassan internetes felületén találjuk. A családi pótlék összege progresszíven növekszik: egy gyerek után 1250, kettő után 2650, három után 4480 korona jár (egy korona nagyjából 32 forint). Számolnak a valóban nagy családokkal, a portál számszerűsíti is: tíz gyerek után havi 21 740 koronát vehetnek fel, e mellé lakhatási támogatásokat.
A bruttó mediánkereset jelenleg havi 38 300 svéd korona, ám van, aki jóval kevesebbel beéri, és ki is használja a skandináv ország bőkezű rendszerét. Sokan erre rendezkednek be, osztják meg tapasztalataikat svédországi magyar forrásaink. Munkanélkülivé válás esetén két fő segélyezési forma létezik. Az A-kassa egyfajta önkéntes biztosítás, amelyet a munkavállaló saját maga után fizet, a havidíja elhanyagolható, körülbelül kétórányi bérnek felel meg. Cserébe munkanélküliség – ez lehet kirúgás, de felmondás is – esetén megközelítőleg egy évig a korábbi bér 80 százaléka jár.
A normál szociális segély összege munkanaponként 365 korona, ami alapesetben 12 hónapig járna.
Sokan azonban éveken át eltrükközgetnek, ilyen-olyan tanfolyamra iratkoznak be, betegséget füllentenek, és tartósan ebből a segélyből éldegélnek.
A svédországi magyaroknak az integrációs próbálkozásokkal is vannak rossz tapasztalataik. Egyikük dolgozott olyan cégnél, amely állami támogatást kapott a menedékkérő munkavállalók után. Közülük jó néhányan azonban annyira távol álltak az európai szokásrendtől, munka- és általános kultúrától – és a szándék sem volt meg bennük, hogy közeledjenek hozzá –, amely súlyosan züllesztette a teljes munkahelyi légkört.
Új szelek a vitorlában
Eközben a migrációs paktum bevezetését heves viták övezik az országban: a Dagens ETC portál azzal vádolja a kormányt, hogy a szabályok végletes szigorításával „romba dönti a svéd menekültügyet”, míg az Expressen szerint a kormány még mindig túl sokat költ a migrációs rendszerre. A gyakorlati végrehajtás is akadályokba ütközik, mivel a nemzeti jogszabályok igazítása lemaradt, a svéd törvények idevágó módosítása csak július 12-én lép hatályba, mutat rá a Svenska Dagbladet.
Mindezzel párhuzamosan a polgárok világképe is formálódik: míg egy forrásunk szerint pár éve még egyfajta általános jóhiszeműség jellemezte a svédek többségét, például nem hitték el, hogy a koldusmaffia egy létező jelenség, ma már megkopott bennük az idealizmus.
Például hazatérési támogatást, akár 350 000 koronát adnak azoknak a menekülteknek, akik önként visszatérnek származási országukba.
A svéd kormányzati portálon is azt írják, hogy szeretnék, ha nem egyszerűen menedéket nyújtó országként tekintenének rájuk, hanem munkaerő-bevándorlási célpontként. Az üzenet mindenesetre egyre hangsúlyosabb: a svéd önkéntes humanitárius misszió véget ért. Svédország immár önmagáért, a társadalmi békéjéért és a jóléti vívmányainak megőrzéséért küzd. Az idealizmus érája után mintha ismét közeledne a vikingek kora.
