labdarúgás;Európa-liga;Köteles László;Genk;Salzburg;Gulácsi Péter;Andre Villas-Boast;

2013-11-07 06:59:00

EL: pazar formában kapusaink csapatai

Fantasztikus formában várja soron következő Európa Liga-fellépését a Salzburg. Gulácsi Péter együttese úgy utazik Liege-be, hogy legutóbb augusztus elején szenvedett vereséget, 18 meccse nem kapott ki, 10 ponttal vezet hazája bajnokságában és száz százalékos az EL-ben is.

A másik magyar kapus, Köteles László a Genkkel éppen fordított utat tesz majd meg, amennyiben Ausztriában lesz jelenése.

A belga alakulat is kiváló passzban van: vereséget utoljára szintén augusztusban szenvedett el, és az azóta megvívott 16 meccséből mindössze háromszor veszített csak pontokat. A Genk második a ligában.

Érdemes lesz ma figyelni a Fiorentinára, a firenzeiek a hét végén a Milan otthonában nyertek, ezúttal Romániában vendégeskednek. Montella vezetésével a lilák háromból hármat nyert eddig az EL-ben.

Hasonlóan száz százalékos a Ludgorec, a Frankfurt és a Tottenham, utóbbi gárda edzője, Andre Villas-Boas azt fontolgatja, hogy ha már Moldovában is 2-0-ra tudtak győzni a Sheriff ellen, akkor hazai pályán fiatalokkal pakolja tele a kezdőt. A továbbjutás így is, úgy is meglesz?!

Európa Liga
Csoportkör, 4. forduló
A csoport
Kubany Krasznodar–Swansea
St. Gallen–Valencia
Az állás: 1. Swansea 7, 2. Valencia 6, 3. St. Gallen 3, 4. Kubany 1.

B csoport
Ludogorec Razgrad–Csornomorec
PSV–Dinamo Zagreb
Az állás: 1. Ludogorec 9. 2. PSV 4, 3. Csornomorec 3, 4. Dinamo Zagreb 1.

C csoport
Esbjerg–Elfsborg
Standard Liege–Salzburg
Az állás: 1. Salzburg 9, 2. Esbjerg 6, 3. Standard Liege 1 (3-5), 4. Elfsborg 1 (2-7).

D csoport
Rubin Kazany–Wigan
Maribor–Zulte Waregem
Az állás: 1. Rubin 7, 2. Wigan 5, 3. Maribor 3, 4. Waregem 1.

E csoport
Pandurii–Fiorentina
Dnyipro–Pacos Ferreira
Az állás: 1. Fiorentina 9, 2. Dnyipro 6, 3. Pandurii 1 (1-5), 4. Pacos 1 (1-6).

F csoport
Maccabi Tel Aviv–Eintracht Frankfurt
APOEL Nicosia–Bordeaux
Az állás: 1. Frankfurt 9, 2. Maccabi Tel-Aviv 4, 3. Bordeaux 3, 4. APOEL 1.

G csoport
Rapid Wien–Genk
Thun–Dinamo Kijev
Az állás: 1. Genk 7, 2. Dinamo Kijev 4, 3. Thun 3, 4. Rapid Wien 2.

H csoport
Sevilla–Slovan Liberec
Estoril Praia–Freiburg
Az állás: 1. Sevilla 7, 2. Slovan Liberec 5, 3. Freiburg 2, 4. Estoril 1.

I csoport
Rijeka–Lyon
Vitória Guimaraes–Betis
Az állás: 1. Betis és Lyon 5 (2-1), 3. Guimaraes 4, 4. Rijeka 1.

J csoport
Lazio–Apollon Limassol
Legia Warszawa–Trabzonspor
Az állás: 1. Trabzonspor 7, 2. Lazio 5, 3. Apollon Limassol 4, 4. Legia 0.

K csoport
Tromsö–Anzsi Mahacskala
Tottenham–Sheriff Tiraspol
Az állás: 1. Tottenham 9, 2. Anzsi Mahacskala 4, 3. Sheriff 2, 4. Tromsö 1.
L csoport
AZ Alkmaar–Sahtyor Karagandi
Maccabi Haifa–PAOK
Az állás: 1. PAOK 7, 2. AZ 5, 3. Sahtyor 2, 4. Maccabi Haifa 1.