Csehország;Milos Zeman;kormányalakítás;szociáldemokraták;tárgyalások;Bohuslav Sobotka;

2013-10-31 06:37:00

Nem lesz kormánytag a milliárdos pártja

Amíg nem oldják meg belső vitáikat a cseh szociáldemokraták, addig nem várható előrelépés a cseh kormányalakítási tárgyalásokon. Továbbra sem világos ugyanis, ki irányítja a CSSD részéről a megbeszéléseket a többi párttal.

Az ellentétek kibékíthetetlennek tűnnek Bohuslav Sobotka pártelnök és helyettese, Michal Hasek között. A szembenállás oly mértékű, hogy a párt kettészakadása sem elképzelhetetlen. Sobotka mellett hétfőn és kedden is néhány százan tüntettek, ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ő lenne a népszerűbb.

Hasek élvezi Milos Zeman államfő és az elnökség többségének bizalmát. A szociáldemokrata elnök és a cseh államfő közötti ellentétek tíz évvel ezelőttre nyúlnak vissza.

2003-ban ugyanis Sobotka a CSSD azon politikusai közé tartozott, akik nem támogatták Zeman államfővé való jelölését. Zeman befolyása azonban ma is erős a szociáldemokrata párton belül. A CSSD ügyei kapcsán vízválasztó lesz a párt végrehajtó bizottságának november 10-re tervezett ülése.

Ekkor születhet döntés arról, maradhat-e Sobotka a baloldali politikai erő élén. Az elnökség vasárnap a vártnál gyengébb választási eredmény miatt lemondásra szólította fel a politikust, ő azonban nem volt hajlandó távozni.

A voksolás második helyezettje, az ANO, valamint a kereszténydemokrata KDU-CSL jelezte, hajlandó lenne együttműködni a szociáldemokratákkal.

Andrej Babis, milliárdos vállalkozó, az ANO elnöke csütörtökön találkozik Sobotkával. Babis jelezte, pártjával nem kíván közvetlenül részt venni a kormányzati munkában.

Utalt arra, a kabinetek kívülről biztosítaná annak fennmaradását. "Már teljesítettük a választási ígéretünket azzal, hogy megakadályoztuk a kommunisták visszatérését a hatalomba. Sosem állítottuk azt, hogy be akarunk kerülni a kormányba" - hangoztatta Babis.