Dél-Afrika;tömeggyilkosság;lövöldözés;

Tizenegy embert megöltek egy dél-afrikai lövöldözésben

Az országban naponta több mint 60 ember válik emberölés áldozatává.

Tizenegy ember meghalt egy tömeges lövöldözésben a dél-afrikai Durban közelében, KwaMakhutha településen – írja a BBC.

Három fegyveres kedd késő este tört be egy házba, ahol 14 ember tartózkodott, majd tüzet nyitott rájuk. Tízen a helyszínen meghaltak, négy embert kórházba vittek, egyikük később belehalt sérüléseibe.

A rendőrség szerint a házban 13 férfi és egy nő tartózkodott, amikor a támadók megérkeztek. Úgy tudják, egy várandós nővel is végeztek. Egyes áldozatokat a hatóságok illegális tevékenységekkel összefüggésben már korábban is figyeltek, ennek részleteit azonban a megindított nyomozás védelmére hivatkozva nem közölték.

A támadás indítéka egyelőre nem ismert. A rendőrség azt közölte, nem zárható ki, hogy rivális csoportok közötti viszály állhatott a háttérben. Egy helyszíni televíziós tudósítás szerint a fegyveresek menekülésük előtt felgyújtották az egyik áldozat járművét.

A rendőrség hajtóvadászatot indított a támadók elfogására. Dél-Afrikában a rendőrségi adatok alapján naponta több mint 60 ember válik emberölés áldozatává.

Kijev és Budapest között újra forrnak az indulatok. A váratlan diplomáciai feszültség tényleges oka ezúttal nem ismert. A miniszterelnökhöz és a Külügyminisztériumhoz küldött levelünkre kaptunk választ, kérdéseinkre azonban nem.