Varsóban a gazdaság és a művészet is virágzik – Interjú Łukasz Gorczyca lengyel galeristával

Hogyan jellemezné a lengyel kortárs képzőművészeti szcénát?

Már huszonöt éve építjük ki a képzőművészeti piacot, és elképesztő látni, hogy már most milyen messzire jutottunk. A Warsaw Gallery Weekenden hatvan kiállítást lehet megnézni, és Varsóban legalább húsz galéria folyamatosan azon dolgozik, hogy látható legyen nemzetközileg is, és mindezt a nulláról indulva. Ami egyedi az itteni művészeti közegben, hogy még mindig nagyon fiatal, élénk és energikus, és jól kapcsolódik a városhoz, mely ugyancsak fejlődik és nemzetközivé válik. Sokan érkeznek Nyugatról is, hogy ide költözzenek. Emellett a három erős közintézmény foglalkozik modern és kortárs művészettel, és van jelen a nemzetközi színtéren, míg a vállalati és a magángyűjtemények szintén növekszenek. És még mindig érezni a levegőben azt a friss energiát, amivel mint első generáció elindultunk.

Úgy érti, önök voltak az első ilyen generáció az 1989-es rendszerváltás óta?

Nem, hanem hogy valaha. Ha megnézzük a történelmet, Csehországgal és Magyarországgal ellentétben nálunk nem volt annak hagyománya, hogy modern és kortárs művészetet gyűjtsünk. A két világháború között a lengyel középosztály és az arisztokrácia nagyon konzervatív volt, és nem nagyon követték a művészet fejlődését, miközben Csehországban gyűjtötték Picasso és a kubisták munkáit. Ha ma bemész a prágai Nemzeti Múzeumba, akkor láthatsz műveket Picassótól és Braque-tól. Lengyelországban nekünk ilyen nincsen. A második világháború után elkezdődött a kommunizmus, ami a magángyűjtést nagyon megnehezítette, másfelől nem létezett megfelelő magánpiac sem, a társadalom pedig szegény volt. És bár 1989-ben eljött a rendszerváltás, egy évtizedbe telt, mire helyreállt a gazdaság, így Varsóban a kétezres évektől tudott beindulni a művészeti piac. Krakkóban kicsit jobb a helyzet, az egy történelmibb jellegű város.

Hogyan lesz egy varsói galéria nemzetközileg elismert?

Folyamatosan jelen kell lenni a vérkeringésben. Én úgy látom, hogy Lengyelországnak és Magyarországnak hasonló a történelme gazdasági, politikai és geopolitikai szempontból is, az 1989-es rendszerváltás után pedig a kultúra szempontjából felmerült a kérdés, hogy a képzőművészek hogyan csatlakozhatnának a nyugati művészeti életbe. Az alapító társam, Michał Kaczyński és én a fiatal galériák szokványos útját követtük: nemzetközi vásárokon vettünk részt, mint a bázeli Liste vásáron, a londoni Frieze-en és az Art Baselen Miamiban, idén ősszel pedig Ázsiában állítunk ki három helyen, Kiotóban, Tokióban és Sanghajban, illetve felvettünk a kapcsolatot más európai és egyesült államokbeli galériákkal is. Lépésről lépésre felkerültünk a térképre.

Miért különleges a Raster Gallery Varsóban?

Az elsők között voltunk, akik 2000 körül olyan galériát alapítottak, mely bemutatja és segíti a piacon a feltörekvő művészeket. A missziónk az, hogy nemzetközileg is láthatók legyünk, de a varsói közönség is kíváncsi legyen ránk. 2006-ban elindítottuk a Villa Warsaw nevű projektünket, mikor is egy régi villában bemutattunk több nemzetközi galériát előadások, koncertek és művészeti performanszok kíséretében. Ezt a projektünket aztán elvittük Torontóba, Tokióba és Rejkjavikba is. Formálni szeretnénk Varsó művészeti identitását.

Hogyan sikerült megnyerniük a varsói közönséget?

2003-ban elindítottuk a Budget Art Fairt (Megfizethető művészeti vásárt), ami a szokványos művészeti vásárok ellentéte, mivel a lehető legolcsóbb áron akartuk eladni a műtárgyakat, így azok is tudtak vásárolni, akik akkoriban léptek be a munkaerőpiacra. A vásárlók ezáltal ha nem is fognak kollekciót építeni, a saját terüket eredeti alkotásokkal rendezhetik be. Emellett a galériában szerveztünk már koncertet és irodalmi eseményeket is, mert azt szeretnénk, hogy a Raster egy találkozóhely legyen. Mi nemcsak egy szűk, szakmai csoportot akarunk megszólítani, hanem szélesebb közönséget, amelyik érdeklődik a kortárs kultúra iránt.