Száz évvel azután, hogy Agatha Christie egy decemberi estén elhagyta otthonát, majd nyoma veszett, a történet ismét mozivászonra kívánkozik. Az Eleven Missing Days című készülő brit filmben Felicity Jones játssza Christie-t, Vincent Cassel pedig egy visszavonult belga nyomozót alakít, aki óhatatlanul Hercule Poirot árnyékát idézi. Bertie Ellwood filmje Ernesto Foronda forgatókönyvéből, Jared Cade Agatha Christie and the Eleven Missing Days című könyve alapján dolgozza fel az esetet. Már az alapötlet jelzi, miért maradt meg ennyire makacsul a történet: amikor a krimi királynője eltűnt, hirtelen a saját élete kezdett úgy festeni, mint egyik regénye.
A centenárium jelentőségét a British Library október 30-án nyíló Agatha Christie: A World of Mystery című kiállítása is növeli. A több mint száz tárgy között korábban nem látott hagyatéki anyagok is szerepelnek. A tárlat azonban csak keretet ad annak a történetnek, amely száz év után is Christie életrajzának legsötétebb foltja.
1926 szakmai értelemben Agatha Christie egyik legfontosabb éve volt. Júniusban jelent meg Az Ackroyd-gyilkosság, amely merész szerkezetével nagy vitát kavart, és végleg a detektívregény első vonalába emelte szerzőjét. Magánéletében viszont szinte minden egyszerre omlott össze. Tavasszal meghalt édesanyja, Clara, akihez rendkívül erősen kötődött. Christie-nek fel kellett számolnia gyermekkori otthonát, Ashfieldet, miközben férje, Archibald Christie egyre távolabb került tőle. Nyáron Archie közölte vele, hogy beleszeretett Nancy Neele-be, a házaspár társasági köréhez tartozó fiatal nőbe.
Bár Christie íróként sikert sikerre halmozott, magánélete ekkor romokban hevert. Nehezen heverte ki édesanyja halálát, alvászavarokkal és kimerültséggel küzdött, s az írás sem úgy ment, mint máskor. Házasságát még menthetőnek hitte, Archie viszont a válást szorgalmazta.
1926. december 3-a péntekre esett. Archie reggel munkába ment, és a hétvégét nem akarta otthon tölteni. Agatha délután lányával, Rosalinddal meglátogatta anyósát. Későbbi visszaemlékezések szerint nyugtalan volt, hol élénknek tűnt, hol a semmibe révedt a tekintete. Este egyedül maradt otthon. Valamikor ekkor tudhatta meg, hol tölti férje a hétvégét. Ezután felment Rosalind szobájába, megcsókolta a gyermeket, elköszönt a kutyájától, és kevés holmival útnak indult. Pénzt, iratokat, néhány ruhadarabot és lánya fényképét vitte magával. Nagyjából háromnegyed tízkor beült Morris Cowley autójába, és elhajtott stylesi otthonából.
A házassági válság különösen gyanússá tette a helyzetet: a férjnek szeretője van, a feleség eltűnik, az autó magára hagyva kerül elő. Egy Christie-regényben ez szinte túl kézenfekvő nyitány lett volna. A rendőröknek azonban bizonyítékokra volt szükségük. A keresés gyorsan országos üggyé vált. Rendőrök, önkéntesek és kutyás egységek fésülték át a környéket, vízfelületeket vizsgáltak, repülőgépeket is bevetettek.
Az éledező bulvársajtó számára hatalmas lehetőséget jelentett az ügy: tömegek vásárolták a lapokat, amelyek újabb és újabb elméletekkel álltak elő.
Az ügybe Arthur Conan Doyle is bekapcsolódott: Sherlock Holmes alkotója ekkor már meggyőződéses spiritiszta volt, és Christie egyik kesztyűjét egy médiumnak adta, hátha természetfeletti úton sikerül nyomra jutni.
Archie közben mind kellemetlenebb helyzetbe került. Fény derült a házassági válságra, és arra is, hogy megsemmisített egy feleségétől kapott levelet. Semmi sem bizonyította, hogy köze volt Christie eltűnéséhez, de a sajtó számára a történet egyre inkább valódi krimivé vált.
A legfontosabb fordulat közben teljesen másutt zajlott. Miközben Surrey-ben erdőket és tavakat kutattak át, Christie valójában több száz kilométerrel északabbra, Harrogate-ben volt. A Hydropathic Hotelben - a mai Old Swan szállóban - Mrs Teresa Neele néven jelentkezett be.
A névválasztás azóta is az eset egyik legmakacsabb részlete. Neele ugyanis Archie szeretőjének vezetékneve volt. Ha Christie teljesen elvesztette emlékezetét, miért éppen ezt a nevet választotta? Ha viszont mindent tudatosan rendezett meg, miért hagyott ennyi nyomot maga után, miért a saját kézírásával jelentkezett be, és miért tartózkodott olyan helyen, ahol könnyen felismerhették?
Harrogate-ben Christie nem úgy viselkedett, mint aki rettegve bujkál. Vacsorázott, zenét hallgatott, beszélgetett, vásárolt, kezelésekre járt, táncolt és újságot olvasott. A lapokban közben saját eltűnéséről szóló hírek és fényképek jelentek meg. A hotel több vendége és alkalmazottja felfigyelt rá, hogy Mrs Neele feltűnően hasonlít a keresett írónőre.
Ez lett később az amnéziaelmélet egyik nagy kérdése. Hogyan lehet valaki emlékezetkiesésben, ha közben szobát foglal, pénzt kezel és társasági életet él? Csakhogy bizonyos memóriazavarokban az önéletrajzi emlékezet sérülhet úgy, hogy a gyakorlati képességek megmaradnak.
December 14-én áttörés történt a nyomozásban. Archie vonatra szállt, Harrogate-be utazott, felismerte felesége kézírását a vendégkönyvben, majd magát Agathát is azonosította. A beszámolók szerint Christie elegáns ruhában lépett ki a liftből. A család nyilvánosan emlékezetvesztésről beszélt, később két orvos is azt közölte, hogy Christie amnéziája valódi.
A történet azonban éppen itt nem kapott Christie-regényhez méltó befejezést. Nem volt szalonjelenet, amelyben Poirot minden részletet a helyére tesz. Christie később sem adott teljes magyarázatot. Önéletrajzában életének ezt a 11 napját gyakorlatilag kihagyta. Más nyilatkozataiból, családi emlékekből, rendőrségi iratokból és életrajzírók kutatásaiból sok részlet rekonstruálható, de a saját belső élménye hozzáférhetetlen maradt.
A legrégebbi és leglátványosabb elmélet szerint Christie mindent előre kitervelt, hogy megbüntesse hűtlen férjét. A Neele név ezt kétségtelenül alátámasztani látszik, és Jared Cade, akinek könyvéből a most készülő film is dolgozik, nagy súlyt ad a tudatos cselekvés elemeinek. A történet dramaturgiailag tökéletes: a krimiírónő eltűnik, szeretője nevén jelentkezik be, férjét pedig gyanúba sodorja.
Csakhogy a teljesen hideg fejjel megszervezett bosszúelmélet sok ponton igencsak megkérdőjelezhető. Christie csomagja hiányos volt, nem rejtette el felismerhetetlenül magát, saját kézírását használta, újságokat olvasott, és Yorkshire felé mutató nyomot is hagyott. Ha célja valóban az lett volna, hogy nyomtalanul eltűnjön, akkor aligha ezt az utat választja.
A másik magyarázat az öngyilkossági kísérlet. Christie később beszélt arról, hogy december 3-án rendkívül sötét gondolatai támadtak, és Newlands Corner közelében megfordult a fejében, hogy autójával a mélybe hajt. A gondolat dokumentálható, de ebből még nem következik, hogy valóban kidolgozott öngyilkossági tervet hajtott végre. Az autó helyzete sem bizonyít egyértelmű szándékos balesetet.
Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb teret kapott a pszichés összeomlás lehetősége. Ezt a magyarázatot több modern életrajzíró, köztük Lucy Worsley is számba vette. Az úgynevezett diszfunkcionális fúgaállapot klasszikus leírásába beleférhet a hirtelen elutazás, a megszokott identitástól való elszakadás és egy új szerep felvétele úgy, hogy az ember közben külsőleg rendezettnek tűnik. Teresa Neele alakja valóban emlékeztet erre.
Ez azonban utólag persze nem bizonyítható diagnózis. A száz évvel ezelőtti orvosi vizsgálatok nem teszik lehetővé, hogy mai pszichiátriai kritériumok szerint biztos ítéletet mondjunk. A legóvatosabb következtetés az, hogy Christie súlyos lelki és testi válságban volt, amelyben egyszerre játszott szerepet anyja halála, gyermekkori otthonának elvesztése, férje hűtlensége, házassága összeomlása és az írói túlterheltség. Hogy az eltűnés egyes mozzanataiban mennyi volt a tudatos döntés, a harag, a menekülési vágy, az emlékezet zavara és a pszichés szétesés, azt már nem lehet pontosan szétválasztani.
Talán éppen ezért működik még mindig ennyire erősen ez a történet. A közönség száz éve ugyanazt várja Christie életétől, amit a könyveitől: a végső megfejtést. De az írónő saját története megtagadta ezt a kényelmet. Megtalálták, de a rejtély nem oldódott meg.
A most készülő Eleven Missing Days ezt az üres teret tölti ki újra fikcióval. A filmes változat nyomozót ad a történethez, és már ezzel közelebb viszi az esetet Christie regényeinek világához. Pedig lehet, hogy éppen az ellenkező irányban érdemes keresni a lényeget. Nem egy zseniálisan megszervezett bűnügyi rejtvény áll előttünk, hanem egy világhírű írónő legsúlyosabb magánéleti válsága, amelyet a sajtó már 1926-ban látványos krimivé alakított.
Agatha Christie műveiben a jó nyomozó egyik legfontosabb erénye, hogy különbséget tesz aközött, amit tud, és aközött, amit csak feltételez. Saját eltűnésének történetében száz év múltán is ez a legjobb szabály. A bizonytalanság nem gyengíti a történetet. Inkább emberibbé teszi.
