MSZP;választás;képviselőjelöltek;Együtt-PM;

2013-11-11 06:08:00

Karnyújtásnyira a kormányváltás

Bemutatta 31 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjét az Együtt-PM szövetség. A szombati országos gyűlésen Bajnai Gordon, a szervezet vezetője arról beszélt, hogy Orbán Viktor már megbukott, "csak le kell váltani", ehhez pedig meg kell győzni a bizonytalanokat is. A volt miniszterelnök a győzelem receptjét is elmondta: népszavazássá kell tenni a választást arról, hogy "félázsiát választjuk vagy Európát, (...) hogy az állandó harcot választjuk, vagy az új békeidőket". A szövetség színeiben, közös Együtt-PM-MSZP jelöltként összesen tíz nő indul, köztük Teket Melinda, aki Baján a fideszes Zsigó Róberttel száll versenybe a mandátumért.

Sokan nem akarták, hogy az Együtt túlélje az első évet, "nem kíméltek energiát, közpénzt" - mondta szombaton, az Együtt-PM szövetség egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit bemutató országos gyűlésén Bajnai Gordon, aki szerint Orbán Viktor október 23-án megpróbált mindenkit kirekeszteni a nemzetből. Bajnai a miniszterelnöknek azt üzente: "ez a mi hazánk is, Viktor, mi maradunk, de neked menned kell". A politikus kijelentette: ma már többen akarják azt, hogy Orbán menjen, mint ahányan azt, hogy maradjon, de hiába, ha közben csökkent a remény, hogy a kormányváltás sikerülhet. "Nem vagyunk olyan kondícióban, mint szerettük volna egy évvel ezelőtt, de sokkal jobbak vagyunk, mint az ellenfeleink szeretnék" - fogalmazott. Elismerte, hogy ebben neki is van felelőssége. Arra figyelmeztetett, hogy 150 nap maradt a választásokig, hogy házról házra haladva meggyőzzék az embereket: ne maradjanak otthon.

A kormányváltás karnyújtásnyira van, mert Orbán megbukott, "csak le kell váltani", ehhez pedig meg kell győzni a bizonytalanokat is - hangsúlyozta. A politikus szerint a bizonytalanok két dologban bizonyosak, el akarják küldeni Orbánt, "de nem akarják azt sem, hogy az ablakon visszamásszon az a politika, amitől Magyarország több mint egy évtizede szenved. Kijelentette: aki ma valóban kormányt akar váltani, és nemcsak pártja bejutásáért küzd, annak nem elég a biztos szavazók elbizonytalanításával újraosztani az ellenzéki tábort, hanem új támogatókat kell találnia. Az MSZP-vel szövetségben alternatívát kínálnak a hagyományos baloldal szavazóinak és a korábbi bizonytalanoknak is - mondta.

Bajnai szerint népszavazássá kell tenni a választást arról: "félázsiát választjuk vagy Európát, (...) hogy az állandó harcot választjuk, vagy az új békeidőket". Szólt arról, hogy az "Orbán-rezsim főkolomposaival nincs kiegyezés", az országot azonban egyesíteni kell egy új kiegyezéssel, közös célok megfogalmazásával. "Ne vegye be senki a jó király és a rossz tanácsadók meséjét! Orbán Viktor egyszemélyben felelős azért, ami történik" - jelentette ki Bajnai hozzátéve, hogy Orbánnal nem lehet normális Magyarország, csak nélküle. Beszélt arról is, hogy a kormányváltás után azonnal rendbe kell tenni a gazdaságot és megjavítani a magyar oktatási rendszert. A mostani zsugorodó gazdaság elveszi a reményt, az egykulcsos adó 50 ezer munkahelyet számolt fel, így adórendszerváltás kell, ezért is kezdetek el aláírásokat gyűjteni az egykulcsos adó ellen. Az oktatásban szerinte tapasztalható sok működési zavar és káosz "erkölcsi bűn Magyarország jövőjével szemben", így ott is változtatni kell. Bajnai beszéde előtt Juhász Péter, a szövetség társelnöke mutatta be az egyéni országgyűlési képviselőjelölteket, közöttük Teket Melindát, aki Baján a fideszes Zsigó Róberttel száll versenybe a mandátumért.

Tíz képviselőből három nő legyen - ezt tegnap javasolta az Együtt-PM nevében Szelényi Zsuzsanna és Szabó Tímea. A szövetség két vezető női politikusa elmondta: honlapot hoztak létre, amelyen a 2014-es választás valamennyi jelöltjének véleményét várják a női kvótáról, és az eredményeket majd nyilvánosságra hozzák. Szelényi arról beszélt, hogy Magyarországon a népesség felét kitevő nők aránya a politikában mindössze 9 százalék és a vállalatvezetők között is csupán 5 százaléknyi a nő. Ez is okozza, hogy a nemzetközi felmérések szerint a nők esélyegyenlőségét tekintve Magyarország csupán a 87. helyen áll az országok rangsorában. Szabó Tímea szerint azért kell több nő a közéletbe, hogy javuljon a társadalom általános közérzete.

Az Együtt-PM egyéni választókerületi jelöltjei

Budapest 1. Juhász Péter
Budapest 3. Szabó Tímea
Budapest 4. Szelényi Zsuzsanna
Budapest 5. Kocsis-Cake Olivio
Budapest 13. Tordai Bence
Budapest 17. Szabó Szabolcs
Budapest 18. Somfai Ágnes
Baranya megye 4. Berkecz Balázs
Bács-Kiskun megye 6. Teket Melinda
Békés megye 3. Bod Tamás
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. Nagy-Korsa Judit
Csongrád megye 2. Bátyai Edina
Csongrád megye 3. Komáromi Zoltán
Fejér megye 5. Juhász János
Győr-Moson-Sopron megye 2. Varga Márk
Győr-Moson-Sopron megye 5. Lehoczki Attila
Hajdú-Bihar megye 1. Szegedi István
Heves megye 1. Szalóczi Géza
Komárom-Esztergom megye 2. Szilágyi László
Pest megye 1. Csőzik László
Pest megye 3. Szinna Gábor
Pest megye 7. Szabó Rebeka
Pest megye 11. Bakó Krisztina
Pest megye 12. Romhányiné Balogh Edit
Somogy megye 1. Huszka Imre
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. Dienes Csilla
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6. Helmeczy László
Tolna megye 2. Tigelmann Péter
Vas megye 3. Wrzava Pál
Veszprém megye 2. Scheiring Gábor
Zala megye 3. Göndör István

Kíméletlen szembesítés kell

Nem ússza meg a Fidesz a szembesítést, az embereknek ugyanis Mesterházy Attila szerint látniuk kell, hova jutott az ország. Az MSZP elnök-frakcióvezetője heti blogbejegyzésében arról írt, hogy az Orbán-rendszer évei a hanyatlás időszakaként vonulnak majd be a történelembe. Mesterházy emlékeztetett, hogy a Fidesz "homályos ígéretei 2010 előtt a könnyű és gyors" változásokról szóltak. A "jó kormányzás" víziója láttán az emberek nagyobb része könnyebb és kiszámíthatóbb életet remélt, ezért a Fideszre és Orbánra szavaztak, de "hatalmas átverés lett a jutalmuk".

Orbán nem a kormányzásra, csakis a hatalomra volt felkészülve: pontos terve volt a demokrácia lerombolására és a pozíciók megszerzésére, és "tudatosan törekedett a társadalom megtörésére". A kormányváltás óta például a "fideszes vezetők cimborái abból a pénzből gazdagodnak, amit a kormány másoktól vesz el". A költségvetést, sőt az általuk sokat bírált "Európai Unió pénzügyi alapjait is személyes kifizetőhelyükként kezelik. Azt a pénzt, amit az ország fejlesztésére kellene fordítaniuk, önmagukra költik" - hangsúlyozta az MSZP elnöke, aki szerint ezt a fosztogatást próbálja elfedni "a szabadságharc nemzeti köntösbe öltöztetett hőzöngése". A miniszterelnök a nemzeti érdekekre hivatkozva próbálja "kicsikarni a felhatalmazást gátlástalan politikájának folytatásához" - írta Mesterházy.

A szocialisták szembesítő kampánya kíméletlen pontossággal mutatja meg: ide juttatta az országot Orbán Viktor rendszere. "Nem tévedésből, nem hibák sorozataként, hanem tudatosan, szánt szándékkal". A szocialisták felelős baloldali programmal rendelkeznek: kormányra kerülve megállítják a szegénység növekedését, fejleszteni fogják az oktatást és az egészségügyet, a gazdaságot, és véget vetnek a "rablólovagok tündöklésének" - fogalmazott.