tárgyalás;Hummer;rendőrgázolás;Szegedi Törvényszék;

2013-10-22 12:21:00

A Hummeres gázoló balesetről beszél

Megtagadta a vallomástételt, felolvasott korábbi vallomásaiban azonban következetesen balesetnek nevezte a történteket az az osztrák férfi, aki a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre rendőrjárőrt.

A Szegedi Törvényszéken kedden elkezdődött perben az ügyészség Thomas Robert B.-t hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja.

Az autószerelő végzettségű vádlott több vallomásában arra hivatkozott, hogy kölcsönkapott Hummerje instabil volt, műszaki hibákkal küszködött, amelyeket igyekeztek megjavítani, de nem jártak sikerrel. A férfi azt mondta, az egyik rendőr lefújta paprikaspray-vel, ezért szinte egyáltalán nem látott, amikor állítása szerint véletlenül elütötte a sértettet.

Thomas Robert B. következetesen tagadta, hogy rátámadt volna a társa segítségére siető rendőrre, és azt is mondta, bár több kés is volt nála, azokat soha nem fogta a járőrre. A vádlott közölte, halálfélelme volt, pánikba esett, nem értette, miért támadt rá a rendőr. Állítása szerint megpróbált segíteni a sérült járőrnek, stabil oldalfekvésbe akarta helyezni, és többször is kérte a járókelőktől, lássák el a férfit.

A vádlottra több mint tíz lövést adtak le, a golyók a combján, a csípőjén, a térdén és a kezén találták el. A férfi azt állította, a kézlövés már akkor érte, amikor magát megadva, kezeit magasba emelve elindult a rendőr felé.

A tárgyalás délután egy szemtanú, egy román kamionsofőr meghallgatásával folytatódik.