Néhány napja sértő üzengetés, közösségi médiaposztok és kommentháború uralja a magyar-ukrán államközi viszonyt, és a történet az európai média érdeklődését sem kerülte el. Budapest nem azzal vonta magára a figyelmet, hogy nem vesz részt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által kezdeményezett új regionális együttműködésben, a Kárpáti Nyolcakban (C8), hanem azzal a stílussal, amellyel ezt kommunikálta.
„A stílus maga az ember” mondjuk mi, de ennek a nemzetközi kapcsolatokra vetített változata úgy hangzik, hogy „Le style, c’est la diplomatie”. És ezt nem csak a modern diplomácia őshazájának tekintett Franciaországban tartják mérvadónak.
A diplomáciában az, hogy mit hogyan mondunk el, legalább olyan fontos, mint az, amit valójában mondani akarunk - de talán még fontosabb is annál. A nemzetközi kapcsolatokban általában nincsenek véletlen kifejezések, indulatból odavetett sértő jelzők, keménykedő kijelentések - pontosabban Donald Trump színrelépéséig nem voltak. De ha mégis sor kerül rájuk, akkor azok nem véletlenek, hanem kifejezett célt szolgálnak.
a diplomácia civilizált stílusban is lehetőséget nyújt arra, hogy a felek úgy képviseljék határozottan a nemzeti érdekeiket, hogy közben megadják a tiszteletet a tárgyalópartnernek,
És a diplomáciai stílus nemcsak a kommunikáció nyelvezetét, hanem a protokolláris szabályok szigorú betartását is jelenti. Például azt, hogy egy meghívásra konkrét választ ad, határozott igent vagy nemet mond a meghívott fél, pontosan jelzi az eseményen való esetleges részvétel szintjét, a delegált személy kilétét.
A történelem során nem egyszer egyetlen rosszul megválasztott kifejezés, egy túl kemény jelző vagy egy elhamarkodott nyilatkozat okozott komoly diplomáciai viszályt, miközben az is bizonyosságot nyert, hogy
elkerülve a másik fél arcvesztését. Eredményt pedig általában az utóbbi ad.
Hogy most pontosan mitől borult ki a bili a magyar-ukrán viszonyban, nem tudjuk, mert magyarázatot senki sem ad. Magyar Péter miniszterelnök vérig sértődött az ukrán külügyminiszter azon állításán, hogy kormánya az orbáni úton halad az Ukrajna-politika tekintetében, de a látszat legalábbis Andrij Szibihát igazolja.
Magyarország valóban szuverén ország, amint a miniszterelnök is hangsúlyozta, kormányának szíve joga részt venni vagy kimaradni bármely új regionális vagy tágabb nemzetközi kezdeményezésből. Ahhoz is joga van a kormányfőnek, hogy kommentháborút folytasson az ukrán diplomácia vezetőjével, és magyar portálok cikkei alatt üzengessen Kijevnek. Még ha a piaci, magyar parlamenti vitastílus nem épp az européer államférfiúi imidzsét erősíti is.
Mindazonáltal egy ilyen látványos botrány és kategorikus elutasítás után kötelessége lenne elmagyarázni a nyilvánosságnak, de mindenekelőtt azon választóinak akik egy normális, európai, nem konfrontatív külpolitika reményében (is) rá szavaztak, hogy Ukrajna tekintetében miért lógunk ki újfent az európai államok sorából.
Miért akadályozzuk az új csatlakozási tárgyalási fejezetek megnyitását, mi az a „jó ok”, ami minket távol tart attól a Kárpáti Nyolcak kezdeményezéstől, amelynek tető alá hozását térségünk hat állama a legmagasabb szinten támogatta, saját országára nézve hasznosnak tartotta.
A magyar választók kétharmada és az Európai Unió is biankó csekket állított ki Magyar Péter kormánya számára, de a korlátlan, szabad kezet biztosító felhatalmazás ideje vészesen fogy. Többek között ennek a konfrontatív, trumpi stílusnak köszönhetően.