felújítás;életveszély;építész;Erkel Színház;OperaKaland;Zoboki Gábor;

2013-10-15 07:50:00

Működőképes az Erkel Színház

Hosszabb távra működőképes lett az Erkel Színház, amit 2007-ben életveszélyre hivatkozva bezártak, mégis sokáig tovább próbáltak benne. Penészedtek a falak, korhadtak a vezetékek. Most, amit lehetett 1,7 milliárd forintból rendbe hoztak, ez azonban nem azt jelenti, hogy korszerű színpaddal rendelkezik az ország legnagyobb teátruma, de végre nyugodtan lehet játszani benne. Tegnap a sajtó munkatársai bejárhatták a hivatalosan november 7-én megnyíló épületet.

Hosszú huzavona után egy ideig nyugvópontra kerül az Erkel Színház hányatott története. 2007-ben, az évad végén bezárták, életveszélyre hivatkozva, bár ezt már akkor is többen vitatták. Ígéret hangzott el, hogy az épület százéves születésnapjára, azaz 2011. december 8-ra, vagy a totálisan felújított, vagy egy egészen új Erkelbe érkezhetnek díszelőadásra a nézők.

Nem így történt. Közben persze a ház állaga romlott. Újabb határidő született a felújított Erkel megnyitására. Azt is odébb tolták. Aztán tavasszal röpke tisztasági festés, meg a vizes blokkok rendbetétele után tartottak egy próbaüzemet, meglepően olcsó jegyárakkal.

Kiderült, ha ilyen jutányos áron lehet bejutni, az embereket tömegesen érdekli az opera. Jöttek fiatalok és aggastyánok, magányosak és családosak, adódtak újra e sokat megélt falak között forró esték. És OperaKaland címmel vitték az iskolásokat csoportosan is.

A sorozat folytatódik, most éppen a Háry Jánost nézhetik meg középiskolások. Az Erkelben ugyanis már elkezdődött az évad, bár még tartanak a kisebb felújítási munkák. A hivatalos megnyitót november 7-én tartják, Erkel Ferenc születésnapján.

Ókovács Szilveszter, Halász János, Zoboki Gábor a bejáráson

Halász János kultúráért felelős államtitkár a tegnapi bejáráson arról beszélt, hogy a fiatal nemzedékek operára, és balettre szoktatásának fontos helyévé kell az Erkelnek válnia. Hogy működőképessé válhasson a színház, arra biztosítottak 1, 7 milliárd forintot, és arra, hogy legyen elegendő pénz az üzemeltetésre, további 1, 1 milliárdot adtak. Azt ígérte, hogy ez a támogatás jövőre ugyancsak meglesz.

Körbejárjuk az épületet. Szép tiszták a falak, a homlokzat megváltozott, mutatós nagybetűkkel olvasható rajta a színház neve. Megnőtt a fogadótér, bejáratot alakítottak ki a mozgássérültek számára. Takarosabbak, tágabbak lettek az öltözők, melegebb hangulatú, sötétebb tónusú a nézőtér, megmaradt a kiváló akusztikát biztosító kagylóformája.

A székek között tíz centivel nőtt a sortávolság, így könnyebben be lehet araszolni közéjük. Emiatt viszont 1935-ről 1819-re csökkent a férőhelyek száma. A felújítást a Laki Épületszobrász Zrt. a Zoboki-Demeter és Társai Építészirodával közösen végezte. Zoboki Gábor építész arra a kérdésre, hogy az Erkelben régóta a legnagyobb probléma az opera- és balett előadásokhoz meglehetősen szűkös színpad, azt válaszolta, se elő- se hátsó színpad nincs, és a színpad magassága sem felel meg a kívánalmaknak.

Megújult a teátrum homlokzata. FOTÓ: VAJDA JÓZSEF/NÉPSZAVA

Ez, ami most történt, valóban csak ahhoz elegendő, hogy működhessen a színház. Szó volt még korábban egy több mint 3 milliárdos, és egy több mint 5 milliárdos felújítási keretről is, az előbbiből már lehetett volna igazán jót csinálni, az 5 milliárdon felüli felújítás pedig minden igényt kielégítő variációt eredményezett volna. Zoboki szerint előbb-utóbb el kell végezni a színpad teljes rekonstrukcióját.

Ókovács Szilveszter főigazgató azt mondja a színpadon - ahol éppen a Háry János díszlete áll -, hogy a felújított Erkel átadásával egy nagy álom teljesül. Nem csupán az övé, hanem a közönségé is, melynek jelentős része önhibáján kívül nem tudja kifizetni az Operaházban a jegyeket, de ide nyugodtan eljöhet.

És persze a művészek álma is teljesül, hiszen most jóval több lehetőségük lesz a fellépésre.  Gépesítettek több mindent, amit eddig puszta kézzel kellett elvégezni. Ez azért is fontos, mert így az Operaház produkciói könnyebben átkerülhetnek ide. Ugyanakkor az Erkelnek még nincs saját forgószínpada, a Háry Jánoshoz például bérelni kellett.

Tudakolom Ókovács Szilvesztertől, hogy korábban arról volt szó, körülbelül százhúsz opera- és balettelőadást tartanak itt, és más műfajok előtt is megnyílik a tér. Azt mondja, kétszáz saját előadást tartanak majd. Vendégül látnak vidéki opera- és táncprodukciókat. Lesz egy-egy könnyűzenei koncert is. De évad közben nem lesz musical, nyaranta viszont elképzelhető, hogy akár nagyszabású musical kerül színre.

Járjuk tovább az épületet. Érződik még a festékszag, véletlenül elindulok az alagsorba, arrafelé még igencsak festékes a lépcső. A nézőtéri büfé azonban már ragyog, megnyugtatóan a helyükön vannak Bernáth Aurél impozáns freskói - rossz rágondolni, hogy ezeket is el akarták távolítani.

Nincsenek viszont a falakon az egykori és a mostani énekesek képei, melyek a próbaüzem alatt még ott voltak. Jó volt szemezni velük, sokuk fotója több emléket is felidézett. Arról is szó volt korábban, hogy az Erkel után rögtön kezdődhet a szintén meglehetősen elaggott Operaház felújítása. A főigazgató azért csitít. A mostani elképzelések szerint 2015-2017 között kerülhet majd rá sor. Az bizony kóstál majd 20 milliárdot is. Hát majd meglátjuk.