A grönlandi kényszer-fogamzásgátlási program története ismét kiélezte a viszonyt Nuuk és Koppenhága között. A dán és grönlandi kormány által felkért szakértők két külön jelentést készítettek arról, hogy a főként az 1960-as és 1970-es években végrehajtott beavatkozások sértették-e az emberi jogokat, illetve alkalmazható-e rájuk a népirtás nemzetközi jogi kategóriája. A válasz az első kérdésre egyértelmű igen: a szakértők szerint a beleegyezés nélkül végzett fogamzásgátlás súlyosan megsértette az érintett nők magán- és családi élethez, testi önrendelkezéshez és emberi méltósághoz fűződő jogait.
A programban 1966 és 1991 között legalább négyezer grönlandi nő és lány kapott méhen belüli eszközt vagy fogamzásgátló injekciót, sok esetben tudomásuk vagy beleegyezésük nélkül. Egyes érintettek tizenkét évesek voltak. A 2025-ben lezárt közös dán–grönlandi történeti vizsgálat szerint a politika kifejezett célja a születésszám és a családméret csökkentése volt, amit a dán hatóságok a modernizáció és az életszínvonal emelésének eszközeként kezeltek. A dokumentált következmények között súlyos vérzés, fertőzések, hegesedés, méheltávolítás és meddőség is szerepel.
A jogi vita a szándékon múlik
A népirtási egyezmény nemcsak tömeges gyilkosságot tilt, hanem egy védett csoporton belüli születések megakadályozását célzó intézkedéseket is. A minősítéshez azonban bizonyítani kell azt a különleges szándékot, hogy az elkövető a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportot egészben vagy részben meg akarja semmisíteni. Dalee Sambo Dorough inuit jogi szakértő és Miriam Cullen koppenhágai jogász arra jutott, hogy a rendelkezésre álló anyagból önmagában nem bizonyítható ilyen szándék. Ugyanakkor szerintük a teljes dán politikát – például inuit gyermekek dán családokhoz helyezését és más asszimilációs gyakorlatokat – együtt vizsgálva a genocídium továbbra is lehetséges jogi következtetés lehet.
Dorough és Cullen ennél is tovább ment egy másik ponton. Szerintük észszerű feltételezni azt, hogy Dánia már 1969-ben tudott arról, hogy a program a népirtási egyezmény által tiltott születésmegelőző intézkedés kockázatát hordozza, mégsem tett meg minden lehetséges lépést annak megakadályozására. Ezt azonban csak illetékes bíróság mondhatná ki. Jonas Christoffersen, a Dán Emberi Jogi Intézet korábbi vezetője és Jensine Nedergaard pszichológus külön jelentése ezzel szemben azt hangsúlyozta: nincs bizonyíték arra, hogy valamely hatóság vagy egészségügyi szereplő a grönlandi népesség kiirtásának szándékával járt volna el.
Bocsánatkérés és kártérítés után jöhet a megbékélés
A szakértői vita politikai értelemben nem zárta le az ügyet. Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök megbékélési bizottság létrehozását kezdeményezte, melynek feladata a teljes történelmi igazság feltárása lenne, nem pedig egy előre rögzített jogi minősítés igazolása. Mette Frederiksen dán kormányfő támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Koppenhága már 2025-ben hivatalosan bocsánatot kért azoktól a nőktől, akik a programban rendszerszintű diszkriminációt szenvedtek el, a dán parlament pedig az idén személyenként 300 ezer koronás kártérítést hagyott jóvá.
Nuukban ugyanakkor több függetlenségpárti politikus úgy véli, hogy a kérdést nem belső megbékélési folyamatnak, hanem nemzetközi bíróságnak kell eldöntenie. A Siumut párt nyíltan ezt követelte, arra hivatkozva, hogy a demográfiai következmények nem választhatók el az inuit közösség egészének történetétől. Az érintett nők képviselői közül többen pedig azt kifogásolták, hogy a jogi értékelésben túl kevés grönlandi és inuit szakember vett részt. Számukra a vita nem absztrakt terminológiai kérdés, hanem annak elismerése, hogy évtizedeken át mások döntöttek a testük és családjuk felett.
A két jelentés közötti különbséget az is élesíti, hogy a szakma képviselői nem egyformán ítélték meg őket.
A külső szakértők egyike szerint a Christoffersen–Nedergaard-jelentés nem felelt meg teljesen az elfogadott tudományos elvárásoknak, ezt azonban a szerzők visszautasították. A grönlandi igazságügyi tárca pedig azt közölte, hogy ez a változat nem teljesítette maradéktalanul az eredeti megbízást. A vita ezért nemcsak a népirtás szó használatáról szól, hanem arról is, milyen bizonyítási mércét és milyen történeti kontextust kell alkalmazni egy olyan ügyben, amelyben a beavatkozások dokumentált célja maga is a születések számának csökkentése volt.
A megbékélési bizottság ezért várhatóan nemcsak jogi iratokat, hanem személyes vallomásokat és az asszimiláció más eszközeinek a történetét is vizsgálja majd.
Az ügy geopolitikai érzékenységét növeli az Egyesült Államok fokozott érdeklődése Grönland iránt. Donald Trump kormánya többször felhasználta a dán gyarmati múlt sérelmeit saját politikai érvelésében, miközben Nuuk vezetése és a jelentések szerzői is igyekeznek különválasztani az áldozatok igazságtételét a sziget jövőjéről folyó nagyhatalmi vitától. A mostani jelentések tehát nem mondták ki, hogy Dánia népirtást követett el. Azt viszont egyértelművé tették, hogy súlyos és tömeges jogsértések történtek, amelyek jogi és politikai következményeinek a lezárása még messze van.
