Az áprilisi választás eredményét sokféle módon lehet értelmezni. Nézzük a tényeket. Orbán a választást elveszítette, maffiarendszerét a választópolgárok a történelem süllyesztőjébe dobták. Magyar Péter miniszterelnökké választása óta azt látjuk, hogy a parlamenti munka a politikai rendszer megváltoztatását jelenti, azt, hogy a maffiarendszerből visszatérünk a parlamenti demokrácia keretei közé.
Tény, hogy az ideológia vezérelte politikai pártok – kivéve a magyar széljobbereket – kiszorultak a parlamentből. Tény, hogy a Tisza egy népfrontos képződmény, mozgalom, és nem párt. A Fidesz, bár pártnak kíván látszani, nem az, hanem a nemzeti érdekek maszlagával álcázott, lopásra optimalizált gazdasági vállalkozás. A KDNP egy politikai káprázat, egy nem létező párt, amelynek mégis vannak parlamenti képviselői. A liberális, konzervatív, zöld, baloldali, bármilyen egyéb értékrend mentén szerveződő pártok viszont mind a közélet perifériájára szorultak.
Ez a pártok válsága? Igen, ha azt nézzük, hogy a gazdasági és egyéb érdekek a régi módon megjeleníthetők-e politikai mezben. Ennek hátterében nem a gazdasági-politikai meghatározottság, a kapitalizmus jelentette termelési és társadalmi viszonyok, a társadalom érték- és érdektagoltságának eltűnése van. Marxnak a kapitalizmusra vonatkozó elemzése, az általa használt leíró-elemző fogalmi keret, bárhogy nézzük is a XXI. századi kapitalizmust, használható, alkalmazható.
Tulajdon és tulajdonos, tőke, munkaerő, értéktöbblet, profit, bővített újratermelés, és így tovább. Lehet, hogy nem olyan nyers a kapitalizmus, mint a XIX. század hajnalán, de a kapitalizmus struktúrája és természete alapvetően nem változott. Ennek alapján mondhatnánk, hogy amíg a kapitalizmus viszonyai fennmaradnak, addig nemcsak a tőketulajdonosok, de a saját munkájukból élő emberek politikai érdekeit kifejező pártok, elsősorban a baloldali pártok létjogosultsága is megmarad.
Amíg az emberi és polgári jogok érvényesülése kérdéses, addig liberális pártra is szükség van. Amíg a globális problémák mindennapi megoldásra várnak, addig a zöld gondolatot képviselő párt is kell. Rendben, de akkor mégis miért figyelhető meg a tradicionális, a munka világa, a szabadságjogok, a globális problémák mentén szerveződő, értékvezérelt politikai erők háttérbe szorulása?
Mi az az érték vagy érdek, amely a XXI. század húszas éveinek közepén idehaza és máshol is a politikaformálás meghatározó tényezőjévé vált?
A XX. század második felében, a világháborút követően a világ fejlettebb térségeiben, a XXI. század elején pedig a világ többi részén is megszilárdultak a jól-lét viszonyai. A béke, a folyamatos gazdasági fejlődés, a létfenntartás biztonsága, a megélhetéshez szükséges javak bősége, a társadalom többsége számára azok elérhetősége a mindennapok természetes részévé vált. Nőttek ugyan a vagyoni különbségek – a gazdagok nagyon gazdagok lettek –, de a dolgozó emberek nem szegényedtek el, hanem ők is gyarapodtak, az anyagi jólét adta lehetőségeket saját élményként élték meg. A létfenntartáshoz szükséges áruk és szolgáltatások fogyasztása ára már nem a napi küzdelem, sőt, mára már nem a javak megszerzése, hanem az élményekhez való hozzájutás, az élmények „fogyasztása” vált az emberek sokasága számára életük céljává.
Ez nem jelentette a társadalmi problémák eltűnését. Szegénység, deviáns életmód, bűnözés, társadalmi konfliktusok, háborús helyzetek még a legfejlettebb országokban is megfigyelhetők. Mindezek nem tették zárójelbe a jóléti társadalmak kialakulását, a jóléti állam különböző modelljeinek elterjedését.
E folyamattal együtt járt a munka világához kapcsolódó, a XVIII-XIX. századi értékválasztás mentén létrejött társadalmi-politikai tagozódás átalakulása, és egyben mellékessé válása. A XX. század végi, XXI. századi globális problémák olyan kérdéseket generáltak, amelyekre a korábbi módon nem adhatók válaszok. A klímaproblémákra, a helyi háborúk okozta vagy gazdasági indíttatású népvándorlásra, a népességrobbanásra, az erőforrások – energia, élelmiszerek – végességére, egyenlőtlen eloszlására, a környezetszennyezésre, az ivóvízszűkösségre a munka-tőke, a tradíció-modernitás, a maradiság-felvilágosodás ellentétek alapján kialakult politikai rendszer keretei között nem lehet válaszolni.
Tegyük ehhez hozzá a modern gazdaság egyik mérgező jelenségét, a korrupciót, a politikai és gazdasági szereplők maffiaszerű összefonódását. Ráadásul e problémák kölcsönhatásban vannak, együttes kezelésük a mai nemzetközi tagoltság viszonyai között elképzelhetetlen. Számos megoldási kísérletet láthattunk, viszont tény, hogy még a legégetőbb ügyekben, mondjuk a föld felmelegedése és ennek pusztító következményei esetében sem sikerült a változást, a kedvezőtlen folyamatok megállítását elérni. Az egyes országok, különösen a gazdasági nagyhatalmak részérdekei olyan mértékben eltérőek, ami perspektívában sem láttatja a megoldást. Ráadásul e hatalmak vezetői számára a globális problémák nemzetközi együttműködéssel történő megoldásánál sokkal fontosabb saját, nemzeti kereteken belüli hatalmi pozícióik megőrzése.
E ponton ér össze a globális probléma a lokalitásban élő polgárral, e helyzetben válnak fontossá az aktív, a világra nyitott, kritikus gondolkodású és cselekvő választópolgárok. Mert a globális problémák, azok megoldatlansága, a megoldásképtelen politikai tényezők az ő évtizedek alatt kialakult – kiharcolt, kidolgozott, létrehozott – mindennapi jól-létüket veszélyeztetik.
Amíg a gond csak a szomszéd gondja – legyen a szomszéd a másik utca lakója, honfitárs egy másik országrészrészben, vagy egy másik ország polgára, különösen egy másik földrészen élő embertárs gondja –, addig nem mozdulnak.
De amint a gond a „világfaluban” már az ő gondjuk is, akkor észbe kapnak. Hol a népvándorlásra rezonálnak, hol az energiaproblémára, hol a környezetszennyezésre, hol a korrupcióra.
Lehet, hogy az aktivitás csak egyszavazatnyi, de ezzel a szavazattal élni fognak. És mert ezekre a jelenségekre nem a hagyományos, értékvezérelt pártok adnak megfelelőnek látszó válaszokat, a választópolgárok nem oda voksolnak. Ahogy április 12-én látható volt Magyarországon is. Érdemes e tekintetben a zöld és viccpártok történetére utalni. E pártok a hagyományos politika világán túlról, annak kritikájaként, alternatívaként jelentek meg, de amint a rendszer részei lettek, betagozódtak a rendszer írott és íratlan szabályai közé. A rendszer bedarálta őket, elvesztették kritikai jellegüket, ezzel együtt társadalmi támogatottságukat, és egyszerűen kipörögtek a közéletből.
Válságban vannak-e az értékvezérelt, liberális, konzervatív, baloldali pártok? Ami eddig működött, az most nem működik. A hagyományos pártrendszer válsága egy figyelmeztetés: mást, másként, más szervezeti keretben, más szereplőkkel kell csinálni.
Meg kell őrizni, biztosítani kell mindazokat a viszonyokat, amik az emberek számára a jól-lét szubjektív érzését adják. Munkalehetőséget – tisztességes, a megélhetést biztosító jövedelmet. Minden egyéb életfeltételt – kulturált lakhatást, egészséges ivóvizet, a szemét-hulladék értéknövelő hasznosítását. A gazdaság, az élet egyéb területeinek korrupciómentes működését. Működő közösségi szolgáltatásokat – egészségügyet, oktatást, szociális gondoskodást, közlekedési feltételeket. Biztonságot jelentő viszonyokat – élet- és vagyonbiztonságot. A tájékozódás és a kulturálódás sokszínű lehetőségét.
Aki ezeket biztosítja, az megkapja a választópolgárok támogatását. Mindegy, hogy jobbról vagy balról jön-e. Ahogy ezt a polgárok keserű személyes tapasztalata nyomán a puszta ígéretre is megkapta Magyar Péter és a Tisza.
Az USA-ban sem az iráni háború eseményei a fontosak, hanem az, hogy mennyibe kerül a benzinkúton egy gallon benzin. Ami persze összefügg az iráni háborúval. Spanyolország a korrupciós botrányoktól visszhangzik, ami összefügg a hatalomgyakorlás módjával. Németország egyik vezető autógyára százezres elbocsátást tervez, ami összefügg az elektromobilizációval – a szén-dioxid-kibocsátással, a globális felmelegedés elleni intézkedések európai és ázsiai kezelésével. A brit gazdaság számos sebből vérzik, a GDP növekedési ütemét 1 százalék körülire, az inflációt 2 százalék felettire prognosztizálják. Ezt számos ország irigyelhetné, de ott a kormány bukásához vezetett, ami összefügg a jól-lét feltételeinek – munkalehetőségek, lakhatás, megélhetési költségek növekedése – változásával.
Hosszan lehetne sorolni a példákat. Ezekben az a közös, hogy a választópolgárt nem érdeklik az ideológiák. Élni akarnak, itt és most, békében, biztonságban, a korábbi évek, évtizedek jóléti színvonalán.
Válságban vannak-e a pártok? Ez a választópolgárokat sehol a világon nem érdekli. Legyen munkalehetőség, lakhatás, alacsony legyen az infláció, csökkenjenek az adók, legyen olcsó a benzin, járjanak pontosan a vonatok, ne három hónap legyen egy egészségügyi vizsgálat előjegyzési terminusa, az iskolában a gyerek érezze jól magát, és kapja meg mindazt, ami felnőttkori boldogulásához kell. És senki se lopjon a közösből. A közösből sem. Aki ezt biztosítja, az mindegy, honnan jött.
Ugyanarra a kérdésre eltérő választ adhatnak a jobbról és a balról jött politikusok, pártok, de a választópolgárok – a hívők kivételével – nem az „oldaliság”, a hitelesség alapján döntenek, választanak. A hitelességet pedig az emberek nem a politikusi szándék, hanem a szakmai felkészültség, a teljesítmény, a szavak és tettek összhangja alapján összegzik magukban. Ez a fajta összegzés a pártok hitelességére is érvényes. Amelyik párt nem állja ki a hitelesség próbáját, azt nem kerüli el a válság. Mindegy, hogy a politikai paletta mely oldalán van.
A válság tanít. Lássuk, kit mire.
A szerző egy rendszerváltó szocialista.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.