Navracsics Tibor;közigazgatás;önkormányzati reform;

2013-10-18 19:12:00

Navracsics a közjót hirdeti

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az államigazgatási és az önkormányzati reform együtt szolgálja a közjót.

Navracsics Tibor pénteken Nyíradonyban azt mondta, a közigazgatási reform akkor lehet sikeres, ha azon belül nem állítják szembe az államigazgatást az önkormányzatisággal és a polgármestert a kormánymegbízottal, hiszen együtt szolgálják a közjót.

"Az új közigazgatási reform csak akkor lehet sikeres, ha partnerségre épül. Az önkormányzatok és az államigazgatás, a polgármesteri hivatal és a járási hivatal nem ellenfelei egymásnak, hanem kiegészítik egymást" - húzta alá Navracsics Tibor a nyíradonyi járási hivatal új épületének avatásakor.

Megjegyezte: Nyíradonyban ez a jövőben szimbolikusan is teljesül, hiszen a járási hivatalt a polgármesteri hivatallal egybe építették, így ez lett a "közjó háza".

A miniszterelnök-helyettes azt mondta: a középületek állapota azt is jelzi, hogy az állam mennyire becsüli meg polgárait, és mennyire tartja saját magát.

"Emlékszünk arra, hogy a szocializmus egyik legszomorúbb jellegzetességei pontosan azok a városok voltak, amelyek málló vakolatú, romos, elhanyagolt középületeket mutattak, jelezve azt is, hogy a kommunista rendszer mennyire becsülte a polgárait" - fogalmazott a miniszter.

Hozzátette: a közigazgatási reform nemcsak jogszabályokból áll, hanem kézzelfogható jelei is vannak.

Navracsics Tibor megjegyezte: nem elsősorban presztízs, sokkal inkább lehetőség és felelősség egy járás központi városának lenni. Nyíradony e felelősség mellett vállalta azt is, hogy példát mutat, miként tud az államigazgatás és az önkormányzat együttműködni. 

Nyíradonyban először 1926-ban épült járási hivatal, a település 1951-ben vesztette el járási központi szerepét. Az új, 568 négyzetméteres épület a 716 millió forintos nyíradonyi funkcióbővítő városrehabilitációs program keretében épült fel.

Tasó László (Fidesz-KDNP) polgármester, országgyűlési képviselő beszédében azt emelte ki, hogy Nyíradony 62 év után visszajutott oda, ahol korábban volt: a város újra járási székhely. Szavai szerint ehhez kitartó munkára, türelemre és szerencsére is szükségük volt az elmúlt évtizedek során.