MSZP;DK;Közmunkás Szakszervezet;Együtt-PM;

2013-10-09 15:50:00

Az MSZP, az Együtt-PM és a DK támogatja a közmunkás-szakszervezet követeléseit

Az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció is támogatásáról biztosította a közmunkás-szakszervezet követeléseit.  Erről Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, a közmunkások szakszervezetének társelnöke számolt be újságíróknak.

 Az érdekképviselet egy hete fordult a három baloldali ellenzéki párthoz, azt kérdezve, támogatják-e követeléseiket. Ezek között szerepel, hogy a közmunkások kerüljenek vissza a munkatörvénykönyv hatálya alá (és részesüljenek például a gyermekek után járó pótszabadságból), illetve hogy a 8 órában foglalkoztatottak megkapják a nettó minimálbért. Emellett olyan munkahelyteremtő politikát szorgalmaznak, amely lehetővé teszi, hogy minden családban legyen valaki, aki egész évben dolgozhat.

Nyakó István elmondta: Mesterházy Attila MSZP-elnök, Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, a DK részéről pedig Molnár Csaba alelnök biztosította támogatásukról  követeléseiket. (Nyakó István a múlt héten azt mondta, az LMP-t nem sorolják a kormányváltásra esélyes baloldali demokratikus pártok közé, ezért nem keresték meg.) A szocialista politikus közölte, a 2014-es kormányváltás után hivatkozni fognak e vállalásokra, és a közmunkás-szakszervezet "a kormányváltó baloldal élő lelkiismerete lesz".

Kordás László, a szakszervezet főtitkára hangsúlyozta: követeléseik megvalósulása nem csak a közmunkások helyzetén segítene, a munka törvénykönyvének megváltoztatásával minden dolgozó ember jól járna, az igazságosabb közteherviselés pedig az átlagosan vagy az átlag alatt keresők megélhetését tenné könnyebbé.
Komjáthi Imre, a szervezet társelnöke arról beszélt: 28 éve dolgozik a vegyiparban, tíz éve szakszervezeti tisztségviselő, ez idő alatt megtanulta, hogy a munkaadók ígéreteit jobb dokumentumokban rögzíteni, ezért kértek a pártoktól is írásos garanciát követeléseik támogatásáról.