Barack Obama;reform;Fehér Ház;Obamacare;egészségbiztosítási rendszer;MSNBC.;Kathleen Sebelius;

2013-10-24 07:42:00

Technikai hibák miatt akadozik Obama reformja

Barack Obama azt ígéri, mielőbb orvosolják az október 1-én életbe lépett új egészségbiztosítási rendszer technikai problémáit. Az elnök fehérházi beszédében azt mondta, nála senkit nem bosszant jobban, hogy akadozik a honlap, ahol a "megfizethető egészségügyi ellátási törvény" értelmében hat hónapon belül fel kellene íratkozni azoknak, akiknek eddig nem volt egészségbiztosítása.

Csakhogy felmérések szerint öt próbálkozó közül csak egynek sikerült egyáltalán belépni a rendszerbe, a spanyol nyelvű honlap pedig még egyáltalán el sem indult - számolt be róla az MSNBC. Bár az Obamacare bevezetését ismertető tisztviselők azt ígérték, rendkívül egyszerű lesz a jelentkezés, valójában sok a probléma.

Ha valakinek nem sikerül jól kitöltenie a lapot, a rendszer nem regisztrálja a jelentkezését. Az egyes államok illetékesei sem igazodnak el a szövetségi rendszerben. A Fehér Ház adatai szerint eddig húszmillióan kattintottak rá az egészségbiztosítási honlapra, s mintegy félmillióan adták be a jelentkezésüket.

Azt nem tudni, csak azért ennyien, mert a többiek elakadtak valamilyen számítógépes probléma miatt. Előzetes becslések szerint arra számítanak, hogy 2014 március végéig legalább 14 millióan csatlakoznak a rendszerhez. Egyébként nem csak az interneten, személyesen vagy telefonon is lehet jelentkezni.

Az egészségügyi minisztérium azt közölte, a legjobb szakemberek bevetésével éjjel-nappal dolgoznak a hibák kiküszöbölésén. A republikánus ellenzék, amely eleve az egészségbiztosítási reform elhalasztását szorgalmazta, az egészségügyi miniszter, Kathleen Sebelius fejét követeli.Sebelius, a volt kansasi kormányzó hónap végén tanúskodik a kongresszusban a reformról.

Friss felmérések szerint továbbra is sok a fenntartás az amerikai közvéleményben. Egy CNN/ORC közvéleménykutatás azt találta, csak a megkérdezettek 41 százaléka támogatja a törvényt, 50 százalék ellenzi.

Az ellenzők közül azonban 12 százalék azért bírálja, mert nem vezettek be általános, ingyenes egészségügyi ellátást. Az ABC News/Washington Post felmérése azt mutatta, 46 százalékos az Obamacare támogatottsága, 49 százalék ellenzi.