költségvetés;Kerényi Imre;

2013-10-26 07:47:00

Kerényi nem tudja, mire költ

Kerényi Imre kormánymegbízott nem tudta megmondani lapunk kérdésére, hogy milyen programokra költi egy csütörtöki kormányhatározatnak köszönhetően kapott 336,9 millió forintot. A jelentős közpénz felhasználásával kapcsolatban csak annyit mondott, ő kiválóan végzi a munkáját, és azt kérte, hogy az újságíró pedig derítse ki, mire is megy ez az összeg.

Mint ismeretes a kormány 336,9 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a magyar kulturális értékek megőrzése és fejlesztése ügyével összefüggő feladatokért felelős miniszterelnöki megbízott tevékenységének finanszírozására. A határozat szerint jövőre további 281,1 millió forint összegű támogatást kap a miniszterelnöki megbízott a 2014. évi központi költségvetési keretből. A Miniszterelnökség honlapja szerint a magyar kulturális értékek megőrzése és fejlesztése ügyével összefüggő feladatokért felelős miniszterelnöki megbízott 2011. május 15-ől Kerényi Imre.

Igaz Kerényi szavai korábban sem jelentettek eligazodási pontot az általa elköltött pénzekkel kapcsolatban. A Nemzeti Könyvtár című, gyakran jogdíjak kifizetése nélkül kiadott könyvsorozat elindításra kapott 2012-ben mintegy 300 millió forintot Kerényi, amely akkori állítása szerint 14 könyvcím 140 ezer példányban való megjelentetése mellett közterek felújítására, szoborállításra fordítódott volna. Ám a lapunk birtokába jutott szerződés szerint a teljes 300 millió forintos összeget a könyvek kiadására fordította, melyek valóságos előállítása ennek harmadából megvalósítható piaci szereplők szerint.

A Miniszterelnökség sajtóosztályától lapzártánkig nem kaptunk választ arra, hogy Kerényi mire fordítja az év hátralévő néhány hónapjában a rendelkezésére bocsátott összeget. Mindenesetre a Nemzeti Könyvtár jövőre megjelenő újabb köteteire a következő évi költségvetés újabb 281,1 millió forintot biztosít.