lemondás;jegyző;debreceni képviselők;"Floridázás";Civil fórum;

2013-11-27 06:08:00

Lemondatnák a "floridázó" jegyzőt

Lemondásra szólította fel Debrecen jegyzőjét a városi közgyűlésben képviselettel rendelkező Civil Fórum. Illyés János, az egyesület alelnöke azt mondta: egy hetet várnak arra, hogy a "floridázó" Szekeres Antal távozzon posztjáról, és Kósa Lajos fideszes polgármester tisztázza a hivatalosnak indult, majd magánútba fordult tengerentúli kirándulás apropóját, illetve a résztevők névsorát. Ha a hivatalvezető nem mond le, csalás, sikkasztás és okirat hamisítás gyanúja miatt feljelentést tesz a szervezet. 

Illyés szerint a jegyző hazaérkezésük után "képtelen és nevetséges" magyarázattal állt elő a botrányt kavart floridai út miatt. Litauszki Róbertel, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójával közösen akkor azt mondták: hetekkel korábban eldöntötték, hogy részt vesznek egy szakmai rendezvényen, de mert vasárnapi ott-tartózkodással olcsóbb volt a repülőjegy, így a hivatalos útból magánút lett. A Civil Fórum szerint a jegyzői tisztséggel összeegyeztethetlen, ha valaki a hivatalon keresztül szervezi a magánútját, a várossal szerződéses viszonyban álló cég vezetőivel utazik, ráadásul utazásszervezésre nem jogosult társaságot bíz meg a szervezéssel.