Hogyan jellemezné a lengyel kortárs képzőművészeti szcénát?
Már huszonöt éve építjük ki a képzőművészeti piacot, és elképesztő látni, hogy már most milyen messzire jutottunk. A Warsaw Gallery Weekenden hatvan kiállítást lehet megnézni, és Varsóban legalább húsz galéria folyamatosan azon dolgozik, hogy látható legyen nemzetközileg is, és mindezt a nulláról indulva. Ami egyedi az itteni művészeti közegben, hogy még mindig nagyon fiatal, élénk és energikus, és jól kapcsolódik a városhoz, mely ugyancsak fejlődik és nemzetközivé válik. Sokan érkeznek Nyugatról is, hogy ide költözzenek. Emellett a három erős közintézmény foglalkozik modern és kortárs művészettel, és van jelen a nemzetközi színtéren, míg a vállalati és a magángyűjtemények szintén növekszenek. És még mindig érezni a levegőben azt a friss energiát, amivel mint első generáció elindultunk.
Nekünk magunktól kellett megtanulnunk, hogyan vezessünk galériát, és hogyan legyünk profi művészek és gyűjtők.
Úgy érti, önök voltak az első ilyen generáció az 1989-es rendszerváltás óta?
Nem, hanem hogy valaha. Ha megnézzük a történelmet, Csehországgal és Magyarországgal ellentétben nálunk nem volt annak hagyománya, hogy modern és kortárs művészetet gyűjtsünk. A két világháború között a lengyel középosztály és az arisztokrácia nagyon konzervatív volt, és nem nagyon követték a művészet fejlődését, miközben Csehországban gyűjtötték Picasso és a kubisták munkáit. Ha ma bemész a prágai Nemzeti Múzeumba, akkor láthatsz műveket Picassótól és Braque-tól. Lengyelországban nekünk ilyen nincsen. A második világháború után elkezdődött a kommunizmus, ami a magángyűjtést nagyon megnehezítette, másfelől nem létezett megfelelő magánpiac sem, a társadalom pedig szegény volt. És bár 1989-ben eljött a rendszerváltás, egy évtizedbe telt, mire helyreállt a gazdaság, így Varsóban a kétezres évektől tudott beindulni a művészeti piac. Krakkóban kicsit jobb a helyzet, az egy történelmibb jellegű város.
Hogyan lesz egy varsói galéria nemzetközileg elismert?
Folyamatosan jelen kell lenni a vérkeringésben. Én úgy látom, hogy Lengyelországnak és Magyarországnak hasonló a történelme gazdasági, politikai és geopolitikai szempontból is, az 1989-es rendszerváltás után pedig a kultúra szempontjából felmerült a kérdés, hogy a képzőművészek hogyan csatlakozhatnának a nyugati művészeti életbe. Az alapító társam, Michał Kaczyński és én a fiatal galériák szokványos útját követtük: nemzetközi vásárokon vettünk részt, mint a bázeli Liste vásáron, a londoni Frieze-en és az Art Baselen Miamiban, idén ősszel pedig Ázsiában állítunk ki három helyen, Kiotóban, Tokióban és Sanghajban, illetve felvettünk a kapcsolatot más európai és egyesült államokbeli galériákkal is. Lépésről lépésre felkerültünk a térképre.

Miért különleges a Raster Gallery Varsóban?
Az elsők között voltunk, akik 2000 körül olyan galériát alapítottak, mely bemutatja és segíti a piacon a feltörekvő művészeket. A missziónk az, hogy nemzetközileg is láthatók legyünk, de a varsói közönség is kíváncsi legyen ránk. 2006-ban elindítottuk a Villa Warsaw nevű projektünket, mikor is egy régi villában bemutattunk több nemzetközi galériát előadások, koncertek és művészeti performanszok kíséretében. Ezt a projektünket aztán elvittük Torontóba, Tokióba és Rejkjavikba is. Formálni szeretnénk Varsó művészeti identitását.
Ez a város nem egy művészeti központ, de nagyon élénk a művészeti élete, ezt szolgálja a Warsaw Gallery Weekend és az Art Warsaw nevű nemzetközi művészeti vásár is.
Hogyan sikerült megnyerniük a varsói közönséget?
2003-ban elindítottuk a Budget Art Fairt (Megfizethető művészeti vásárt), ami a szokványos művészeti vásárok ellentéte, mivel a lehető legolcsóbb áron akartuk eladni a műtárgyakat, így azok is tudtak vásárolni, akik akkoriban léptek be a munkaerőpiacra. A vásárlók ezáltal ha nem is fognak kollekciót építeni, a saját terüket eredeti alkotásokkal rendezhetik be. Emellett a galériában szerveztünk már koncertet és irodalmi eseményeket is, mert azt szeretnénk, hogy a Raster egy találkozóhely legyen. Mi nemcsak egy szűk, szakmai csoportot akarunk megszólítani, hanem szélesebb közönséget, amelyik érdeklődik a kortárs kultúra iránt.
Infó
Raster Gallery/ Galeria Raster
Varsó, Wspólna utca 63.

