labdarúgó vb;Egervári Sándor;

2013-10-12 02:25:00

Egervári lemondott a törtenelmi vereség után

A hollandoktól pénteken elszenvedett 8-1-es vereséget követően lemondott posztjáról Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. pénteken elszenvedett 8-1-es vereséget követően lemondott posztjáról Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember a világbajnoki selejtezőmérkőzést követő sajtótájékoztatón közölte: a találkozó után jelezte Csányi Sándornak, a magyar szövetség (MLSZ) elnökének, illetve Vági Márton főtitkárnak, hogy a történelmi kudarc miatt távozik posztjáról.

A sajtótájékoztatón helyet foglaló Vági Márton főtitkár elmondta, elfogadták a lemondást és kedden az Andorra elleni vb-selejtezőn az eddigi pályaedző, Csábi József irányítja majd az együttest. A sportvezető hozzátette: a válogatottnak nem sikerült a legutóbbi selejtezőkön úgy teljesítenie, ahogyan azt a közönség elvárja, ugyanakkor reméli, hogy a drukkerek ott lesznek majd kedden a Puskás Ferenc Stadionban Andorra ellen.

Magát a találkozót csak röviden értékelte Egervári: "A holland csapat ma minden tekintetben felülmúlt minket, kiválóan játszottak, mi azonban gyatra teljesítménnyel asszisztáltunk ehhez." Mivel a románok és a törökök is nyertek pénteken, így a magyarok a csoport negyedik helyéről várják a selejtezősorozat keddi zárását. Matematikai esélye még maradt a magyar csapatnak a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, de ehhez Törökország nem nyerhet Hollandia, Románia pedig Észtország ellen, utóbbira pedig - az eddigi eredmények alapján - kicsi az esély. Ezzel kapcsolatban Egervári Sándor hozzátette, természetesen boldog lenne, ha a gárda kiharcolná a pótselejtezőt.

Egervári Sándort 2010. július 23-án nevezték ki szövetségi kapitánynak, irányításával a magyar válogatott 34 mérkőzésen 17-szer győzött, 8-szor döntetlent ért el és 9-szer kikapott.