A forgalommal szemben hajtott egy horvát férfi az M7-esen, balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül tovább ment (fotók)

A balesetben a másik jármű mind a négy utasa megsérült. A 64 éves horvát férfi a rendőröknek azt mondta, nem is akart Magyarországra jönni, egy barátját akarta meglátogatni egy horvát városban, de eltévedt.

Lángoló autó miatt bénult meg az M-7es Balatonvilágosnál

A sofőr még idejében ki tudott ugrani, az égő járműből, a tűz óriási torlódást okozott az autópályán.

Képünk illusztráció

Öt kilométeres sor állt az M7-es autópályán

Baleset miatt lezárták a sztrádát a Balaton felé. Már feloldották a zárást, újra járható a sztráda.

Képünk illusztráció

Hat kilométeres a dugó az M7-esen Budapest felé

Baleset miatt zárlat az M7-esen - Mentőhelikoptert riasztottak

Baleset történt az M7-es autópályán kedd este Martonvásár közelében, a Balaton felé vezető oldalon. Az autópálya érintett szakaszát lezárták. Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: egy kisteherautó és egy terepjáró karambolozott, előbbi az oldalára borult, vezetője a roncsok közé szorult. Az érdi hivatásos tűzoltók igyekeznek kiszabadítani a sérültet, a helyszínre mentőhelikopter érkezett - tette hozzá.

Illusztráció/Népszava fotó

Tömegbaleset miatt teljes zárlat az M7-esen

Shutterstock illusztráció

Halál éjjel az M7-esen - Gyalog indult hazafelé?

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt mára virradó éjjel az M7-es autópálya 50-es kilométerszelvényében Pákozd térségében, a főváros felé vezető oldalon. A rendelkezésre álló adatok alapján egy tehergépjármű elütött egy 54 éves férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja - informál a police.hu.

Fotó: police.hu

Felborult egy autó reggel az M7-esen

Baleset, teljes útzár az M7-esen

Teljes szélességében lezárták az M7-es autópályát Sukoró térségében egy baleset miatt Letenye felé csütörtök reggel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Elárusító bódéba csapódott egy autó, és megölt egy embert

Halálos baleset történt az M7-es autópálya mellett szombaton késő este, amikor egy autó lesodródott a pályáról és egy elárusítóhelybe csapódott - tájékoztatta  a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t.

MTI Fotó: Lakatos Péter

Több kilométeres torlódás az M7-esen a Balaton felé

Illusztráció/AFP fotó

Útépítés miatt hatalmas a torlódás az M7-esen a Balaton felé

Útépítési munkák miatt mintegy tíz kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópályán Velencénél, a Balaton felé hétfő délelőtt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője.

Két baleset is történt reggel az M7-esen

Még épp csak ébredezett az osrzág, amikor Balatonlelle térségében több dolguk is akadt a helyszínelőknek.

Illusztráció/Shutterstock

Nem fogja elhinni: ma is baleset és dugó az M7-esen

Baleset miatt mintegy négy kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Baracska térségében - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.  A közlemény szerint az anyagi kárral járó baleset a 36-os kilométerszelvényben történt.

Thinkstock illusztráció

Baleset az M7-esen - Ismét beállt az autópálya

Négy-öt kilométeres torlódás alakult ki az autópálya 50-es kilométerénél, Pákozd térségében.

Thinkstock illusztráció

Köveket hajigáltak az M7-esen autózókra - Emberölési kísérlet a vád

A főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat azzal a két férfival és egy nővel szemben, aki az M7 autópályán és az M0 autóúton átívelő felüljárókról köveket dobált, cementes-zsákot hajított az arra haladó járművekre - írja a hvg.hu.

Három(!) kamion ütközött az M7-esen - Beállt az autópálya

A három kamion Székesfehérvár térségében a Balaton irányába vezető oldalon ütközött össze, a forgalom egy sávban halad - informál a police.hu.

Az M7-es egyik szakaszának ingyenességét kérné Székesfehérvár

Amennyiben a pénteki közgyűlésen a képviselők támogatják, akkor Székesfehérvár önkormányzata kérni fogja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, hogy az M7-es autópályának a székesfehérvári lehajtói közötti szakasza legyen ingyenes, amíg a városban megépülnek a belváros forgalmát csökkentő alternatív útvonalak.

Lángba borult kamion miatt zárták le az M7-est - Fotók!

Keresztbe fordult az úttesten és teljes terjedelmében kiégett egy alkatrészeket szállító kamion az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, a 214-es kilométernél, az érintett szakaszt lezárták - közölte honlapján hajnalban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

MTI Fotók: Varga György

Három autó ütközött az M7-esen Velencénél

Három személygépkocsi ütközött össze az M7-es autópálya főváros felé tartó oldalán, Velencénél, emiatt csak a leállósáv járható - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Halál az új év első napján az M7-esen - Sokkoló fotók!

Halálos baleset miatt teljes szélességében lezárták az M7-es autópálya Budapest felé vezető sávjait Siófoknál - közölte a rendőrség vasárnap kora délután. A képre kattintva galéria nyílik! 

Fotók :police.hu

Kamionok ütközése miatt állt be az M7-es

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt kora hajnalban az M7-es autópálya 53. kilométerszelvényében, Pákozd térségében, a Balaton irányába vezető oldalon, ahol két kamion ütközött egymásnak - írja a police.hu Aa balesetben ketten sérültek meg, egyiküket súlyos, a másik sérültet könnyebbnek tűnő sérülésekkel vitték kórházba.

Két baleset is történt az M7-esen

Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán szombat délután Martonvásár térségében, ahol két gépjármű ütközött össze - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nem kettő, egy ember halt meg az M7-esen - Kilenc sérültet mentettek (fotók)

Nem kettő, hanem egy ember vesztette életét és kilencen sérültek meg, amikor összeütközött két gépkocsi az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán, a balatonkeresztúri lehajtónál pénteken - pontosította a rendőrség honlapján korábban közzétett elsődleges információkat a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Orbán Zoltán elmondta, hogy a járművek eddig tisztázatlan körülmények között karamboloztak, a sérültek ellátására mentőautók mellett két mentőhelikopter is érkezett.  Hozzátette: a rendőrség a forgalmat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére a 160-as kilométerszelvénynél a 7-es főútra tereli, visszatérni a balatonkeresztúri felhajtónál lehet.

MTI Fotó: Varga György

Baleset miatt nagy a torlódás az M7-esen

 Több kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán péntek délután Martonvásár térségében, ahol két gépjármű ütközött össze - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Ismét teljes szélességében járható az M7-es autópálya

Ismét teljes szélességében járható az M7-es autópálya a 83-as kilométernél, Lepsény és Polgárdi között - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedd délután.

Halál a kigyulladt kamionban - Baleset az M7-esen

Kigyulladt egy kerékpárokat szállító kamion az M7-es autópálya 83-as kilométerénél kedd hajnalban. A jármű vezetője meghalt, a mentés, helyszínelés idejére teljes  útzárat léptettek életbe a Balaton felé, a forgalmat a 7-es főútra terelték - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Illusztráció/Thinkstock

Baleset, több kilométeres torlódás az M7-esen a Balaton felé

Több kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópályán a Balaton felé Martonvásárnál, miután két személygépkocsi összeütközött péntek délután - közölte a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője.

Két baleset is történt az M7-esen a Balatonnál

A 111-es kilométernél Zamárdi térségében szalagkorlátnak ütközött egy személyautó, az anyagi kárral járó baleset helyszínelése és a műszaki mentés ideje alatt fél pályán haladhat csak a forgalom. A 132-es kilométerszelvénynél, Balatonszemesnél pedig egy személyautó kigyulladt. A jármű a leállósávon van, személyi sérülés ott sem történt, de a műszaki mentés idejére azon a szakaszon is félpályás útlezárást vezettek be

Újból járható az M7-es autópálya Zalában

Ismét járható az M7-es autópálya zalai szakasza, ahol egy szombat délelőtt történt baleset miatt több órára teljes szélességében le kellett zárni a sztrádát.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang