Sokan legyintenek: minek foglalkozunk még Orbánnal? Nyilvánvalóan nem lesz többé miniszterelnök, a többség kiszeretett belőle, még ha Tusnádfürdőn a 8 éves mandátumkorlát eltörlését ígérte is.
Nem is az ő személye a fontos, hanem a gyors apadás után is egymilliós tábora. Együtt kell élnünk egymással, értenünk kell, ők miben-kiben hisznek. Honfitársaink. Egymillió állampolgár, választó, akik valószínűleg most is inkább a vezérhez, mint az oszladozó párthoz kötődnek. Ez magyarázhatta, hogy a kongresszuson a másként gondolkodók is esélytelennek tartották lecserélését: 98 százalékuk a régi-új elnökre szavazott.
Orbán tudja, hogy az egymillió ugyan sok, de a politikai inga visszalendítésére kevés. Tábora növeléséhez új mondandókat, szerepeket kell találnia. Tusnádfürdőn elpróbált egy fordulatot. Az eddigi fő ellenség, a nemzetáruló „libsik” és az ő uszályukba került „Brüsszel” helyét a „neokommunizmus” vagy „new age kommunizmus” foglalta el. Egy „radikális baloldali politikai vírus” támad. Azt éppen nem mondja, hogy „kísértet járja be Európát”, de azt igen, hogy az új kormány maga a vírushordozó. Neokommunista. Ez abból is látszik, hogy visszavenné az ő családja és barátai vagyonát. Skandalum!
Magyar Péternek a kritikusai ugyan inkább jobboldali gyökereit és szimpátiáit szokták a szemére hányni, de ez nyilván nem kompromittálná őt eléggé a Fidesz-táborban. Ám ha igaziból komcsi- ez hatásos lehet. Jobb a szokásos libsizésnél. Annál is inkább, mert
ha a Tisza liberális, akkor utólag elég komikussá válik Orbán 2018-as hetvenkedése: „a libsiket a hátamon is elviszem”.
Már csak azért is érdemes a libsizést komcsizásra váltania, mert a Fidesz maradékánál szélesebb szövetség szándékát jelentette be. Mivel Magyarékat többek között épp a jogállam eltiprásával vádolja, talán a kormány liberális kritikusaiban is reménykedik, bár kötve hiszem, hogy ebben - Schiffer András tusnádfürdői túlszerepeltetésén kívül - komoly reményeket táplálhatna. De kisebb kockázat, ha olyan ellenséget - a neokommunizmust - jelöl meg, amelynek népesebb tábora biztosan nincs nálunk.
Ezzel együtt is értetlenkedtem, amikor elhangzott a beszéd legmeglepőbb mondata: „Magyarország az új Venezuela”. Erre, mint magyarázta, amerikai barátai ébresztették rá.
Pedig először arra tippeltem, ifjú korában, a nyolcvanas évek elején ő is látta az „Irány Caracas” című népszerű tévékomédiát Avar Istvánnal, Kállay Ilonával, Márkus Lászlóval. A szöveg Fejér István és Kállai István 1957- es szerzeménye, a korszellemhez hűen a „disszidálásokat” tűzte pellengérre. A főszereplő család üzenetet kap egy állítólagos venezuelai rokontól, aki kint várná őket. Mire mindent felszámolnak itthon, kiderül, az invitálás egy névrokonnak szól, a meghívás tárgytalan.
Most Orbán vádolja az új kormányt azzal, hogy számukra „Irány Caracas”. Vagyis Maduro látszatra „kommunista”, baloldali diktatúrája.
Megjegyzem, Maduro sokkal inkább Orbánra emlékeztet eltitkolt hatalmas vagyonával, családja és kliensei helyzetbe hozásával, putyinbarátságával.
De ez nem zavarja a Fidesz elnökét, ahogy az sem, hogy Szíjjártó - mint minden diktátorral - pár éve még lelkesen barátkozott a venezuelai kormánnyal is.
Amit most a „neokommunisták” ismérvének tekint, azt Orbánék maguk követték el. Szerinte ezek az újkomcsik „elbizonytalanítják” a közvagyon fogalmát. Tényleg? Akkor Kósa is a komcsik uszályába került, amikor hírhedett „elvesztette közpénz jellegét” mondatát kimondta? Az is komcsi tempó - mondja -, hogy összemossák, „mi az élet és mi a mozi”. Csak ne emlékeznék a koholt videókra a síró kislány apjának kivégzéséről, vagy Szentkirályi Alexandra jóvoltából az emberrablás áldozataként autóba gyömöszölt kollégájáról…
De érteni vélem, Orbánnak miért Venezuela jutott eszébe. Ott Trump előzékenyen beavatkozott, és elraboltatta az útjában (pontosabban olajüzletei útjában) álló diktátort. Ha nem is Magyar Péter eltüntetésében, de Orbán is Trumpban bízik.
Putyint már nem vállalhatja fel, az felérne egy beismerő vallomással. Egyetlen mentorként maradt Trump, hátha valamilyen nemzetközi megbízást eszközöl ki neki.
Vele nem tudott most tárgyalni, de embereivel igen. Tudhatott az azóta kiadott külügyminisztériumi jelentésről is, amely szintén a (Kubából irányított) nemzetközi kommunista világösszeesküvésről beszél, McCarthy legjobb napjait idézve. Mint minden népámításban, vannak mögötte valóságelemek is. Az amerikai baloldalon, a DSA (Amerika Demokratikus Szocialistái) mozgalomban jelen vannak jogos civil, szociális törekvések, de abszurd (pl. Maot éltető, vagy a rendőrség feloszlatását követelő) szólamok és az Izraelt kritizáló újbalos megmozdulásokon a vállalhatatlan Hamasz-párti, antiszemita indulatok is. De akikre Trump emberei valójában tüzelnek, az a Demokrata Párt és a teljes, lekommunistázott baloldal.
A foci mellett ezt a meccset is figyelte odakint Orbán. Trumpon át villámgyorsan eljutott McCarthyhoz. Ellenségkereső iránytűje őket követve új irányba mutat.
Most itt áll, új szerepben. A farmeres-liberális ifjú politikus, majd az antiliberális, álkeresztény kurzusvezér után a kommunista összeesküvést leleplező magyar McCarthy. A jelmez megkopott, szűkecske, a varrásai felfeslettek azóta, hogy igaz antikommunistaként a szovjet katonákat egy szavával hazaparancsolta. De ő itt van, a színpadon.
Anélkül nem élhet.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.