MSZP;előzetes letartóztatás;háziőrizet;ároktői banda;

MSZP: A gyilkosoknak börtönben a helye!

Az MSZP szerint hosszú időre kerüljön börtönbe, aki emberölést követ el. Az ároktői bandának éppen úgy börtönben a helye, mint ahogy az azeri baltás gyilkosnak is ott lett volna. A büntetőeljárásról szóló törvény hétfői módosításával a problémák valós megoldása helyett a Fidesz újra a kapkodó törvényalkotás eszközét választotta, és a legsúlyosabb büntetőügyeket is csak a politikai kommunikációjára használja fel. Pedig az „ároktői bűnbanda” néven elhíresült társaság büntetőügye rendszerszintű problémákra mutat rá - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Nyilvánvalóvá vált, hogy a belügyminiszter által irányított rendőrség jelenleg nem képes megakadályozni a házi őrizetesek szökését, hiszen 16 őrizetesnek ma is bottal ütik a nyomát. A kormány az állam által fenntartott szakértői intézménynek egyre csak ígérgeti a munkájához szükséges támogatást.

Most beigazolódott, hogy az új bírósági igazgatási rendszer csődöt mondott. A legtapasztaltabb bírák felmentése, az ügyáthelyezés intézményének politikai alkalmazása, az ügyforgalmi adatok romlása mind ezt támasztja alá.

Az ároktői bűnbanda esete csupán következmény. Következménye a rossz kormányzati irányításnak, a politikai célú törvényalkotásnak és a kompromisszumkészség teljes hiányának.

Az MSZP a probléma felmerülésekor azonnal lépéseket tett, hogy a kormány a saját hibáit rendbe tehesse. Idén június 14-én törvényjavaslatot nyújtottunk be, október 9-re összehívtuk az Alkotmányügyi és a rendészeti bizottság Ellenőrző albizottságainak együttes ülését. A Fidesz a törvényjavaslatot elutasította, az albizottsági ülésről tüntetőleg távol maradt.

A Fidesz nem tárgyal, csak össze-vissza kapkod. Megoldás ebből nem születhet, a Fidesz álarca újra lehull: a most elfogadott törvény semmi másra nem jó, csak a felelősség elfedésére.

Arra tettünk javaslatot, hogy az előzetes letartóztatás felső határát olyan mértékben és csak annyi ideig emeljük meg, amennyi idő alatt ezeket a rendszerszintű problémákat ki lehet küszöbölni. Ebben kompromisszum lehetett volna, azonban a Fidesz a házszabály visszaélésszerű használatával megakadályozta, hogy erről szavazhassunk.

Bárándy Gergely országgyűlési képviselő