bérlet;közalkalmazottak;Autonóm Szakszervezetek Szövetsége;

2013-10-11 18:22:00

Autonómok: rendezni kell a közalkalmazottak bérét

 A 2014-re vonatkozó bértárgyalásokon kiemelten kell kezelni a közalkalmazottak bérének rendezését, valamint a létminimumhoz kell igazítani a minimálbért és országos bérmegállapodásra is szükség van - véli az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ).

  Az érdekképviselet pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: egyetértenek a napokban megjelent szakszervezeti béremelési igényekkel: a legkisebb munkabér és a bérminimum 6 százalékkal, valamint a keresetek 4,5 százalékkal való emelését szeretnék elérni, ami azt jelenti, hogy a minimálbér a jelenlegi 98 ezer forintról 104 ezer, a bérminimum pedig 114 ezer forintról 121 ezer forintra nőne.
    Az Autonómok országos bérmegállapodást, a közalkalmazottak bérének rendezését, a minimálbérnek a létminimumhoz való igazítását is szorgalmazzák.

    A gazdasági társaságok versenyképességének megtartását figyelembe véve a konföderáció fontosnak tartja azt is, hogy a kiskeresetűek nettó bérére kisebb adókulcs vonatkozzon. A szakszervezet ezek mellett az alkalmazotti kedvezmény újra bevezetését is elképzelhetőnek, sőt fontosnak tartja.
    A szakszervezeti szövetség szerint "döbbenetes", hogy állami alkalmazottak tízezrei dolgoznak a minimálbér szintje alatti alapbéren napi 8 órában úgy, hogy a kerestük meg sem közelíti a létminimumot.  Az ASZSZ ezért a közalkalmazotti tábla rendezését is alapvető tárgyalási pontnak tartja a 2014. évre vonatkozóan. 

    A minimálbér kérdése mellett a jövő évi bértárgyalások során nemcsak erre, hanem országos bérajánlásra kell törekedni Székely Tamás, az ASZSZ elnöke szerint. Az Autonómok abban érdekeltek, hogy a minimálbér nettó értéke elérje a létminimumot, amely saját szakértői számításaik szerint már 2011-ben is 97 ezer 340 forint volt - hívta fel a figyelmet az elnök a közlemény szerint.

    A szakszervezet kiemeli, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése óta nincs érdemi párbeszéd a szociális partnerek között, s ez a bértárgyalások során jelentősen megnehezíti az ágazatok és a munkahelyi szervezetek megállapodásait. Ennek ellenére az ASZSZ tagszervezetei idén az átlagosnál eredményesebbek voltak: ahol volt esély az érdemi párbeszédre, ott 3 és 5,5 százalékos béremelést hajtottak végre az idén; ez jelenősen meghaladja más konföderációk átlagát.