oktatás;felmérés;Hoffmann Rózsa;PISA;

2013-12-03 16:50:00

PISA-felmérés - Rosszabb volt a magyar diákok teljesítménye az OECD átlagánál

Rosszabb volt a magyar diákok teljesítménye az OECD átlagnál a 2012-es PISA-felmérés eredményei szerint. A kedden nyilvánosságra hozott eredményeket Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelte, a felmérés alátámasztja, hogy a köznevelés megújítása nem tűrt halasztást.

Az államtitkár ismertetése szerint a 2012 tavaszán készült mérések alkalmával a diákok teljesítménye szövegértés, matematika és természettudományok területén is alacsonyabb lett az Európai Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD átlagánál.
A mérésben résztvevő fiatalok többsége 2003-ban kezdett iskolába járni, a romló eredmények iskolás koruk kezdeti szakaszának kritikus következményei - állapította meg Hoffmann Rózsa.

A PISA-vizsgálat a világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet, a párizsi székhelyű OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérési programja, amelyet 2000-ben indítottak el, és háromévenként ismételnek meg.
Ennek keretében az olvasás-szövegértés, a matematika és természettudományok területén mérik a diákok - főként a gyakorlati - ismereteit. Az eredményeket 64 országban kedden egyszerre hirdették ki. 2009-ben a vizsgált három terület közül a szövegértésnél volt némi javulás, a másik két területen azonban nem volt változás.

Hoffmann Rózsa elmondta, 2000 óta mindig volt kisebb-nagyobb hullámzás, a 2012-es az első év, amikor mindhárom területen egyaránt az átlag alatt maradt a 15 évesek eredménye. Matematikából a 29., szövegértésben a 22., a természettudományok területén a 23. helyen végeztek a magyar diákok a 34 OECD-államból.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a korábbi oktatásirányítás lépései nem hoztak érdemi javulást, ezért visszamenőlegesen is igazolva látják a jelenlegi kormány által meghozott intézkedéseket. Felidézte, hogy 2003-ban módosult a nemzeti alaptanterv, amelyből kivették a kötelezően megtanítandó tartalmakat, és az iskolák külső szakmai ellenőrzése sem működött, a kompetenciafejlesztést szembefordították az ismeretszerzéssel, az évismétlés pedig tiltott volt.

Hoffmann Rózsa a mostani kormány intézkedéseire emlékeztetve szólt a tanfelügyelet, a külső szakmai ellenőrzés rendszerének elindításáról, továbbá arról, hogy felújítják a szaktanácsadói, tantárgygondozói rendszert, és elindult a jelentős béremelést magában foglaló életpályamodell is. A meghozott intézkedésektől és folytatásuktól azt remélik, hogy a következő mérések jelentős javulást mutatnak, ha nem is három, de hat év múlva.

Balázsi Ildikó, a PISA nemzeti projektvezetője, az Oktatási Hivatal közoktatási mérési osztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a 2003-as felmérésnél 490 pont volt az átlageredmény, míg tavaly 477. Szövegértésből az OECD-átlag 496 pont volt, matematikából 494, természettudományokból pedig 501. A magyar tanulóknak szövegértésből 488, matematikából 477, természettudományokból 494 pont volt az eredményük.

Matematikából és természettudományokból szignifikáns a romlás - vetette össze a mostani adatokat korábbi felmérésekkel.
Megjegyezte, hogy az idén először mért digitális szövegértés területén az átlageredmény a 27-29. helyre volt elegendő.
Az esélyegyenlőség területén az eredmények 2000 óta változatlanok - jegyezte meg, hozzátéve, hogy Magyarországon nagyok a különbségek a gyengébb és jobb hátterű tanulók között, és a családi háttér jobban befolyásolja a tanulók eredményét az OECD-átlagnál.

Csapó Benő, a PISA Igazgató Tanácsának magyar tagja és alelnöke elmondta, a három terület közül a matematika pozíciói a legrosszabbak. Ebből arra lehet következtetni, hogy e tárgy eredményeinek a javítása nélkül a természettudományos eredmények tovább fognak romlani. Az olvasás-szövegértés viszont feljött a középmezőnybe - tette hozzá.
Az oktatás minőségének javítása nem pénzkérdés - jelentette ki, hozzátéve: vannak országok, amelyekben a magyarországinál kevesebb pénzt fordítanak oktatásra, és mégis sikereket érnek el. Szerinte tanulni lehet akár Lengyelország és Észtország példájából is, tehát lehet javítani az eredményeken szívós, kitartó fejlesztéssel.