Előfizetés

Magyar exodus?

"Ha a távozni készülő nem hall lelkében semmi hangot, amely azt susogja: maradni, maradni! Ha számot vetve magatokkal, meggyőződtetek felőle, hogy itthon nem tudtok semmit többé használni, ha a legszentebb remények utolsó csilláma is kihamvadt kebletekben, ha nem szerettek senkit és semmit többé, aki utánatok itt marad, akkor vándoroljatok ki!" - állnak ekképpen az 1800-as évekből a sorok nagy magyar mesemondónk tollából. Drámai sorok! S mit sem változott értelmük bőséges száz esztendő alatt.
Nemrég megint egy felebarátom intett búcsút ismerősi körömből. Immár nem is tudom hányadik, aki keservében kénytelen volt országot átívelve odébb állni, hogy családját el tudja tartani, mert idehaza semmi reménye nem maradt már erre. Elfacsarodik az ember szíve, amikor ezeket az embereket hallja, hogy milyen kilátástalan folyamatok, egyéni, magyar sorsok vezetnek egy-egy embert oda, hogy elhagyja szülőföldjét.

Meghökkentő volt hallani valamikor az esztendő legelején a nemzetgazdasági minisztert félmillió Magyarországról kivándorló dolgozóról beszélni. Aztán olvastam a GKI Gazdaságkutató nyári felmérését, miszerint legalább fél éve külföldön dolgozik a teljes magyar munkaképes korú népesség 4,4 százaléka, és a háztartások 9 százalékában van tartósan külföldön dolgozó személy. "A fokozódó kitántorgás pedig arra utal, hogy a hazai munkakeresők elégedetlenek az itthoni lehetőségekkel, miközben külföldön láthatóan kiválóan megfelelnek a követelményeknek" - olvasható a GKI-s közleményben. De döbbenetes adatokat közölt a nyár vége felé a Randstad Workmonitor is. Felmérése szerint a magyar lakosság fele költözne külföldre egy jó állásért.

Szakemberek szerint a tartósan külföldre távozottak miatt hamarosan olyan nagy lehet a bevétel-kiesés, hogy az bizony a nyugdíjkasszát is megingathatja, s még egyéb társadalmi kár is előjöhet.
Kétség kívül kritikus demográfiai és migrációs helyzet van kialakulóban hazánkban. Jelen pillanatban nem is látni olyan gazdasági változást, amely megfordíthatná a folyamatokat, s amely legalább rövid távon reményt kelthetne a fiatalabb magyar nemzedékekben, akik akár családot is tudnának vállalni idehaza. Szomorú az, hogy a hatalom nem érzi át kellőképpen a probléma súlyosságát. Bárki legyen is 2014-ben a kormányzó rúdnál, elkerülhetetlenül szembe kell nézzen ezzel a felelősségteljes dologgal, mert nem lesz már elég holmi "adminisztratív eszközökkel" akadályt gördíteni fiatal honfitársaink külhonba tartó útjába. Mindenképpen izzasztó erőpróbának ígérkezik a megoldás, s főként az, hogy bővülő és stabil munkaerő-piaca legyen országunknak. "Gyere haza, maradj itthon!" – szólt fő üzenetként pár nappal ezelőtt programjuk kapcsán a volt miniszterelnök, Bajnai Gordon, aki főként a bizalom, a kiszámíthatóság helyreállítására, a munkahelyeket, gazdasági növekedést jelentő beruházásokra helyezte hangsúlyát. Bajnaiék esetleges kormányzati pozícióba kerülésük esetén radikálisan javítanák a felsőoktatás minőségét is, s társadalmi helyzettől függetlenül mindenki előtt megnyitnák a lehetőséget a fiatal nemzedékek előtt, hogy idehaza, s ne máshol kereshessenek boldogulást. Érezhető, hogy a demokratikus ellenzék oldalán van ösztönző elképzelés a változtatások reményében, de persze ez még csak remény.

Ugyanakkor nem szabad elhallgatni, hogy a nyugati részekre az egyre nagyobb arányban bevándorlókkal szemben olykor-olykor fenntartásokkal is néznek egyesek. Ennek előfordulása végett a napokban még a katolikus egyház feje is felszólalt, miszerint teremtsenek jobb gazdasági feltételeket azokban az országokban, amelyek lakói tömegesen kivándorolnak, hogy ne az elmenetel legyen az egyetlen választási lehetősége annak, aki békére, igazságosságra, biztonságra és emberi méltósága teljes tiszteletben tartására vágyik. „Hagyjunk fel az előítéletekkel és a félelmekkel a migráció kapcsán” - írja. Joggal.

Kényszerítő körülmények

A kétharmad minden nap és minden órában összefogásra szólítja a demokratikus ellenzéket. Nem, nincs tévedés. Ez ma a helyzet. Csak tessék belehallgatni a közrádió híradásaiba, belenézni a köztévé hírműsoraiba, elolvasni a kormányhoz közel álló napilapokat, különösen a publicisztikákat, aztán figyelni kicsit a hatalom parlamenti arroganciáját, majd szemlézni a fideszes szóvivő-csapat megnyilatkozásait. És akkor egy pillanatnyi kétség sem lehet, hogy a köztársaság minden hívének és az Orbán-rendszer valamennyi kritikusának van teendője. Közösen.

A kétharmad jó úton van afelé, hogy megteremtse az összhangot saját menesztésére. És ez sem ellentmondás. Amikor a nemzet egyedüli képviselőinek állítják be magukat, amikor nemlétező jótéteményeikről beszélnek, amikor "bukott baloldalt" emlegetnek, amikor erőszakosnak, barbárnak és szélsőségesnek minősítik ellenzéküket, magukról állítanak ki bizonyítványt. De leginkább akkor tévednek, amikor mindenkit hülyének néznek. Egy amnéziás nemzeten szeretnének uralkodni.
Nem fog menni.

A kétharmad kommunikációja, hogy mindenről az ellenzék, a baloldal és a demokrácia híveinek állítólagos "aknamunkája" jut eszükbe, vissza fog ütni. Orbán szobrának - egyébként felesleges és szükségtelen - ledöntése alkalmat szolgáltatott nekik arra, hogy - immár sokadszor - nekimenjenek Bajnainak. Gyurcsánynak a közös ünneplést szorgalmazó üzenetéről csak annyi jutott eszükbe, hogy 2006 őszén mit tettek a rendőrök, de hogy ezt mi előzte meg, arról persze hallgattak. Herczog Edit szocialista EP-képviselőnek a Tavares-jelentésről írt - egyébként szerencsétlen és értelmetlen - néhány mondata nyomán a baloldalt - szintén sokadszor - kitaszították a nemzetből. Számukra minden egy irányba mutat. Maguknak akarják az országot és valamennyi polgárát.  Aligha fog sikerülni.

De mindez arra kényszeríti a demokratikus ellenzék pártjait és szervezeteit, hogy ne arról beszéljenek, ami elválasztja őket, hanem arról, ami közös bennük. Soha ilyen lehetőségük, de soha ekkora felelősségük nem volt. A szabadság - vágya - valóban összeköt.

Szolgaságunk furcsaságai

Nem vagyunk, és nem leszünk Európa, a bankok vagy a nagyvállalatok szolgái - mondta egyebek mellett a közelmúltban a Fidesz kongresszusán tartott beszédében Orbán Viktor. Tiszta beszéd, az ilyet szeretem, ha nem is értek egyet vele. Aki így beszél, nem kertel. Megszabadít a sorok között olvasás-hallás gyötrelmeitől és nehézségeitől.

Csak halkan kérdezem meg: legutóbb, amikor a Grundfos székesfehérvári szivattyúgyárát avatta, akkor a dán befektetőknek és a cég vezetőinek is elmondta, amit két nappal később a Fidesz kongresszuson? Mármint, hogy nem leszünk a nagyvállalatok szolgái? Ez a cég az elmúlt tizenöt évben közel 70 milliárd forintot ruházott be Magyarországon, és több mint kétezer magyar munkavállalónak ad munkát, így az orbáni értelmezésben elég nagy szolgahadat foglalkoztat. Amikor átvágta a gyáravató szalagját a miniszterelnök, tájékoztatta a dán cég vezetőit, hogy amit itt Magyarországon tesznek, nem illik a Fidesz ihlette szabadságharcos gazdaságpolitikába? Hogy valójában szolgaságot hoznak ezzel hazánkban? Kíváncsian hallgatnám a választ.

Ugyanezek a kérdések merülnek fel bennem, ha emlékezetembe visszapörgetem az elmúlt három év megannyi gyár-, üzemcsarnok-avatóját és alapkőletételét. Orbán Viktor - valamire való focistához méltóan -, lényegében egyetlen ziccert sem hagyott ki, ha hazánkban megtelepedett multik oldalán kellett megjelenni (páváskodni?) beruházás-avatókon. Hiába erőltetem memóriámat, egyetlen alkalomra sem tudok visszaemlékezni, amikor ilyen alkalmakkor a nagyvállalatok és a velük (az orbáni értelmezésben) szorosan összefüggő szolgaságról egy félmondatot kipréselt volna magából a kormányfő. Pedig számtalan lehetősége lett volna erre. Elment a Mercedes gyáravatóra, ott volt a nem akármekkora gyárbővítésen Győrben az Audinál. Tiszteletét tette Szentgotthárdon, ahol a General Motors bővítette kapacitásait, ő volt, aki a Suzuki tulajdonosával együtt ült be a megújított Swiftbe Esztergomban...

Ha Orbán Viktor a felsorolt eseményeknek csak az egyikén elmondta volna, hogy a nagyvállalatok magyarországi ténykedése valójában az újkori szolgaság intézményével azonos, akkor azt írhatnám, hogy karakán ember. Így nevezzük azokat a személyiségeket, akik helytől, időtől és hallgatóságtól függetlenül megfogalmazzák nézeteiket és meglátásaikat, legyenek azok bármennyire kellemetlenek vagy éppen ünneprontóak. Ha így tett volna a miniszterelnök, karakán embernek nevezném, ha nem is értenék egyet vele.

De mi a helyzet az olyan emberrel, aki a maga számára nyilvánvaló igazságokat elhallgatja - ezekben az esetekben a hazánkban megtelepedett külföldi nagyvállalatok vezetői előtt -, és minderről csak egy pártkongresszus akol melegében beszél? Azt csak mellékesen teszem hozzá, hogy mindezt egy olyan kongresszuson tette, ahol 99,9 százalékkal választották meg őt újabb ciklusra a párt vezetőjének, olyan előzmények után, hogy ebben a politikai formációban 1994 óta (!) nem volt kihívója.

Kétségünk ne legyen: ha a miniszterelnök szombaton a Gőgös Gúnár Gedeont olvassa fel az egybegyűlteknek (az Öreg néne őzikéje valahogy nem passzolna Fidesz pártkongresszusok légköréhez) ugyanolyan dörgő tapsot kapott volna, mint kapott az Európát, a bankokat és a nagyvállalatokat minden differenciálás nélkül elmarasztaló beszédéért.

Az idézett orbáni mondat egyéb kérdéseket is megválaszolatlanul hagy.

Menjünk sorba: ha az Európai Unió egyik tagországának kormányfője szerint a kontinens hanyatlik, és vele hanyatlik az EU is, akkor ez irányú aggodalmait miért nem mondjuk Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével osztja meg? Vagy Merkellel, Cameronnal, Hollande-dal vagy Tuskkal? Annak ugyanis semmit tétje nincs, ha önmagukban semmilyen politikai és személyes vegyértékkel nem rendelkező fideszes országgyűlési képviselőket, polgármestereket és pártfunkciókat traktálja ilyen beszéddel. (Szellemtörténetileg fontos olvasmány volna a miniszterelnöknek, ha csak belelapozna Niall Fergusson: Civilizáció - A Nyugat és a többiek című kötetébe, és rögtön világossá válna, hogyan is állunk manapság a Nyugat és a Kelet történelmi vitájában.)

És ha már a szolgaságnál tartunk, akkor akad itt még valami szokatlan. Furcsa szolgaság a magyaroké. Az EU hét évre szóló költségvetéséből (társfinanszírozással együtt) 8 ezer milliárd forint támogatást kap az ország. A hazai fejlesztések 97 százaléka(!) ebből valósul meg. Ami annyit tesz, ha ez nem volna, nem volnának fejlesztések Magyarországon, de nem volnának agrártámogatások sem. Albánia, Ukrajna, Macedónia, Szerbia kiváló példa arra, hogy a belső források felhasználásával miként tudja gazdaságát és társadalmát dinamizálni egy-egy ország. (Igyekeztem ironikus lenni.)

A szolgaság, a szolga-lét urat és urakat felételez. Ebből a viszonyból sok minden következik, de az semmi esetre sem, hogy az úr vissza nem térítendő támogatások formájában pénzeli a szolga fejlesztési igényeit. Orbán értelmezésében ez a szolgaság, ne értsünk félre semmit.

"Nagy öröm, hogy a kedvező tényezők hazánkban továbbra is megvannak. Megtisztelő a Grundfos bizalma Magyarország számára, és a kormányt elkötelezetté teszi abba az irányba, hogy a kedvező feltételek sorát minél jobban kibővítse" - jelentette ki az korábban idézett eseményen a szolgaság ellen harcoló miniszterelnök. Ez nem a pártkongresszuson elmondott beszéd hangja. Ezt a szivattyúgyár avatás mondta.