Etyek;Korda Sándor Filmstúdió;filmgyár;Filmbuilding;

2013-10-19 07:50:00

Forgatás a Borgiák díszletében

Ugráltunk, futottunk, menekültünk, féltünk, örültünk, frászt kaptunk a kamera előtt - az etyeki Korda Filmpark új programjának bemutatóján meghívottakként mi voltunk a közönség és az interaktív játszótársak is egyben a sajtótájékoztatón.

A meghívó úgy szólt, hogy az etyeki Korda Filmpark kreatív csoportja a tavaly óta sikeresen futó Filmbuilding programjának új sorozatát akarja bemutatni sajtótájékoztatóval egybekötött VIP rendezvényen. Ahogy a szöveg mondja: hogy testközelben élhessük át a filmforgatás izgalmas pillanatait a klasszikus filmtrükkökön át a high-tech digitális trükkökig. Így mi magunk lettünk a szereplői annak a három perces filmecskének, aminek az alapját természetesen az alkotócsapat előre képre rögzítette. Minket utána szépen beledolgoztak digitális trükkök segítségével a kis időutazásos mesébe.

A filmezéssel összekapcsolt bemutató része annak a szórakoztató programnak, amellyel a Korda Filmpark várja az érdeklődőket. Mint ismeretes, két éve lett készen az a szórakoztató-ismeretterjesztő látványpark az etyeki Korda Stúdió területén, amely 1,19 milliárd forintból épült, s fele részt az új Széchenyi terv segítségével valósult meg. A Korda Stúdió nagyralátó tervét 2004-ben a két tulajdonos, Demján Sándor és Andy Vajna azzal a reménnyel ismertette, hogy Európa legnagyobb és legfejlettebb technikával felszerelt filmstúdióját építik meg Etyeken, szállodákkal és kiszolgáló építményekkel, ahová a nagy hollywoodi produkciók fognak özönölni. Sok minden közbeszólt, az eredeti terv csak részben valósult meg. (Mire például megépült volna a mondjuk a Titanic pusztulásának egy újabb felvételét is lehetővé tévő medence, a digitális technika mindentudása már feleslegessé tette a költséges stúdióberendezéseket.)

A magántulajdonban lévő Korda Stúdiót 2007-ben adták át, 90 millió eurós költséggel épült meg a hat műterem, köztük a világ legnagyobbja, az 5975 négyzetméter területű óriás. A hollywoodi szuperprodukciók özönlése sajnos alatta maradt a várakozásoknak, úgyhogy dicsekvésnek maradt a Pokolfajzat 2 - Az Aranyhadsereg című blockbuster, amely itt forgott Etyeken Guillermo del Toro rendezésében. Hozzá jön a Borgiák tévésorozat két évada, amely ugyancsak a Korda Stúdióban forgott. Előbbi kedvéért felépítettek egy majd 10 ezer négyzetméter kiterjedésű részletet New York-ból. Bár már láthatóan pusztul, máig ez a legkedveltebb látványosság a filmparkban, különösen az a sarok, ahol a filmbeli zöld szörny fejét szétloccsantották. (A falak máig zöldek…) A másik óriási díszletegység a Borgiákhoz épült, az olasz reneszánsz építészet jegyeit viselő egykorú házakkal, girbe-gurba mellékutcákkal, vatikáni bejárattal, Szent Péter Bazilika aljával, s egyéb érdekességekkel.

Miután filmforgatás nem kínálkozik olyan gyakran, mint kívánatos lenne, az etyeki stúdió kitalált magának egy szerepet: filmparkként él tovább. Mióta megnyílt, a két év alatt több tízezren nézték meg a díszlet városrészeken kívül a filmtrükköket és filmes kellékeket bemutató kiállítást, s a stúdiókat. A filmpark most új, interaktív sorozattal áll elő mindazoknak, akik hajlandók megfizetni a kissé borsos árat azért, hogy egy jópofa filmsztori szereplői lehessenek, s a róluk forgatott filmrészleteket felhasználva mindenféle csodák essenek meg velük a vásznon, a digitális technika közbenjárására.

Meghívottakként mi is ezt a sztorit játszottuk el: futottuk, féltük, pánikoltuk, ugráltuk, ujjongtuk végig a reneszánsz díszletházak között azt a rendhagyó sajtótájékoztatót, ahol a Room 168 nevű csapat fiatal alkotói tökéletes interaktív formában mutatták be Az idő foglyai című három perces új filmjüket. A sztori szerint egy meghibásodott időgép a jövő helyett a múltba, történetesen a Borgiák reneszánsz kori etyeki díszletei közé repít minket, akikre egy gonosz pap ráuszítja a falusi népet, mi meg menekülünk. A végén visszatérünk az idő fogságából, de közben mindenfélék történnek velünk. A forgatás szórakoztató szerepjátékként működik. Szabó András rendező (művész nevén Emil Goodman, hisz a játék szerint hollywoodi sci-fit forgattunk együtt) és Mednyánszky René operatőr - a MOME animációs szakán diplomázott ifjú filmesek - utasítására hol egyenként, hol tömegesen mindenféle mozgásokat, érzelmeket és indulatokat kellett imitálnunk. Megjátszottuk, hogy híreket mondunk, számítógépet manipulálunk, a reneszánsz házak között rémüldözünk és menekültünk, majd kapaszkodunk a visszatért időgép madzagjába. A mutatvány az, hogy a legmodernebb filmes trükkök segítségével az eredeti alap felvételt és a rólunk készült filmecskét a Room 168 csapat a modern technika segítségével egymásba illesztette. A végeredményt megtapsolhattuk. Ez a filmpark legújabb szenzációja a nagyközönségnek.

Rendezőink elmondták, a sztori másik három perces része a jövőbe repíti a szereplőket, ehhez a New York-i díszletet használják. Szerintük munkahelyek csapatépítő foglalkozásának például remekül beválik a forgatási helyzet, akciók közben sok minden kiderülhet egy-egy játszótársról.
November vasárnapjain a Korda Filmpark a Vöröskereszttel karöltve Adományozz mosolyt! elnevezésű jótékonysági gyűjtést szervez a csapdi bázis iskola rászoruló diákjainak.