Volt egyszer egy Pannónia

Publikálás dátuma
2013.10.28. 06:52
Bársony Éva
Ötven év sikertörténetét igyekszik majd száz percbe sűríteni egy friss dokumentumfilm, a Pannónia Anno. A maga módján a film is sikertörténet, már hogy elkészült, s a napokban az Uránia díszes vendégserege előtt le is pergett. Szalay Péter rendező még akkor fogott hozzá a filmhez, amikor még létezett Magyar Mozgókép Közalapítvány, mert még azokon a régi pénzeken indult a forgatás.

Később a Nemzeti Kulturális Alap is hozzátett még, végül a sort a Magyar Nemzeti Digitális Archívum zárja, mint új idők új finanszírozója. Száz perc nem kevés, mondhatni kimerítő élvezet, még ha a magyar animációs művészet örökbecsű és szívesen látott darabjaiból peregnek is idézetek a vásznon.

Érezni, hogy Szalay hősiesen küszködik az óriási anyaggal. A film a múlt század 50-es éveitől idézi fel a Pannónia Rajzfilmstúdió történetét, a magyar rajzfilmgyártás hőskorát és aranykorát, benne elképesztően pazar alkotásokkal és alkotói arcképcsarnokkal. amilyennel nem sok ország dicsekedhet.

A filozofikus gondolatokat képpé varázsoló egyedi filmek, az egész estés játékfilmek, a máig rongyosra nézett televíziós sorozatok, mesefilmek. És ne feledjük, az első magyarországi Oscar-díj is oda, a Pannóniába érkezett, egy bravúros animációs rövidfilmért.

Máig él a mondás, hogy a nyolcvanas évekre a világ egyik legjelentősebb animációs műhelye lett a magyar Pannónia. És mindebből mi maradt mára? Elmesélendő filmtéma.

Pár mondatos megszólalások, pillanatképek, miniportrék sorából rakja fel a film az évtizedek káprázatos dicsőségtábláját, (rajta egypár pontatlansággal) és sok-sok filmes idézettel.

Olykor a történetmondás, olykor az alkotói műhelymunka, olykor az animált kép kap hangsúlyt, s még azok a hősies idők is megszólalnak, amikor fű alatt, maradék filmből forgott le egy-egy szenvedélyesen akart terv.

A film sok is, meg kevés is. Azzal, hogy elkészült, meghozta az étvágyat. Bizonyíték, hogy egy többrészes, komoly szerkesztői apparátussal dolgozó sorozatot érne meg az a több évtizedes sikertörténet, amit úgy hívtak: Pannónia.

Szerző
Frissítve: 2013.10.27. 20:20

Tündéri Rózsalovag az Andrássy úton

Publikálás dátuma
2013.10.28. 06:50
Szabóki Tünde, Mester Viktória és Alfred Muff a Rózsalovag című opera jelenetében FOTÓ: CSIBI SZILVIA
Nekilendülhet Operaházunk, hogy fölzárkózzék az európai középmezőnyhöz - véltem szeptember végén a Falstaff fölújítása alkalmából. Örömmel kell beismernem, hogy tévedtem. Az Andrássy úti együttes javára. Nem röpült el egyetlen hónap sem, és októberben olyan Rózsalovag sorozat ment le, amelyet bármelyik kontinentális dalszínház büszkén mondhatna magáénak.

Richard Strauss nem könnyű feladat elé állítja a zenekart, olyan bécsies hangzást követel meg tőle, amilyennek az elmúlt évtizedekben maradéktalanul talán csak München tudott megfelelni, a felejthetetlen Carlos Kleiber vezényletével.

Meg Londonban hazánk szülötte, Solti György. Most pedig egy másik magyar származású karmester közelítette ezt meg Budapesten, az Ausztriában végzett Stefan Soltész. A nyitánytól a mesésen lírai fináléig nagy örömet szerzett hallgatóinak, bár néhány fortissimónál túlságosan is harsányra ösztökélte együttesét.  

Ami azonban maradéktalan örömre serkenthet minden magyar operanézőt, hogy olyan női hármast produkáltunk, amilyennel manapság kevés társulat kérkedhet. A tábornagynénak és ifjú kedvesének a szerelmi kettőse kezdettől annyira lírai és ihletett volt, hogy helyenként Gwyneth Jones és Brigitte Fassbaender duettjét idézte föl.

Mester Viktória csakugyan mestere a mezzoszoprán hangnemnek, bársonyosan hízelgő fekvése a legszebb árnyalatokat varázsolja ki belőle, holott repertoárja Octaviant még nem is említi.

Aligha véletlen, hogy indító professzorai között tudhatja a zenés színpad egyik legrátermettebb és egyik legtöbbet tudó varázslóját, az idehaza ma nem kell, Németországban pedig keresett Kovalik Balázst.

Kovalik növendék volt ugyancsak Hajnóczy Júlia, a hajlékony szoprán, az üde és kedves Sophie, nem véletlen tehát, hogy ez a hármas, a tábornagynét éneklő Szabóki Tündével együtt így állt össze.

A férfiúi "mezőny" a jobbára külföldről meghívott vendégművészekkel, már nem ennyire egyértelmű. Ochs báró szerepe az operaműfaj egyik legparádésabb basszus fekvése. Néhol vetekszik Mozart legendás figuráival is, a magyar Rózsalovag parádéból nemzetközileg is kiemelkedett Székely Mihály páratlan alakítása.

A svájci származású Alfred Muffot a szakma basszbaritonként tünteti föl. Szépen is zeng a hangja, nem megvetendők a mélységei sem. Csakhogy Richard Strauss Ochs bárót basso profondóra, a legkormosabb fekvésre írta, és a második fölvonás nagyigényű fináléjában, ebben a színészileg is parádés szerepben, ha Muff csalódást nem keltett is, de a megszokott élményektől elmaradt.

Azon lehet vitatkozni, hogy Ochsot mindenképpen testes, nagypocakú figurának kell-e ábrázolni, de kétségtelenül parlagian kellemetlen vidéki kisnemes, amihez Muff túlságosan is elegáns volt. Holott a komponista szerzőtársa, a Mozart Da Pontéjára emlékeztető von Hofmannsthal ezt az ökörnyi műveltségű bárót nem véletlenül keresztelte el Ochsnak.

Faninalként Peter Edelmannt, a legendás Otto fiát köszönthettük, de bárcsak a már meghalt édesapát láthattuk volna, az operatörténet egyik legnagyobb Ochsát. Mert a fiú humora nem éri utol az atyáét, már azért sem, mert nekünk Faninalban is felejthetetlenek az emlékeink, a gyáva bunkóság ábrázolásában utolérhetetlen Maleczky Oszkár.

A Rózsalovag fináléját, ezt a tündéri hármast sok zenetörténész a mozarti költészethez hasonlítja. Aligha túlzás a megállapítás, és a jelenlegi hölgykoszorú (Mester, Szabóki, Hanóczy) a triót ennek megfelelő szépséggel és áhítattal tolmácsolta.

Csupán az általában jeles zenekari kíséret ebben is kissé erőteljesen, nem a kellő finomságú poézissel állt mögöttük. Kár, hogy a sorozat az Andrássy úton egyelőre lezárult. Illetve még két, nagyon is említésre méltó kellemes meglepetés.

Az olasz énekes hálátlan, mert csupán egyetlen gyönyörű áriáját a fiatal, de nem kezdő Boncsér Gergely énekelte, a közelmúltból fölidézve Réti József etalon alakítását.

És a már félig magyarrá lett ciprusi Mitilineou Cleo Marianne-ja; a kis olasz szélhámos nőből olyan karaktert formált, amit ha így folytat és nálunk marad, a társulat örvendetes gyarapodását ígérheti.

Szerző

Fél évszázad a zene bűvöletében

Publikálás dátuma
2013.10.28. 06:45
Hunyadi Zoltán: „Magam is meglepődtem, a csikóhad milyen hamar pódiumképessé vált” FOTÓ: NÉPSZAVA
Vannak jelentős kórusok, nemzetközileg elismertek is, mégsem lehetünk elégedettek, ha a kórusmozgalom aranykorához mérjük a mai helyzetet - mondja az ötvenéves fennállását ünneplő Monteverdi Kórus alapítója, a nyolcvanegy esztendős Hunyadi Zoltán karnagy.

- Idén ünnepli a Monteverdi kórus az ötvenedik évfordulóját, hogyan, milyen körülmények között alakult meg az együttes?

- 1963 őszén alakult meg az együttes 16 fővel, javarészt húsz év körüli fiatalokból, akik zömében barátok, ismerősök, tanítványok voltak.

- Ön 1959-től az Esztergomi Tanítóképző Főiskolán tanított…

- Igen, egészen nyugdíjba vonulásomig ott tanítottam. Magam is meglepődtem, hogy ez a csikóhad milyen hamar pódiumképessé vált. Persze nem a Mozart Requiemmel kezdtük. Népdalfeldolgozásokat, madrigálokat énekeltünk. Két év múlva országos minősítést szereztünk, először ezüst koszorút, majd egy év múlva az arany koszorút is megkaptuk. Nagyon fontos volt az életünkben, hogy a magyar kórusművészet nagyjai, mint Bárdos Lajos, Farkas Ferenc, Horusitzky Zoltán, Gárdonyi Zoltán, Karai József írt nekünk műveket, de külföldről is kaptunk alkotásokat, például az olasz Mouro Zuccantétől.

- Hol léptek fel?

-  Programjaink, szerepeléseink kezdetben elsősorban Esztergomhoz és a környékhez kötődtek, de hamar eljutottunk más városokba és külföldre is. 1966-ban vettünk részt először a Pécsi Kamarakórus Fesztiválon, ahol többek között Bárdos Lajos nekünk írt művét énekeltük nagy sikerrel. Egy oldalas méltatást írt rólunk a Muzsika című folyóirat, ami nagyon komoly rangot jelentett, különösen egy három éve létező együttes számára. Két alkalommal élő rádiókoncertet is adtunk, és számos televíziós fellépésünk is volt.

- Mennyiben növekedett a kórus létszáma az idők folyamán?

- A hatvanas évek végétől már 26-29 énekessel dolgoztunk.

- Milyen bázison dolgoztak, dolgoznak?

- A megyei kisipari szövetkezetek patronálták az együttest a hatvanas évektől, megértő és segítő módon, igazán nem volt panaszra okunk. A hetvenes évek végétől pár esztendeig a pedagógus szakszervezet viselte gondját az együttesnek, de legalább 15-20 éve már nincs fenntartónk. Jelenleg egyesületként működünk, nem épp könnyű anyagi helyzetben.

- Pályázatokon nem tudnak indulni?

- Most az ötven éves jubileumi koncertsorozatra kaptunk 120 ezer forintot egy pályázaton, de a napi kiadásokra valót magunknak kell összeszedünk. Nagy segítséget jelent, hogy a Tanítóképző Főiskola ingyenesen biztosít helyet a kórus próbáinak, illetve kottatárának.  

- Említette a külföldi fellépéseket…

- Az első külföldi fellépésünk 1969-ben, a finnországi Kuopioban volt. 1970-ben pedig Ausztriában jutottunk ki az első nemzetközi kórusversenyünkre, ahol különböző kategóriákban egy első és egy második díjat el is hoztunk. De volt olyan, hogy egy-egy testvérvárosi kapcsolat motorja a kórus fellépése volt. Több tucat helyen jártunk Európában: Ankarában, Barcelonában, Arezzóban, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsem. Számos  fesztiválon és kórusversenyeken vettünk részt, amelyek során három első, és öt második helyet szereztünk. De volt, hogy mi hívtuk meg a kórusélet színe-javát, 1993-ban Esztergomban Cantemus '93 fesztivál szervezőjeként például 450 énekes jött el hozzánk, japán, holland, német kórusok. Sokan még ma is felejthetetlennek nevezik ezt a fesztivált.  

Névjegy
Hunyadi Zoltán karnagy neve összeforrott a magyar kórusművészettel és Esztergommal, az általa alapított esztergomi Monteverdi Kórussal. Tanítók százai vallják magukat büszkén tanítványának, hisz 45 évig állt a pedagógusképzés szolgálatában.
1932. december 4-én született Maglódon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1957-ben végzett középiskolai énektanári és karvezető szakon, Vásárhelyi Zoltán tanítványaként. Hegedűtanári diplomáját is jeles eredménnyel szerezte meg a Zeneakadémián, ahol Országh Tivadar tanítványa volt.
Már főiskolai évei alatt is aktív dirigensként ismerték, vezényelte a Honvéd Központi Zenekart, a Postás Szimfonikusokat, a MÁV Szimfonikus Zenekart, segédkarnagya volt a MÁV Központi Vegyeskarának. Diplomája megszerzése után a Ceglédi Városi Vegyeskart szervezte és vezette két évig.
1959-ben az Esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézetbe adta be pályázatát, ahol megszakítás nélkül 45 évig, nyugdíjazásáig oktatta a zene szeretetére tanítványait, és ismertette meg velük a tanítás kodályi elveket követő, változatos módszereit. A művészeti tanszék ének-zenei szakcsoportvezetőjeként 1965-70-ig kimagasló eredményeket ért el.

- Miért épp Monteverdit választották névadóként?

- A legenda szerint Monteverdi járt Esztergom környékén a keresztes hadakkal, ám nem elsősorban ezért vettük fel a nevét, inkább munkássága előtti tisztelgésként.

- Hogy látja a kórusművészet mai helyzetét?

- Bár vannak jelentős kórusok, nemzetközileg elismertek is, mégsem lehetünk elégedettek, ha a kórusmozgalom aranykorához mérjük a mai helyzetet.


Szerző
Frissítve: 2013.10.27. 21:06