Roland Garros;Babos Tímea;Balázs Attila;Stollár Fanny;

2019-05-21 15:59:22

Babos Tímea és Balázs Attila is továbbjutott a Roland Garros selejtezőjében

Babos Tímea és Balázs Attila kedden bejutott a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójába, Stollár Fanny kiesett.

Babos Tímea a kvalifikáció első körében a montenegrói Danka Koviniccsal (183.) találkozott. A két játékos ezt megelőzően egyszer, a 2016-os pekingi tornán csapott össze, akkor Babos két játszmában nyert. A torna honlapja szerint párizsi mérkőzésük is hasonlóan indult, mint a három évvel ezelőtti: a világranglistán 138. soproni teniszező hamar brékelte ellenfelét, majd az első felvonásban összesen háromszor vette el 24 éves riválisa adogatását, így 38 perc után előnybe került. A második szettre sem változott sokat a találkozó képe: a 26 esztendős magyar teniszező ugyan egy adogatójátékát elvesztette, de mivel ő ismét háromszor vette el ellenfeléét, 1 óra 26 perc után ünnepelhette a továbbjutást.

Babos Tímea a következő körben az olasz Martina Trevisannal (157.) találkozik. A magyar teniszező honlapjának tájékoztatása szerint a 26 éves játékos eddig 8 ITF-versenyt nyert egyesben. Tavaly a selejtező 3. fordulójáig jutott, ez a legjobb eredménye a Roland Garroson.

A főtáblára jutáshoz - amelyen magyar részről alanyi jogon csak Fucsovics Márton szerepel - három mérkőzést kell nyerni.

Balázs Attila a kvalifikáció első körében a dél-koreai Vu Kvon Szunnal (135.) találkozott, és az első szettet 43 perc alatt úgy nyerte meg, hogy 6:5-ös vezetésénél értékesítette egyetlen bréklabdáját.

A második felvonásban a világranglistán 227. magyar játékos már 5:1-re is vezetett, riválisa azonban nem adta fel: előbb 5:3-ra szépített, majd újabb bréklabdája volt, mielőtt a magyar teniszező fordított és második mérkőzéslabdáját kihasználva győzött. 

Balázsra a második fordulóban az osztrák Lucas Miedler (232.) vár. 

Stollár Fanny a magyar származású, svájci színekben versenyző Tímea Bacsinszkyval (94.) találkozott, akit a harmadik helyen emeltek ki a szervezők. A volt top 10-es ellenfél - aki kétszer is elődöntőt vívott a Roland Garroson - az első szettben háromszor elvette a világranglistán 162. játékos adogatását, majd a másodikban 5:4-nél brékelt, és másfél óra alatt 6:3, 6:4-re győzött.