Előfizetés

Varga Imre 90 éves

Hamvay Péter
Publikálás dátuma
2013.10.31. 06:48
Leginkább portréi és emlékművei maradandóak FOTÓ: K2 PRESS
Ma 90 éves korunk egyik legmeghatározóbb, legtöbbet foglalkoztatott szobrászművésze, Varga Imre. Az igazán nagyformátumú, kiapadhatatlan alkotóerejű, és hosszú, termékeny élettel megáldott szobrászok, mint például Kisfaludi Strobl Zsigmond, vagy Varga Imre pályája nemcsak stíluskorszakokat ível át, hanem - legalábbis errefelé - történelmi korszakokat, egymással küzdő rendszereket is.

Varga Imre narratív, figurális alkotásai mindvégig kedveltek voltak - politikai rendszertől függetlenül - a döntéshozók és a közönség körében is.

Ezért aztán irigye is van számos. Munkái - a modern irányzatoktól megérintetten - de mindvégig közérthető nyelven beszélnek a megidézett történelmi személyiségekről, József Attiláról, Adyról, Raul Wallenbergről, Táncsics Miháyról, Czóbel Béláról, Károlyi Mihályról, Szőnyi Istvánról, Bartók Béláról, Kálmán Imréről, és a sor hosszan sorolható.

Bár számos műfajban alkotott, mégis emlékművei és portréi a legfontosabbak.  Szobrai  gyakran túlélték az azokat megrendelő korszakokat, s áldozatául estek, esnek  az újaknak.

Csinált Lenin szobrokat is, nem keveset. Sőt a 60-as évek végétől épp a hatalmi reprezentációhoz leginkább kötődő emlékműveinek köszönhette karrierjét.

Mohácsi Lenin szobrát a Kádári konszolidáció szimbólumának is tekinthetjük. Hőse megkettőződik: Monumentális profilképként jelenik meg egy külön  póznán lobogó zászlón, és egy lépcsőn hanyagul zsebredugott kézzel, szórakozottan lefelé lépkedő figuraként, sugallva, egy közülünk, írja Rényi András esztéta, hozzátéve: A szobor annak az  "egyszerű embernek" az apoteózisa, aki laza természetességgel hagyja maga mögött a politikai kultusz elidegenedett jelvilágát és tér meg "övéihez" a mindennapokba.  

A vérmezei Kun Béla szobor azonban már eltávolodik a Kádári legitimációtól, a kor egyik legfontosabb, mondhatnánk azt is, legbátrabb, sőt pimaszabb alkotása. "Ez egy valódi kritikai emlékmű, egy grimasz, amely hozzátartozhatna nemzeti önarcképünkhöz." - mondta róla maga az alkotó, az esztéta szerint pedig "valójában nem is emlékmű: inkább eredeti, szellemes játék, az emlékmű kifordítása, sőt paródiája."

Szomorú paródia az is, hogy a rendszerváltás utáni új Magyarország önkényuralmi jelképet látott ebben  a Kun Bélát a lámpavas árnyékában, az ingatagon hullámzó emberár által egy pillanatra magasra emelt groteszk figuraként ábrázoló műben.

Szomorúbb, hogy a Parlament előtt álló Károlyi-szobornak sem kegyelmeztek a legújabb Magyarország urai, talán azért, mert Kádárék állították, még inkább azért, mert az első  köztársaság első elnöke nem kívánatos személy az e jelzőtől megfosztott országban.

Varga Imre születésnapját tegnap ünnepelték barátai és tisztelői a Fészek Klubban. A szobrász egyébként 30 éve Klub elnöke.

Az est fellépői, a házigazda Kratochwill Mimi művészettörténész volt, laudációt Juhász Ferenc költő mondott, közreműködésükkel pedig Perényi Eszter hegedűművész, Pécsi Ildikó színművész és Fellegi Ádám zongoraművész köszöntötte az ünnepeltet.

Manila, bűnös város

Bársony Éva
Publikálás dátuma
2013.10.31. 06:45
A szociális drámából fokozatosan bontakozik ki a nagyváros mélyén készülő véres akció a Metro Manila című fi lmben FORRÁS: VERTI
Egy ifjú hölgy nem képes felnőtté válni, erről szól a Francis Ha. A Metro Manila a sokmilliós fülöp-szigeteki metropolisban elveszett család krimivel átfont drámája az angol Sean Ellis rendedzésében. Négy amerikai nyugger kalandjait meséli a szerencse városában a Last Vegas Robert De Niro, Morgen Freeman, Michael Douglas és Kevin Kline főszereplésével.

Régi idők mozijait idézi a Francis Ha. Nemcsak a fekete-fehér képei révén, hanem mert egy olyan felnőni képtelen női figurát tesz meg főszereplőnek, amilyenből úgy a hetvenes évek európai filmjeiben bizonytalankodták, lötyögték végig a játékidőt a valamivel fiatalabb fiúk-lányok.

Frances eleve túlkoros ehhez a naiv, jóllakott óvodásként tengő-lengő attitüdhöz, hiszen 27 éves. Az alkotói szándékkal ellentétben csöppet sem bájos, hogy nem nőtt be a feje lágya.

Noah Baumbach rendező maga mögött tud két különleges forgatókönyvet, amelyeket Wes Anderson rendezőnek írt, s amelyekből különleges filmek születtek (Édes vízi világ, Fantasztikus róka úr). E filmje forgatókönyvét a címszerepet játszó Greta Gerwiggel együtt írták, de a különlegesség bosszantó éretlenségként van jelen a filmben.

Kínos az az úgymond lázadás a felnőtt életmód ellen, ahogy Frances a parkban merő játékból pankrációt rendez barátnőjével, vagy hogy kézenfogva járkál vele az utcán, s úgy ragaszkodik hozzá, hogy az együtt bérelt lakásban olykor még az ágyába is mellé fekszik. (Minden kétértelműség nélkül, csak hozzábújásilag!)

Mindez inkább egy korai kamaszkorig jutott személyiség zavarait jelzi, semmint a felnőtt, pénzéhes világ elleni lázadásként.

Egy kialakulatlan személyiség nem túl érdekes lötyögéseit kíséri a film, miután barátnője Indiába utazik dolgozni a szerelmével. Frances táncos lenne, de különösebb ambíció nélkül, Csacska kislányként veszi élete egyáltalán nem izgalmas fordulatait, ami hol mosolyogtató, hol szánalmas, hol idegesítő.

Van, akinek Woody Allen Manhattane jut eszébe Frances Ha-ról, ami persze barokkos túlzás, hiszen a fekete-fehér képek különleges brooklyni hangulatán kívül ebben a filmben nincs gondolati izgalom, a mai világra adott intellektuális válasz, az egyéni varázs, ami hasonlóvá tenné.

Frances nem keresi önmagát, egyszerűen csak nincs kedve felnőni. Nem túl érdekes személyiség ahhoz, hogy másfél órán át kíváncsiak legyünk rá. (Frances Ha ***)

A szociális érzékenységet ötvözi a bűnügyi fordultok izgalmasságával a Metro Manila, amely angol-fülöp-szigeteki koprodukcióban készült.

Külön érdekessége, hogy bár Sean Ellis angol rendező, mégis ez a film az Egyesült Királyság Oscar-nevezettje a nem angol nyelvű filmek kategóriájában.

Persze nem is beszél angolul, mert a sokmilliós fülöp-szigeteki szuper-metropoliszban, Manilában játszódik, helyi szereplőkkel. Ide kerül családjával a gazdálkodóként kisemmizett Oscar, a naív vidéki férfi.

Feleségével és két kis gyerekével együtt elsüllyedéssel fenyegeti a milliós emberáradat közönye, ám mellé szegődik a szerencse, mint a mesében. Igaz, a felesége egy bárban kénytelen táncolni és a vendégek érintését elviselni, de Oscar karrierje felfelé ível az óriási pénzeket szállító biztonsági cég sofőrje és kocsikísérő biztonsági őreként.

Van valami megkapó naivitás abban, ahogyan a rémületes nagyváros gonoszsága és a talpon maradni igyekvő család eredendő tisztasága Sean Ellis filmjében megjelenik.

A pokoli kiszolgáltatottság és az elképesztő nyomor képei mint természetes közeg, veszik magukba a fokozatosan bontakozó bűnügyi drámát. Érdekes és izgalmas történet bontakozik ki a páncélautó pénzbegyűjtő körútjai, a csapdába került főhős akciója, majd a véres leszámolással kezdődő tragikus végkifejlet során.

A jól felépített történetben Ellis mindvégig megtartja a kényes egyensúlyt az izgalmas akció és a szociálisan érzékeny társadalmi dráma között. (Metro Manila ****)

Divatban vannak az öregek Hollywoodban: A Feláldozhatók meg a Szupercella akciói után itt van a nyugger-vígjáték Las Vegasból, Last Vegas címen.

Négy nagy, Robert De Niro, Morgan Freeman, Michael Douglas és Kevin Klein négy vidám öregfiút ad elő, akik túl a hatvanon, legénybúcsún buliznak Las Vegasban. Lehetne akár jó is a film, ám Jon Turteltaub rendező hollywoodi szokás szerint túlságosan felpörget mindent.

Mosolyokból, rajongó szép leányokból, pénzes szerencséből, luxusból, szerelmes nőkből, férfiúi győzelmekből túlcsordul a csupa méz, csupa boldogság mese.

A hihetetlen kalandoktól önmaga paródiája lesz az ügyetlen film. Minden szerewtetünk az egykori délceg sztároké, ám a néző olykor nem nevetni, hanem kínosan szánakozni volt kénytelen a "rosszul eladott" vének ráncain. (Last Vegas **)

Bajai igaz-hamis

Publikálás dátuma
2013.10.31. 06:01
kamuvideó már a megismételt szavazás után készült – mégis óriási felfordulást okozott FOTÓ: MTI/UJVÁRI SÁNDOR
Hazugságvizsgálatnak is kész alávetni magát az MSZP sporttagozatának alelnöke, hogy bizonyítsa igazát. Király György továbbra is kiáll amellett: nem ő rendelte meg a bajai kamuvideót, s más módon sincs hozzá semmi köze. Szavaiból kiderült: számos kérdésben valótlanságot állított a sajtóban Kőrös Gusztáv, a solti kisebbségi vezető, aki részt vett a hamis felvétel létrehozásában. Kőröst a rendőrségi szakértő is cáfolja.

Poligráfos vizsgálatot kezdeményezett a rendőrségen Király György, hogy korábbi tanúvallomását megerősítse és bizonyítsa igazát a bajai időközi választás kapcsán készült, hamisnak bizonyult videófelvétel ügyében. Az MSZP sporttagozatának alelnöke lapunknak megismételte: semmi köze nincs a videóhoz, a felvétel elkészítésében sem megrendelőként, sem más módon nem működött közre. Továbbra is értetlenül áll a történtek előtt, rettenetesen megviselte meghurcoltatása.

Megismételte: Kőrös Gusztávot, a videó elkészítésében közreműködő solti kisebbségi vezetőt a sporttagozatok szervezésében valóban közreműködő, de nem MSZP-tag Károlyi Attila mutatta be neki, az ő "utánfutójaként jelent meg". Károlyi egy építési vállalkozó, aki néhány évvel ezelőtt Székesfehérvárott, azóta pedig már országszerte öt vagy hat helyen segített a sporttagozatnak a közösség szervezésében, elsősorban a helyi romákkal tudott kapcsolatot teremteni, s bevonni őket a tagozat programjaiba. Károlyi erre, pontosabban a bajai sporttagozat szervezésére hivatkozva kért találkozót Királytól, ekkor látogatták meg többen is az irodájában, de hogy "Attila pontosan kiket hozott", azt Király nem tudta megmondani.

A HVG Kiadó közleménye
Rágalmazás vétségének gyanúja miatt büntető eljárást folytat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen a bajai videó ügyében. A főkapitányság tájékoztatást kért a hvg.hu-tól arról: hogyan, mikor, milyen módon és ki által került a felvétel a szerkesztőség birtokába. A HVG Kiadója közölte: "törvényben rögzített kötelessége együttműködni a rendőrséggel, megosztani a hatósággal a rendelkezésére álló információkat. Mindazt tehát, amiről a kiadó vezetőségét a hvg.hu éléről már távozott Gavra Gábor csak utólag tájékoztatta. Eszerint egy telefonos megkeresést követően Déri Balázstól, az MSZP-frakció kommunikációs igazgatójától vett át október 17-én egy adathordozót. Az ezen lévő videó került fel a hvg.hu oldalára". Gavra velük azt közölte: nem volt tudomása arról, hogy a felvétel manipuláció eredménye, annak eredetiségét azonban nem ellenőrizte. E súlyos szakmai és etikai hibasorozat miatt kellett azonnali hatállyal felállnia a főszerkesztői pozícióból - írták.

A felvételt tartalmazó CD-t egyedül Károlyi vitte el hozzá, s mutatta meg neki, mint egy, a birtokába került bizonyítékot a bajai választási csalásra. Király azt is elmondta: első látásra neki is úgy tűnt, hogy valóban bizonyítékról lehet szó, de a videó hitelességét nem tudta és nem is akarta megítélni, ezért úgy gondolta inkább, hogy a jogi felkészültséggel rendelkező Szakács Lászlónak adja, aki meg tudja ítélni, hogy a rendőrséghez kell-e vele fordulni.

Király azt gyanítja, hogy vagy saját ötlettől vezérelve készíthették a videót a készítők, s csak miután kirobbant a botrány, azután döntöttek úgy, hogy valakire rákenik az egészet. A másik lehetséges teóriának azt tartja, hogy egy előre eltervezett provokáció áldozata, s azoknak, akik az irodájába mentek, s akik ott még semmiféle videófelvételt nem említettek, "előre meglehetett ez a szennyes tervük". Egyértelművé tette: Kőrös Gusztáv számtalan valótlanságot állított sajtónyilatkozataiban. Példaként említette, hogy a solti kisebbségi vezető több médiumnak is azt állította, Király felhívta Mesterházy Attila pártelnököt, aki maga rendelte be a felvételt az MSZP-székházba. Valójában nem hívta fel Mesterházyt, sőt, a telefonszámát sem tudja.

Kőrös hétfőn az ATV-ben, majd másnap lapunknak is azt állította: a felvétel elkészülte után Király György Mesterházy Attilát hívta fel, hogy nála van a CD. Kedd este a Hír Tv-ben pedig már úgy fogalmazott: "A szembesítésen Gyuri elmondta, hogy ő amikor megkapta ezt a CD-t a Károlyi Attilától, akkor ő felhívta Mesterházy Attilát, hogy megvan az oktatófilm, csak ő másképp adja elő, hogy bejött egy CD, valaki bevitte, biztos valaki bedobta neki, és úgy vitték be az MSZP székházába, Károlyi Attilával." De Kőrös "másképp" emlékezett a Hír Tv-nek arra is: "Amikor Király György megkért minket, hogy ezt az oktatófilmet játsszuk el, akkor arról beszélt, hogy amit a média akkor kihozott az első bajai választás után, az szerepeljen benne.

Ami miatt a Kecskeméti Törvényszék megsemmisítette az eredményt". Csakhogy néhány órával korábban lapunknak még cáfolta, hogy bármilyen tartalmi kérés érkezett volna az állítólagos megrendelőktől. Nekünk azt mondta: nem kértek tőlük semmit, így nem volt forgatókönyv sem, "csak amit a médiából hallottunk", az alapján készült a felvétel, "senkinek nem lett leírva a szövege", lényegében rögtönöztek. Bár már ez is kérdéses volt, Kőrös újabb és újabb nyilatkozatai tovább élezik az ellentmondásokat, hiszen a Kecskeméti Törvényszék nem szavazatvásárlás, hanem szervezett szavazó szállítás miatt állapított meg kampánycsendsértést, magyarán ha az oktatófilm megrendelői valóban azt kérték, hogy az első választáson történteket modellezzék, akkor a készítők nem a feladatot teljesítették. A tűzifavásárlásra és az egyéb szavazóbefolyásolási kísérletekre vonatkozó hírek csak a megismételt választás napján, illetve az azt követő napok láttak napvilágot.

Lemondott Déri Balázs

Az MSZP kommunikációs igazgatója, Déri Balázs szerda késő este azt közölte az MTI-vel, hogy október 17-én ő adta át a hvg.hu munkatársainak a bajai videófelvételt, amelyről senkit nem tájékoztatott, hiszen úgy gondolta, hogy az oknyomozó újságírás kimondatlan szabályai alapján ez rá és az újságírókra tartozik.
"A találkozókor nem tudtam, hogy manipulált felvételről van szó, és a videóval kapcsolatban egyéb információim sem voltak. A mai nappal felajánlottam a lemondásomat a párt elnökének, melyet el is fogadott" - tette hozzá.

Amiben Kőrös biztosan hazudott

Létezik személyi védelem, amelyet a rendőrség biztosít egy tanú számára, de kizárólag akkor, ha feltételezhető, hogy veszélyben van, s ha ezt a védelmet ő maga kéri - mondta lapunknak Tarjányi Péter. A szakértőt arról kérdeztük, amit Kőrös Gusztáv állított az ő rendőri megfigyeléséről, védelméről. Az ATV-nek és lapunknak is azt mondta: a botrány kirobbanása után három napig követték őt rendőrök, pontosabban "három napig rendőrségi védelem alatt" volt, "kísérgették" őt a hatóság emberei, szerinte azért, hogy nehogy befolyásolhassák.

Lapunknak egyébként négy napot mondott, s, hogy nem ő kérte a kíséretet, sőt, nem is tájékoztatták előzetesen. Miután észlelte, hogy rendőrök követik, betelefonált a megyei kapitányságra, ahol "tudatták velem, hogy a rendőri vezetés elrendelte, hogy 24 órás felügyelet alatt legyek". Tarjányi szerint Kőrös ebben a kérdésben biztosan nem mondott igazat, hiszen ilyen nincs, minden jogszabállyal ellentétes lenne valakit tudtán kívül kísérgetni úgy, hogy ő nem kérte. A személyi védelem hivatalos rendje ugyanis az, hogy amikor valakit tanúként hallgatnak meg egy adott ügyben, s a rendőrség szerint lehet attól tartani, hogy veszélyben van, akkor felajánlják számára a védelmet.

A tanú dönt: elfogadja, vagy visszautasítja. Valótlanságot állított Kőrös a rendőri kíséret okairól is, hiszen ennek célja sosem az, hogy a tanút ne befolyásolhassák, hanem hogy megvédjék - fogalmazott. Tarjányi egyértelművé tette: ez alkalmatlan lenne a tanú befolyásolásának megakadályozására, hiszen a védelmet biztosító rendőrök nem mehetnek be a védett személlyel a házába, sőt, telefonhívásait sem kontrollálhatják.

Az MSZP Székesfehérvári Szervezetének közleménye

Az MSZP Székesfehérvári Szervezetének nincs és nem is volt soha Károlyi Attila nevű tagja. Az MSZP Székesfehérvári Szervezetének nincs és nem is volt soha sporttagozata. Bárki, aki ennek az ellenkezőjét állítja az szélhámos.

Márton Roland
MSZP székesfehérvári elnök