Az olvasó többet tud a műről, mint a szerző – Bognár Péter Elmész, visszajössz, sose halsz meg című kötete kapta az Esterházy Irodalmi Díjat

Ünnepelni érkezett a közönség, mégis emlékezéssel kezdődött az Esterházy Irodalmi Díj átadása csütörtök este az Örkény Színházban. Gáspár Máté igazgató ugyanis a szerda estét idézte fel, amikor a Zeneakadémián a nemrég elhunyt Nádas Pétertől búcsúztak, és ahol mások mellett Dejcsics Konrád bencés szerzetes Nádast tanúfaként írta le.

„Tegnap ott a Zeneakadémián kulturális értelemben kicsit elárvultnak éreztem magam, de amikor a mai estére gondoltam, akkor visszatért belém a remény. Mert azt gondolom, hogy ez a díj a legmegfelelőbb gesztus minden elbizonytalanodásunkra. Ráirányítja ugyanis a figyelmet a kortárs magyar irodalom jeleseire és kifejezi a szellemi társadalmunk megbecsülését” – vezette fel a díjátadót Gáspár Máté.

„Az irodalom olyan érték, amely a múltban gyökeredzik, párbeszédben áll a jelennel és képes arra, hogy a jövőről is gondolkodjunk általa” – ezt már Tarr Zoltán mondta, aki – mint arra Winkler Nóra műsorvezető felhívta a figyelmet – az első kulturális miniszter, aki eleget tett az Esterházy Magyarország Alapítvány meghívásának. Tarr Zoltán Esterházy Pétert is idézte: „Az irodalom nem a béke követe. Ha egyáltalán valakié, akkor a szabadságé.”

A szabadság és a méltóság gondolata volt a díjátadó üzenete. Az est Út és utazás címmel, Bíró Kriszta szerkesztésében vált művészi produkcióvá. A shortlistre került művekből vett, Friedenthal Zoltán, Kókai Tünde és Szandtner Anna által megszólaltatott szövegrészletek, a nemzetközi versenyen Esterházy Fődíjat nyert amerikai vonósnégyes, a Poiesis Quartet által játszott kortárs zenei darabok, valamint Lőrincz Katalin vetített tánca egymást erősítve álltak össze egységes előadássá.

Az Esterházy Magyarország Alapítvány által 2025-ben alapított irodalmi elismerést minden évben az az író vagy költő kapja, aki az előző naptári esztendőben kiemelkedő regényt vagy verseskötetet adott közre. A díj alapítói olyan műveket kívánnak elismerni, amelyek megfogalmazásuk szerint humanista világlátásukkal, szabadságtörekvéseikkel, felelős szeretetükkel, feddhetetlen jóakaratukkal és nyelvi igényességükkel járulnak hozzá ahhoz, hogy Magyarország, Európa és az egész világ humánusabb hellyé váljon. A díjat elsőként Darvasi László vehette át a Neandervölgyiek című regényéért.

A szakmai zsűri idén konszenzussal választotta nyertesnek Bognár Péter művét. Margócsy István laudációjában mindenekelőtt a regény kétértelműségét emelte ki. Mint mondta, „Bognár parodisztikus hajlama nagyszabású, karneváli panorámát fog át”: a szerző nem lineárisan meséli el a nyomozást, hanem töredékessé oldja az eseményeket, miközben a pikareszk kalandozásokat párhuzamos történetekként mutatja be.

A nyomozást és az önmegismerést, a személyes szenvedéstörténetet és a kudarcot mindvégig szentimentális és önironikus kommentárok kísérik. Margócsy arra is felhívta a figyelmet, hogy Bognár az elbeszélés irodalmi hátterét is folyamatosan játékba hozza, hol Beckettre, hol Sterne-re, hol Plutarkhoszra utalva. Mindezt szerinte Bognár antikizáló, legerősebben talán az epikuroszi hagyományra visszavezethető humora fogja össze, amely egyszerre képes humorosként láttatni a jó és a rossz világban betöltött szerepét, valamint ezek megítélését.

És hogy a kétértelműség, az önirónia és a humor nemcsak az Elmész, visszajössz, sose halsz meg sajátja, hanem a regény szerzőjétől sem idegen, az egyértelműen kiderült Bognár Péter és Winkler Nóra beszélgetéséből. Bognár Péter szerint az olvasó többet tud a műről, mint a szerző. Az igazi nyomozás tehát csak most kezdődik.