költségvetés;Országgyűlés;általános vita;

Véget ér a költségvetés tárgyalásának első fordulója

Az Országgyűlés mai ülésén véget ér a jövő évi költségvetés általános vitája, amely négy ülésnapon át tartott az elmúlt egy hétben.

A Ház e heti utolsó ülésnapja reggel 8 órakor kezdődik, a képviselőknek ezúttal már csak összesen négy óra áll rendelkezésükre a 2014 büdzsé értékelésére. A parlament még múlt csütörtökön kezdte el a költségvetés, összesen 30 órás időkerettel kiírt általános vitáját, amely a pénteki és keddi ülésnapokon is megnyílt.

Az Országgyűlés honlapján elérhető ülésterv alapján a költségvetés részletes vitájára, vagyis a benyújtott módosító javaslatok értékelésére november második hetében kerülhet sor. A képviselők ezt követően fogadhatják el a büdzsé fő számait, amely után ismét megnyílik majd a vita a 2014-re tervezett állami kiadásokról és bevételekről, de ekkor már csak az egyes fejezeteken belül hajthat végre változtatásokat a parlament.

A kormány költségvetési javaslata 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, GDP-arányosan 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol. A kabinet várakozása szerint a fogyasztás 1,9 százalékkal, a reálkereset 2 százalékkal nőhet jövőre, míg az államadósság a GDP 76,9 százalékra csökken az idén év végén várható 77,4 százalékról.
Az ülésnap további részében két törvényjavaslat általános vitáját bonyolítják le a képviselők. Elsőként a növényfajták állami elismeréséről szóló törvénymódosítás kerül terítékre, majd a kormány azon javaslata, amely az iratbetekintés és az üzleti titokká minősítés szabályait is megváltoztatná a versenytörvényben.