kgfb;kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás;Mabisz;Gilyén Ágnes;

2013-11-02 17:51:00

Még korai a megalapozott kötelező számítás

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője szerint amikor az alkuszok a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak emelkedését valószínűsítik, akkor csak a teljes ügyfélkör egy szegmensére fókuszálnak, jellemzően azokra, akik interneten keresztül váltanak biztosítót. Gilyén Ágnes az MTI-nek szombaton azt mondta, megalapozott számítás csak később, a teljes piac elemzése után várható.

Közlése szerint a Mabisz szakértői is végeztek próbaszámításokat, azok eredménye viszont az lett, hogy a díjak lényegesen nem változtak az egy évvel ezelőttihez képest, illetve, ha számításba veszik a bonusbesorolás emelkedését, akkor inkább még csökkentek is a díjak. Ezekre a számításokra is igaz azonban, ami az alkuszokéra: nem átfogóak - fűzte hozzá.

A gyakori díjkedvezmények közül Gilyén Ágnes kiemelte azokat, amelyeket akkor adnak a kgfb-re a biztosítók, ha az ügyfélnek más biztosítása is van náluk, illetve, ha a kgfb mellé most kötnek mást is. Ilyen lehet a casco, a lakás- vagy a balesetbiztosítás. Ugyancsak sok biztosító ad kedvezményt az e-mailben való kapcsolattartásra, illetve akkor, ha az ügyfél a teljes éves díjat egy összegben fizeti be - mondta a Mabisz szóvivője.

Az idén először nem napilapokban, hanem a Magyar Nemzeti Bank - mint pénzügyi felügyelet -, illetve a biztosítók saját, valamint a Mabisz honlapján jelentek meg a tarifák. Eddig 15 biztosító közölte az új tarifáját, amely azoknak szól, akiknek az év utolsó napja a kgfb forduló napja. Amelyik biztosító szombaton nem tesz közzé új tarifát, annak a régi él tovább, változatlanul.

A kötelező biztosítás fordulónapja annak esik az év végére, aki 2010 előtt vásárolta a járművét, az azt követően vásárlók kgfb-biztosításának a vétel napja a fordulónap, vagyis az akkor érvényes tarifák szerint választhatnak biztosítót.